Csányi Vilmos

Kevesen tudnak annyit a kutya és az ember kapcsolatáról, mint Csányi Vilmos. A világhírű etológus professzor számos sikerkönyv szerzője, az ELTE Etológia Tanszékének alapítója, aki évtizedek óta vizsgálja a kutyák viselkedését, és vallja, hogy négylábú társaink tanulmányozása által az emberi civilizáció kialakulását és az emberi működést is jobban megérthetjük.

Az állatok viselkedésének felderítése az ember megismerését is segíti

Az állati intelligenciával kapcsolatos kutatásai átvezették az evolúció történetéhez, és humánetológusként az emberi viselkedést, a különböző kultúrák, társadalmak kialakulását és fejlődését is vizsgálja. Szerteágazó kutatásai, tudományos publikációi jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ma már átfogóbb ismeretekkel rendelkezünk az emberi evolúcióról, az állati intelligenciáról, valamint jóval közelebb kerültünk az ember és az állat kapcsolatának megértéséhez. A Széchényi-díjas etológus szeptember 7-én Budapesten, a DOGZ Fesztiválon tart majd előadást „Farkasok, kutyák, emberek” címmel, ennek kapcsán beszélgettük vele.

A farkasokkal kapcsolatban még ma is sok hiedelem és félelem van az emberekben, alapvetően veszélyesnek és agresszívnek tartjuk őket. Ám mint kiderült, sokáig félreismertük a fajt. Miből ered ez a téves vélekedés?

Ahogy a kutyák szociális viselkedése, úgy a farkasoké is nagyon hasonlít az emberéhez. Azonban ezt csak az utóbbi években ismerték fel, miután rájöttek arra, hogy teljesen másként kell a farkasokat tanulmányozni. Az etológia az állatot a természetes környezetben, emberi beavatkozás nélkül figyeli, és abból von le következtetéseket. Kiderült azonban, hogy a korábbi farkasismereteket zárt térben élő falkákon szerezték.

Ám egy zárt térben lévő falka nagyjából úgy viselkedik, mint a bebörtönzött embercsoport. A börtönöknek megvan a maguk durva világa, és a szabadon elő emberek társas viselkedése egyáltalán nem olyan, mint a fegyházakba zárt embereké.

Ugyanígy fals képet kapunk a farkasfalkákról, ha nem a természetben figyeljük meg őket, ami persze bonyolultabb dolog, hiszen 15-20 állat akár 30-40 kilométert megtesz egy nap, szóval kutató legyen a talpán, aki követni tudja. De végül mégis elkezdték csinálni.

Miben változott meg így a róluk alkotott kép?

Ma már egészen másként látják őket. Kiderült, hogy ők sem olyan vad falkákban élnek, ahol örökös harc dúl. A farkasfalkák valójában nagy családok, az alfahímek és nőstények a gyermekeikkel együtt alkotnak egy csoportot. Az alfahím tehát nem agresszióval és összecsapások által szerzi meg a vezető szerepet, hanem ő az apa.

És bár a falkában van hierarchia, megfigyelhető, hogy a farkasok szeretik a kölykeiket, és komoly, szervezett családi munkamegosztás van. A zsákmányt pedig elosztják egymás között, úgy, hogy mindenkinek jusson – ami sok más állatfalkában egyáltalán nem jellemző. Viszont ez a fejlett táplálékmegosztás az afrikai vadkutyáknál és embernél is megjelenik. A családi közösségeik is nagyon hasonlítanak az emberére, és az érzelmi kapcsolataik: a családtagok gondoskodnak egymásról, összetartanak, és képesek akár feláldozni magukat a falkáért. Tehát a farkasok nagyon sok olyan viselkedési mintát mutatnak, amelyek csak az emberre jellemzőek.

Mi hozta közel a farkast az emberhez? Ez a szociális és viselkedésbeli hasonlóság?

A ma élő archaikus társadalmak mondáiból és korai leírásokból az derül ki, hogy

a farkasok és az emberek kapcsolata a közös vadászatokkal kezdődött. A táplálékmegosztás pedig már egészen korán megjelent a két faj között.

Az ősember sokáig zsákmányrablásból élt, csak később kezdett el maga is vadászni. Az ősi vadfarkasok pedig úgynevezett pásztorolást végeztek: a falka rátelepedett egy több száz fős állatcsordára, és terelték őket, közben pedig az idősebbeket, gyengébbeket elkapták, és megették. Ehhez csatlakoztak az emberek, akik az összeterelt csordából 8-10 egyedet leöltek, majd megosztották a farkasokkal a zsákmányt. Tehát a két faj ilyen módon elkezdett együttműködni és összedolgozni egymással. Arra pedig mindig nagyon figyeltek, hogy a zsákmányból mindenkinek jusson. A korai farkasirodalomhoz jön egy másik irodalom: az ausztrál őslakosok kapcsolata a dingókkal, ami nagy hasonlóságot mutat. Ők is ilyen módon vadásznak együtt, majd megosztoznak a táplálékon. Egy kutató ráadásul azt is megfigyelte, hogy az ausztrál őslakosok sokszor együtt alszanak a dingókkal, így melegítve egymást a hideg éjszakákon. Legyen szó afrikai vadkutyákról, dingókról vagy farkasokról, ez az évezredeken keresztül formálódó, közeli kapcsolat a világ minden táján megfigyelhető.

A mai kutyatartásról mégis megoszlanak a vélemények. Míg sok gazda családtagként kezeli az állatot, és együtt eszik, együtt alszik a kutyával, mások azt gondolják, a kutyák alsóbbrendűek, és nem lehet az emberrel egy szinten kezelni őket. Ön mit gondol erről?

A kutyák rendkívül emberszeretőek. Ők jobban szeretik az embert, mint a saját fajtársukat, és érzelmileg nagyon hasonlítanak ránk. Ugyanúgy megsértődnek, megbántódnak, szomorkodnak, lehetnek fájdalmaik, szenvednek és szeretnek. Azok, akik a kutyával ellenségesek, lenézőek, vagy bántják az állatot, előfordulhat, hogy más emberekkel is ridegek, kemények és durvák. A kutya teljes értékű családtag lehet – és nem is vágyik másra.

Igaz, nem lehet filozófiai vitákat folytatni vele, de a kutya érzelmileg mindet tud, amit az ember.

Szerencsére már sokkal jobban bánnak a kutyákkal, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt. Küldtek nekem nemrégiben egy újságcikket, azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokban is megjelent a Bukfenc és Jeromos című könyvem, aminek hatása lehetett arra, hogy Texasban a rendőröket már tanfolyamokon tanítják, miként bánjanak az agresszív kutyákkal, ahelyett hogy lelőnék őket – korábban ugyanis ez volt a szokás. Erre mondom én azt:

ha a munkám eredménye csak annyi lesz, hogy hozzájárulhattam ahhoz, hogy az ember viszonya a kutyákhoz megváltozzon, akkor már nagyon elégedett vagyok azzal, amit elértem.

Az ember elkezdte a kutyát a saját elképzelései és igényei szerint formálni, és jelentősen belenyúlt a genetikába. Napjainkban pedig újabb és újabb hibrid kutyák jelennek meg a különböző fajták keresztezésével. Mi a véleménye erről?

Jelenleg 400-500 kutyafajta van, melyeket a kutyatenyésztő szövetségek elismernek, és a most megjelent úgynevezett dizájnerkutyák ezeknek a jól ismert fajtáknak a hibridjei. A tenyésztésükkel semmi gond nem lenne, sőt, akár pozitív hatása is lehetne, ha a tenyésztést hozzáértő szakemberek végeznék, megfelelő genetikai tudással. Viszont jelenleg sokan hobbiból, teljesen szakszerűtlenül csinálják ezt, rengeteg kárt okozva, így sok beteg, életképtelen egyed születik.

De mégis milyen pozitív hatása lehet a fajták keresztezésének?

Ha a tenyésztők tisztességesen nevelik a szülői fajtákat, és megtanulják a genetikát, vagy szigorú genetikai kontroll mellett végzik a tenyésztést, akkor a hibás géneket, genetikai betegségeket előre ki lehet szűrni, és kivonni az érintett állatokat a tenyésztésből. Ha nem engednék szaporodni azokat az egyedeket, amelyek hibás génnel rendelkeznek, akkor néhány generáció alatt nagyot javulhatna a kutyapopuláció. Angliában és Hollandiában már komoly genetikai tesztekkel kell rendelkezni egy eladásra kínált kutyának, hazánkban sajnos még elég laza a szabályozás.

Jól tudom, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy a kutyák egyszer megtanuljanak „beszélni”?

Az ember folyamatosan beszél a kutyához, akinek ezáltal kialakul egy nyelvi környezete. Azt is megfigyelték, hogy úgy beszélünk a kutyához, mint a gyerekekhez. Nem filozofálunk, hanem egyszerű dolgokat mondunk, amiket a kutya megért. A mi tanszékünk (ELTE Etológia Tanszék – a szerk.) mutatta ki először, hogy a kutyák magukat a szavakat is értik, és azt ugyanolyan agyterületen tárolják, mint az emberek. Tehát nemcsak a hanghordozást vagy a gesztusokat értik meg, hanem az egyes szavakhoz is jelentést társítanak. A megértés a beszédhez szükséges első lépés, a következő pedig az, hogy képesek legyenek magát a hangot kiadni.

A kutyák ugatása valószínűleg az emberi beszéd utánzásának a kísérlete, de ez nagyon lassan fejlődik általunk is felfogható hangjelzéssé.

Sok gazda meg tudja különböztetni a kutyája különböző ugatásait, én is megértem, hogy Janka kutyám mit akar jelezni, ha nagy ritkán ugatni kezd. Ugyanakkor egy kis genetikai beavatkozással valószínűleg lehetne olyan hangadásra késztetni a kutyát, amit egy átlagember is képes lenne felismerni – ahogy egy papagáj szavait is értjük. Ez alatt néhány tíz szóra kell gondolni, amivel viszont rengeteg dolgot ki tudna fejezni az állat. Voltak ezzel kapcsolatos kísérleteink, és ki is választottunk 10-15 olyan kutyát a világ különböző tájairól, akik az átlagosnál jobb megértési képességekkel rendelkeznek. Terveztük a keresztezésüket, sajnos azonban már mind ivartalanítva volt. Ám ezek a kutyák képesek voltak több száz szót is megtanulni, mindenféle jutalmazás nélkül.

És milyen kutyák voltak „a világ legokosabbjai”, akiket kiválasztottak? Csak nem tacskók? Nekem két tacskóm van, akik láthatóan minden szavamat értik.

Többféle kutya volt köztük, de többségében border collie-k. Úgy tartják egyébként, hogy ők a legértelmesebbek. Persze, mindenki a saját kutyáját tartja a legokosabbnak, és ez így van jól.

Az utóbbi időben elkezdtek kísérletezni azzal, hogy mesterséges intelligenciával fejtsék meg a kutyák ugatását, és ilyen módon fejlesszék az ember és kutya közti megértést. Mit gondol, segítheti az MI az ember és az állat közötti kommunikációt?

A mesterséges intelligencia sok mindenben segíthet, mert számos dolgot precízebben csinál, mint az ember, ugyanakkor nem szabad csodát várni tőle. Sokféle intelligencia létezik, az MI egy úgynevezett nyelvi intelligencia, ami csak a kultúra által kialakított emberi nyelv szavait felhasználva képes mondatokat alkotni.

Bele lehet tölteni egy csomó adatot és információt, gyorsan és pontosan dolgozik, a megadott információk alapján. De ettől neki még nem lesz saját története.

Mert nem volt gyermekkora, nem érik hatások, nincsen kapcsolata a szüleivel, nincsenek társai. Lehet, hogy tud szöveget írni vagy kérdésekre válaszolni, ugyanakkor ezekből hiányoznak a célzások, utalások, visszaemlékezések, hangulatelemek. Nem kevés, amire az MI képes, de a működése messze nem tévesztendő össze az emberi gondolkodással. De még egy állat gondolkodásával sem, akinek szintén vannak emlékei, tapasztalatai és képzelőereje.

Ha megnézed a legtöbb emlős állat mancsait, észre fogod venni, hogy az emberhez hasonlóan öt ujjuk van. De miért maradt meg az öt ujj? Ebből a cikkünkből kiderül.