Édesanyja egy tetovált amerikai hölgy volt
Winston Churchill apai ágon az egyik legnemesebb brit arisztokrata családba, a Spencerek idősebb ágába született, édesanyja viszont az óceán túlpartjáról származott, egy New York-i milliomos lánya volt. Jennie Jerome, vagyis férjezett nevén Lady Randolph Churchill nem volt átlagos arisztokrata hölgy: bal csuklóján kígyótetoválást viselt, fiával a nők választójogát ellenző körök gyűléseire járt, férje halála után pedig hozzáment egy nála 20 évvel fiatalabb férfihoz.
Kamaszként megjósolta a jövőjét
1891-ben a 17 éves Churchill közölte egyik iskolástársával, hogy szerinte a következő évszázadban súlyos konfliktusok fogják felrázni Európa békéjét, a háborúskodásban Nagy-Britannia is komoly veszélybe kerül, ő maga pedig a csapatok élén fog harcolni, hogy megvédhesse hazája biztonságát. A másik fiú ostobaságnak nevezte a későbbi miniszterelnök felvetését, azt állítva, Napóleon óta nem volt egész Európát veszélyeztető konfliktus, Anglia pedig kifejezetten biztonságban van egy ellenséges inváziótól – a történelem természetesen rácáfolt a hitetlenkedő barátra.
Hihetetlen szökése nemzeti hőssé tette
Néhány évvel később Churchill már haditudósítóként dolgozott, így került Dél-Afrikába, ahol az 1899-ben kitört második búr háborúról írt beszámolókat – néhány héttel megérkezése után azonban a búrok lecsaptak a katonai vonatra, amelyen utazott, így a leendő államférfi hadifogságba került. Arra hivatkozva, hogy egyszerű újságíró, kérte szabadon bocsátását, a búr parancsnok azonban úgy vélte, nem mindennap akad egy híres arisztokrata fia a kezére, így megtagadta a kérést. Churchill a saját kezébe vette sorsa irányítását, átugrott a fogolytábor kerítése felett, és mocsaras vidékeken keresztülvándorolva, vonatokon bujkálva 500 kilométert utazott a portugál fennhatóság alatt álló Maputóig, miközben a búr hatóságok „élve vagy holtan” felhívással igyekeztek mindenáron a nyomára bukkanni. Hősies szökésének története hamar elterjedt Angliában, ahol nemzeti hősnek kiáltották ki a bátor fiatalembert.
Ellenezte a nők választójogát – megostorozták érte
Az 1910-ben belügyminiszterré kinevezett Churchill anyai nevelésének folytán (lásd fentebb) kifejezetten ellenezte a szüfrazsettek követelését, hogy a nők is választójogot kapjanak, tüntetéseiket pedig olykor a rendőrség segítségével, erőszakkal verte szét. Néhány héttel az egyik hasonló eset után egy férfi, Hugh Franklin ostorral támadt a vonaton utazó Churchillre, azt kiabálva, hogy „most megkapod, amiért bántod a szüfrazsetteket!” – a bátor aktivistát börtönre ítélték tettéért, de ezután sem adta fel, a rácsok mögött éhségsztrájkba kezdett a nők jogaiért.
Hagyta, hogy a bűnözők bent égjenek a házban
Szintén belügyminiszterként vett részt Churchill az 1911-es Sidney Street-i ostromban, mely azután tört ki, hogy egy több rendőrgyilkosságért is felelős, litván bevándorlókból álló bűnbanda két tagja elbarikádozta magát a kelet-londoni utca egyik házában. A bűnözők elfogására 200 állig felfegyverzett rendőr jelent meg a helyszínen, Churchill pedig ragaszkodott hozzá, hogy személyesen irányítsa őket az összetűzés során. A lövöldözés közben tűz ütött ki az épület belsejében, a miniszter pedig megparancsolta a rendőröknek és a kiérkező tűzoltóknak, hogy semmit se tegyenek, hagyják leégni az épületet, a két bujkáló gengszter így a lángok között lelte halálát.
Ellenezte a németek szigorú megbüntetését
Az első világháború – melyben Churchill az Admiralitás első lordjaként szolgált – utáni béketárgyalások idején hősünk kifejezetten ellenezte, hogy Németországot szigorú szankciókkal sújtsák az antanthatalmak. Természetesen nem szívjóságból cselekedett így, hanem politikusi ösztöne vezérelte: azt remélte ugyanis, hogy egy erős Németország Nagy-Britannia szövetségese lehet egy, az újonnan alakult Szovjet-Oroszország elleni esetleges háborúban.
Álnéven állíttatta ki a képeit
Hősünk nemcsak a politikában, de a képzőművészetben is tehetséges volt, ezt azonban kevesen tudták, ugyanis festményeit legtöbbször álnéven szignózta. 1921-ben egy párizsi galériában ki is állították az akkor had- és légügyi miniszteri tisztséget betöltő Churchill néhány képét, amelyeket egy Charles Morin nevű rejtélyes művész munkáiként tüntettek fel – hat kép végül gazdára is talált a kollekcióból.
Megdicsérte Mussolinit
1927-ben az akkor már pénzügyminiszterként tevékenykedő Churchill Itáliába látogatott és találkozott az ország fasiszta vezetőjével, Benito Mussolinival: a hírlapok beszámolója szerint a brit politikus kifejezetten pozitív véleményt fogalmazott meg olasz kollégájáról és az általa fémjelzett rendszerről, és megdicsérte a Ducét, amiért élen jár a bolsevizmus – amit Churchill akkoriban a fasizmusnál sokkal veszélyesebb eszmének látott – elleni harcban.
Megérzésének köszönhetően menekült meg a konyhai személyzet
1940. október 14-én, London bombázásának idején az akkor már öt hónapja az ország élén álló Churchill és felesége vacsorát adtak a Downing Street 10. szám alatt található miniszterelnöki rezidencián, amikor felharsant a német repülők távoli zaja. A társaság úgy gondolta, a gépek elég messze vannak, ezért nyugodtan vacsorázhatnak tovább, a konyhai személyzet pedig folytathatja az ételek elkészítését és tálalását – a házigazda azonban hirtelen felállt, és megérzésére hivatkozva megparancsolta a konyhában tartózkodóknak, hogy azonnal hagyjanak fel tevékenységeikkel, és siessenek az óvóhelyre. Alig három perccel később bomba csapódott be a közelben, a detonáció szétrobbantotta a konyha nyolcméteres üvegablakát és porig rombolta a helyiséget.
