Van Gogh elmegyógyintézetben festette a Csillagos éjt

A posztimpresszionista olajfestmény, a Csillagos éj a holland festő, Vincent van Gogh egyik legünnepeltebb műve. A csillagos égbolt, az alatta elterülő falvacska, a hullámzó hegyek és a hajladozó ciprusfa mind egy idilli éjszakát idéznek meg a festői francia vidéken, Saint-Rémy-de-Provence-ban. Pedig Van Gogh nem is alkothatta volna meg kevésbé idilli körülmények között a képet: keletkezése idején, 1889 júniusában ugyanis a helyi elmegyógyintézet lakója volt.

Téboly

Egy hűvös, decemberi napon Van Gogh hazatért aprócska, arles-i otthonába, kezébe vette a mosakodótál mellett tartott borotváját, és levágta a bal fülét. A magának diktált, feszített munkatempó és egészségét nem kímélő életmódja súlya alatt idegösszeomlást kapott. Hallucinációi és epilepsziás rohamai csak az elmegyógyintézetben enyhültek, amelyet pár héttel később el is hagyhatott. 

Idegrohamai nyomása alatt ezután úgy döntött, hogy elhagyja a várost, ahol mindenki őrültnek tartja, és a Saint-Rémy-de-Provence mellett található, 11. századi kolostorból átalakított tébolydába vonult. Betegségében testvére, Theo támogatta, aki egy hálótermet és egy műtermet bérelt számára.

Éjszakák az elmegyógyintézetben

A festő nővérével, Willemiennel is levelezett. A nappali fényekért rajongó Van Gogh 1888 szeptemberében így írt neki: „Most mindenképpen szeretnék egy csillagos eget festeni. Gyakran úgy tűnik, hogy az éjszaka színei még gazdagabbak, mint a nappaléi.” Megigézte az éjszaka, és olyan képek kerültek ki a kezei alól, mint a Csillagos éj a Rhône fölött, a Kávézó terasza este, az Éjjeli kávézó vagy éppen a Csillagos éj. 

Ugyan témáinak határt szabott a szanatóriumi léttel járó korlátozott szabadság, de az egyéves Saint-Paul-de-Mausole kolostorbeli tartózkodása alatt a szobája ablakából elé táruló kilátás és a kísérőjével tett séták 143 olajfestményt és több mint 100 rajzot ihlettek.