Milyen életünk lenne ma, ha nem terjed el a kereszténység Európában?

keri cover

Azt szokták mondani, hogy a nyugati civilizáció egyfelől a görög-római, másfelől a zsidó-keresztény kultúra alapjain nyugszik. A hellén világból megkaptuk többek között a filozófiát, a demokráciát, a sportot, a színházat és a tudományokat, míg a zsidó-keresztény kultúrkör felruházott minket a lelkiismerettel. Ez akkora hatással volt a teljes nyugati civilizációra, hogy azt egyetlen – ebben a kultúrában élő – ember sem tudja megkerülni. Vendégszerzőnk, Bialkó László Gergő írása.

Ez persze nem azt jelenti, hogy Európában és az amerikai földrészen mindenki vallásos lenne, egyszerűen arról van szó: valamilyen értelemben mindannyiunk életében jelen van a zsidó-keresztény kultúra. Ha máshogy nem is, a jóról és rosszról alkotott képünket mindenképpen ez határozza meg. Ez ma már annyira az életünk része, hogy tulajdonképpen észre sem vesszük. Pedig korántsem volt ez mindig így.

Gondoljunk csak bele: a római birodalom Krisztus után csak 380-ban teszi államvallássá a kereszténységet, azelőtt viszont számtalan istennek, kultusznak, hiedelemnek és misztériumvallásnak adott otthont. 

Ma már ugyan egyértelműnek és magától értetődőnek tartjuk a kereszténység győzelmét a római világban, évszázadokon át azonban úgy tűnt, hogy más lesz a befutó. 

Szerzőnkről

Bialkó László Gergő az A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán diplomázott vallástörténeti és filozófiai szakirányon. Jelenleg robotikát oktat egy digitális élményközpontban és összehasonlító filozófiát tanul mesterszakon, emellett a Schopenhauer-kávéház nevű filiobiblio-csoport alapítójaként a biblioterápiát, a filozófiai praxist és a buddhista attitűdöt ötvöző terápiás foglalkozásokat tart.

Talán sokan eljátszottak már azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem a kereszténység hódítja meg a fél világot. Hogy nézne ki a mai nyugati kultúra, ha a kereszténység elbukik az ókori Rómában? Esetleg valamelyik másik, ma is fennmaradt világvallás vette volna át a helyét? Ez is egy lehetséges forgatókönyv, de ebben az írásban inkább azzal játszom el, hogy milyen „helyi” kultusz léphetett volna a kereszténység helyébe a Jézus halála utáni római birodalomban. Tippjeim természetesen spekulatívak, de azért azt is látni fogjuk: voltak pillanatok, amikor nem volt egyértelmű a kereszténység térhódítása.

Manicheizmus: ahol Jézus, a Buddha és Zoroaszter tanai is megférnek egymás mellett

A manicheizmus egy nagyon érdekes, részletesen kidolgozott vallás volt, eredeti szent irataiból azonban mára sajnos csak töredékek maradtak fenn. Iráni eredetű irányzatról van szó, amely erős gnosztikus és szinkretista jegyeket mutatott, vagyis megpróbálta egy rendszerbe integrálni a kereszténység, a buddhizmus, a judaizmus és a zoroasztrizmus főbb tanait. Vallásalapítója, Máni próféta tudatosan törekedett arra, hogy mindenki által hozzáférhető vallást teremtsen, amely nem korlátozódik a beavatottakra és az ezoterikus tanításokra.  

Szent Ágoston
Szent ÁgostonFotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

A manicheizmus egyik fontos jellegzetessége, hogy az előző vallások értékeit elismeri, de hiányosnak tekinti, s mondhatni, egyiket a másikkal egészíti ki. Kiemelkedő szerepet tulajdonít például Jézusnak és vallja a Szentlélek eszméjét is, viszont Indiából átveszi a lélekvándorlás elméletét, míg a Fény-Sötétség küzdelmét Iránból „importálja”.

Ne értsük félre, a különböző vallási elemek összeolvasztása ellenére a manicheizmus igencsak eredeti vallás volt, amely nagyfokú belső egységességet mutatott. Legismertebb képviselője, egy ideig legalábbis, talán Szent Ágoston volt, aki Vallomások című munkájában sokat ír arról, hogy végül miképpen ábrándult ki a manciheizmusból és hogyan lelt rá a keresztény Istenre. 

De vajon hogyan látnánk a világot, ha a manicheizmus legyűri a kereszténységet? 

Egyrészt Jézus és tanításai így is egész biztosan nagy hatással lettek volna a kor emberére, másrészt azonban több nagy különbség is jól látszik a kereszténység és a manicheizmus között.

Az egyik ilyen – amely keleti felfogásra utal –, hogy 

a manicheizmus szerint az ember a földi léte során szenved, vagyis a Gonosz zsákmánya, ő uralkodik rajta. 

A Gonosz uralma alatt álló világmindenség pedig nem lehet a jó Isten műve, ami így feltételez egy világmindenség előtti állapotot is. Máni nézetei szerint az üdvöt csak úgy lehet elérni, ha felismerjük a világmindenség eredetét, az ember teremtésének okát.

A Mithrász-kultusz: Pannónia népszerű hiedelme 

„Ha a kereszténységet csírájában megállította volna valami halálos kór, a világ mithraistává válik.” Ernest Renan francia orientalistához és történészhez köthető ez az idézet, és ha csak félig is vesszük ezt komolyan, a Mithrász-kultusznak már akkor is itt a helye ebben a cikkben. Mithra imádata azon misztériumvallások közé tartozott, amelyek a halált megismerő és legyőző istenségek köré összpontosulnak. Az ilyen istenségek közel állnak az emberhez, törődnek szellemi fejlődésével és biztosítják üdvözölését. 

A Mithrász-kultusz valószínűleg Mezopotámiában, mágusok körében fejlődött ki. Nagyon más képet mutatott, mint a keresztény vallás, mítoszának központi eleme ugyanis egy bika feláldozása. A hívek beavatások révén juthattak hozzá a teljes tudáshoz, melynek hét fokozata volt (egy kicsit a Trónok Harca Hét Hitéhez hasonlóan): a Holló, a Jegyes, a Katona, az Oroszlán, a Perzsa, a Napfutó és az Atya. 

Mithra leöli a bikát (márványszobor, Louvre)
Mithra leöli a bikát (márványszobor, Louvre)Fotó: Leemage / Getty Images Hungary

A Mithrász-kultusz sikere annak volt köszönhető, hogy egyrészt jól tudta a görög-római kultúrához kapcsolni az iráni örökséget, másrészt olyan szellemi áramlatokat is magába olvasztott, mint például az asztrológia vagy a Napvallás. Fénykorában megtalálható volt Skóciától Mezopotámáig, Spanyolországtól Közép-Európáig. A legtöbb szentélyt éppen Pannóniában (hogy csak egy példát említsek: Fertőrákosi Mithrász-szentély) és Daciában fedezték föl. 

A keresztények rettegtek a Mithrász-kultusztól, egyenesen az ördögöt látták benne. 

Az pedig, hogy a kultusz inkább a ma is ismert „férfitársaságok” beavatásaira emlékeztetett, katonák között terjedt és nem fogadott be nőket, valószínűleg megásta a sírját. Bár több római császár is Mithra-hívő volt, 382-ben véget ért a mithraizmus hivatalos megtűrése.

És hogy hogyan élnék ma, ha Mithra nyert volna? 

Jó hír, hogy legnagyobb ünnepünket mithraizmus esetén is december 25-én tartanánk, úgy tartják ugyanis, hogy a kereszténység éppen a Mithrász-kultusz miatt datálta ekkorra Jézus születését, semlegesítve ezzel Mithra születésének időpontját. Mindennapjainkban természetes lenne a misztérium, a beavatások, tán még a bikaáldozat is. Egy olyan istenség lenne a magyarázat a végső igazságra, amelynek egyik lényegi eleme, hogy bikát öl, és sziklából (vagy egy szűztől) született. A nőknek nem sok szerep jutna, ez a világkép a férfiakról, a katonákról, a bajnokokról szól.

A Legyőzhetetlen Nap (Sol Invictus) kultusza

Több civilizáció életében is központi szerep jut a Napnak, nem volt ez másképp a római birodalomban sem. Univerzális és monoteista jellege miatt nagy népszerűségnek örvendett, eredete pedig a szíriai napistenhez köthető. Az biztos, hogy kapcsolatban volt a Mithrász-kultusszal, sőt vannak feliratok, ahol Mithrászt egyenesen Sol Invictusnak, vagyis Legyőzhetetlen Napnak nevezik. Az is bizonyos, hogy ettől függetlenül a Napkultuszban hangsúlyossá vált az Egy fogalma és az Egység mitológiája, amely így valóban erős monoteista jelleget mutatott. Megtérése előtt egyébként maga Constantinus császár is Sol Invictusban látta birodalmának alapját, aztán hát ugye mégiscsak jött a kereszténység.

És hogy milyen lenne a világ Sol Invictusszal? 

Nos, ha fent is maradt volna ez a hiedelem, idővel valószínűleg a tudományos világkép beköszöntével, vagyis azzal, hogy tudjuk, a Nap csak egy csillag a sok közül, végleg leáldozott volna… Az Egy és az Egység misztikája azonban nagy valószínűséggel így is velünk élne.

Sol Invictus-mozaik (Santiponce, Spanyolország)
Sol Invictus-mozaik (Santiponce, Spanyolország)Fotó: Phas / Getty Images Hungary

Jó, jó, de mégis miért nyert a kereszténység? 

A kereszténység győzelmének számos oka lehetett. Az biztosan közrejátszott benne, hogy a keresztény egyház mindenki számára nyitva állt. Nem számított, hogy az ember férfi vagy nő, helyi polgár vagy idegen: Jézus tanítása mindenkihez szólt, nem csak a beavatottakhoz. 

Ezenkívül meggyőző volt a hívek elhivatottsága is. A rendíthetetlen hit és erkölcsi erő, amit a keresztények mutattak, az, hogy az üldöztetések és kínzások alatt is megtartották bizalmukat a krisztusi tanításokban, még a keresztséget fel nem vett uralkodók és elöljárók számára is valamilyen fokú tiszteletet parancsolt.

Mindezeken túl az, hogy a hívek a harcokban irgalmat gyakoroltak, törődtek a sebesültekkel és megtartották derűlátásukat, nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kereszténységet 2000 év után is a legnagyobb világvallásként ismerjük.

Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.