A történelem Darwin-díjasai: koronás fők, akik különösen bizarr módon lelték halálukat

A Ranker listája összegyűjtötte a történelem nagy Darwin-díjasait: uralkodókat, akikkel szégyenszemre egy félresikerült ágyúlövés, egy fertőzött állat harapása, egy visszapattanó nyílvessző, vagy éppen saját trónszékük végzett.

Halálra zabálta magát

Adolf Frigyes svéd király húsz év uralkodás után – mialatt nem sok befolyással bírt országa ügyeire, ugyanis kénytelen volt hatalmát megosztani a parlamenttel és hagyni, hogy ők hozzák a valódi döntéseket –, hatvanévesen távozott az árnyékvilágból, méghozzá elég bizarr módon. A közismerten nagyevőnek és édesszájúnak számító király 1771. február 12-én fényes húshagyókeddi lakomát rendezett az udvarban, melynek során nem fogta vissza magát: bőségesen belakmározott homárral, hallal, kaviárral és savanyú káposztával, mindezt pezsgővel öblítette le, majd desszertnek kedvenc édességét, a semla néven ismert svéd mandulás-tejszínhabos-marcipános kalácsot rendelte.

A finomság annyira ízlett neki, hogy tizenháromszor kért repetát – nem csoda, hogy hamarosan rosszul lett. A király szervezete nem bírta az elfogyasztott hatalmas ételmennyiséget: emésztési problémák léptek fel nála, és még aznap éjszaka jobblétre szenderült.

Megharapta egy fertőzött majom

I. Sándor görög király 1917-ben került a trónra, miután apját, Konstantint lemondatták, amiért nem volt hajlandó belépni az első világháborúba. Az új király leginkább csak báb volt miniszterelnöke, Elefthériosz Venizélosz és az antanthatalmak kezében, így nem is volt kérdés, hogy Görögország belefolyjon a globális vérontásba. Sándort végül 1920 októberében, mindössze huszonhét évesen, egy különös incidenst követően érte a halál: Athén melletti nyári palotája kertjeiben sétálgatott kedvenc németjuhásza társaságában, amikor hirtelen egy majom támadt rá a kutyára. A király megpróbálta elkergetni az állatot és megmenteni kedvencét, a dulakodás során azonban a fertőzött makákó többször megharapta a lábán és a testén.

A harapások gyorsan elfertőződtek, Sándor ágynak esett és három hétig küzdött az életéért heves láz, vérmérgezés és delírium közepette. Orvosai azon tanakodtak, amputálják-e az uralkodó lábát, végül elvetették az ötletet, ugyanis egyikőjük sem szerette volna vállalni a felelősséget, ha az operációtól esetleg még rosszabb lesz a páciens állapota. Az uralkodó menthetetlennek bizonyult, október 25-én belehalt a fertőzésbe.

Rosszul sült el az ágyú

II. Jakab skót király 1437-ben mindössze hatévesen került a trónra, miután apja merénylet áldozata lett. Két évtizedes uralkodásának nagy része azzal telt, hogy igyekezett lecsillapítani az egymással háborúzó klánokat, ami gyakran véres konfliktushoz vezetett. A királynak – különös módon – éppen egy győzelem okozta a halálát, miután 1460 nyarán Jakab és serege ostrom alá vette és sikeresen elfoglalta a skót–angol határ melletti Roxburgh várát. A diadal megünneplésére és hitvese, Mária királyné köszöntésére az uralkodó elrendelte, hogy adjanak le díszlövéseket a várból kedvenc ágyújával. Jakab, akit bámulatba ejtett ez az új és minden addiginál veszélyesebb hadászati technológia, saját maga is az ágyú mellett állt, hogy közvetlen közelről láthassa a lövéseket. Nem kellett volna: az ágyú nem sült el rendesen, felrobbant és magával vitte a huszonkilenc éves királyt a másvilágra.

Riválisának levágott feje végzett a viking harcossal

A 9. században élt Sigurd Eysteinsson – vagy ahogy a kortársak ismerték: Hatalmas Sigurd – a mai Skócia északi részén található egyik független viking királyság uralkodója volt, aki igyekezett minél nagyobb területet meghódítani magának, ezért gyakran viselt hadat a környékbeli népek ellen. Expanziós politikája miatt került szembe Máelbrigt skót nemessel is – becenevén a Kiállófogúval –, akit végül 892-ben csalással sikerült térdre kényszerítenie: igazságos harcot ígérve azt ajánlotta riválisának, ostrom helyett álljon ki negyven emberével az ő negyven harcosa ellen. Máelbrigt elfogadta az ajánlatot, Sigurd azonban ígéretét megszegve nyolcvan emberét küldte a csatába, és a túlerő természetesen lekaszabolta a feleakkora skót sereget.

A dicstelen győzelemtől megrészegült viking király levágta a csatában megölt Máelbrigt fejét és lova nyergéhez kötötte, hogy a hazafelé úton mindenki lássa, mekkora diadalt aratott. Nagyzási mániája azonban a saját vesztét okozta: a lovaglás ütemére a halott nemes feje oda-vissza himbálózott, és egy óvatlan pillanatban Máelbrigt jellegzetesen kiálló foga (nem véletlen a gúnynév) „beleharapott” Sigurd lábába. Az oszló hullafej természetesen rengeteg baktériumot hordozott, így a seb elfertőződött, a rettenthetetlen király ágynak esett és hamarosan nem éppen vikinghez illő módon távozott a földi létből.

Saját trónszéke zúzta halálra

A magyar történelem legkínosabb halálesetének elszenvedője az 1060 és 1063 között uralkodott I. Béla király, a Szent István által megvakíttatott Vazul fia volt. Béla sokat tett az ország gazdasági ügyeinek rendbetételéért és a kereszténység megerősítéséért, rövid uralkodását azonban beárnyékolta unokaöccsével, a IV. Henrik német-római császár által támogatott Salamonnal vívott trónharc. A király hiába próbált békés viszonyt kialakítani Henrikkel, erőfeszítései kudarcot vallottak, 1063-ban a császár seregei megindultak Magyarország ellen.

Az uralkodó a védelem megszervezésének érdekében országgyűlést hívott össze Dömösre, ott azonban váratlan tragikus baleset érte: a tanácskozások során a trón összeomlott alatta, kis híján halálra zúzva őt. A sebesült királyt lóra tették és nyugatra vonuló csapatai után szállították, Dévény közelében azonban belehalt sérüléseibe. Halálával az országba betörő német csapatok könnyűszerrel megszerezték a koronát Salamon számára, később mégis Béla két fia, I. Géza és Szent László is elfoglalhatta a magyar trónt.

A nyerge végzett Hódító Vilmossal

Anglia első uralkodója, I. (Hódító) Vilmos normann király huszonegy évvel a szigetország elfoglalása után, 1087-ben a franciaországi Rouen ostromakor távozott az élők sorából megbokrosodott lovának köszönhetően. A sereget vezető Vilmos hátasa a csata hevében megzavarodott, a király pedig olyan szerencsétlenül zuhant előre, hogy beütötte magát a nyereg markolatgombjába és súlyos belső sérüléseket szenvedett. Hat héten keresztül haldoklott a legborzalmasabb kínok közepette, míg végül beadta a kulcsot. Azonban még halálában sem volt nyugta: a korszakban igen magasnak számító, 175 centis király holtteste nem fért be a kőkoporsóba, ezért a temetést végző szerzetesek addig tuszkolták befelé a már oszlásnak indult tetemet, míg a test megrepedt és a belek kifolytak... Az orrfacsaró bűzt a túlzásba vitt tömjénfüst sem volt képes elnyomni.

Visszapattanó nyílvessző ölte meg a királyt

Hódító Vilmost fia, II. Vilmos (ismertebb nevén Rufus Vilmos) követte Anglia trónján. Az új uralkodó hamar népszerűtlenné vált, többek között az egyházzal és a nemességgel is meggyűlt a baja, és költekezései miatt az udvarban sem szívelték – az Angolszász Krónika szerint Vilmost „majd’ minden népe gyűlölte, és utálatos volt Isten számára is”. Nem csoda, hogy amikor a király egy vadászat során életét vesztette, sokan arra gyanakodtak, gyilkosság áldozata lett.

1100 augusztusában Vilmos Winchester várában szállt meg, majd a közeli Új-Erdőbe ment vadászni embereivel: az elbeszélések szerint a társaság megbújt a fák mögött egy ösvény mentén, és várta, hogy felbukkanjon egy állat, majd amikor a vad közel ért, az egyik lovag, Walter Tirel célba vette nyílpuskájával, azonban habozott lőni, mivel úgy látta, a király túl közel áll a lővonalhoz. Vilmos mégis ráparancsolt emberére, hogy lőjön, a kilőtt nyílvessző pedig egy faágról lepattanva a szívénél eltalálta. A király belehalt a sérülésbe, Tirel pedig saját bőrét mentve azonnal eliszkolt a helyszínről. A történet hitelességét természetesen sokan vitatják – lehetséges, hogy Vilmost örökébe lépő öccse, I. Henrik gyilkoltatta meg, vadászbalesetnek álcázva a dolgot.

Részegen fulladt a tengerbe a trónörökös

A balsors tovább sújtott a famíliát, húsz évvel később ugyanis I. Henrik fia és a trón leendő várományosa, Adelin Vilmos normandiai herceg is tragikus balesetben vesztette életét. 1120 novemberében a királyi család Normandiából tartott hazafelé Angliába, és míg Henrik saját hajóján utazott, a tizenhét éves trónörökös és két testvére úgy döntöttek, nem tartanak apjukkal, inkább a flotta leggyorsabb hajója, a White Ship fedélzetén teszik meg az utat. Mire a hajó vitorlát bontott, a személyzet és az utasok többsége alaposan lerészegedett, a tengeren pedig tovább folytatódott a féktelen tivornya, Vilmos herceg, aki már kicsit sem volt szomjas, megparancsolta a kapitánynak, hogy eredjen a király hajója nyomába és előzze meg. Az óvatlan utasítást a részeg tengerészek végre is hajtották, a sietség azonban katasztrófához vezetett: a White Ship Barfleur közelében sziklának csapódott és elsüllyedt.

Vilmos hősiesen viselkedett a menekülés során: saját élete helyett féltestvére, Matilda életét próbálta megmenteni. Visszafordíttatta a mentőcsónakot, hogy kimenekíthessék a lányt, végül azonban mindhárom testvér odaveszett a katasztrófában. Henrik törvényes utód nélkül maradt, ezért törvénytelen lányát, Matildát (egy másik Matildát) kívánta örököséül megtenni, és a kínos helyzet végül véres trónviszályokhoz és anarchiához vezetett.

A vécén kapott stroke-ot

II. (Nagy) Katalin cárnő az Orosz Birodalom egyik legjelentősebb uralkodójaként vonult be a történelembe, uralkodói kvalitásai mellett azonban mértéktelen szexuális étvágyáról is emlékezetes maradt. Ugyan az ellenséges (angol, francia) sajtó alaposan eltúlozta a cárnő szexuális életével kapcsolatos rosszindulatú híreszteléseket, Katalin tényleg nem spórolt a testi örömökkel: a történészek szerint férje mellett összesen tizenkét szeretője volt. A cárnő 1796 novemberében történt halála kapcsán is hamar terjedni kezdtek a pletykák, amelyek között egészen gonoszak is vannak. Egy hihető, de szintén kínos történet szerint a hatvanhét éves uralkodó az illemhelyen ülve kapott stroke-ot, eszméletlenül lefordult a vécéülőkéről, kómába esett és másnap elhunyt. Annyi bizonyos, hogy az eszméletlen cárnőre a fürdőszobában találták rá a szolgálók, a vécés történet azonban valószínűleg a fantázia szüleménye.