1949. április 19-én este megszületett Picasso negyedik gyermeke, aki a spanyolban galambot jelentő Paloma nevet kapta. Másnap megnyitották a békekongresszust, melynek plakátján Picasso fehér galambja látszik fekete alapon. A sokak által békegalambként ismert Picasso-rajzok az ezt követő években készültek el, általában valamilyen békét propagáló eseményre, a leghíresebb talán az 1961-es grafika.
Az ukrajnai eseményeket aggódva és tehetetlenül figyeljük innen a szomszédból. Az első sokkból felocsúdva mindenki személyiségének, értékrendjének, vallásának megfelelően igyekszik kimutatni érzéseit a közösségi felületeken. Sokféle reakcióval találkozhatunk, de a legtöbb reakcióban a békevágy közös, és ezt sokan a békegalamb képével fejezik ki.
Picasso a galambokkal sokkal személyesebb kapcsolatban volt, nem csak jelképes értelemmel bírt számára ez a madár. Édesapja engedélyével gyermekkorában egy eleven galambot vitt magával vigaszként a gyűlölt iskolába. A Gyermek a Galambbal című képén, 1901-ben meg is örökítette ezt az emléket. Egyébként Picasso apja is festő volt, gyakran rajzolt galambokat, és amikor már untatta a dolog, fiának adta a képeket, hogy fejezze be a madarak lábát.
Ilja Ehrenburg visszaemlékezésében arról számolt be, hogy amikor a 49-es kongresszus napján együtt ebédelt a festővel és a költő Paul Éluard-ral, a galambokra terelődött a szó. Picasso megjegyezte, hogy szereti őket, és mindig tart a házában néhányat. Majd nevetve hozzátette, hogy a galambok falánk, vagdalkozó madarak, érthetetlen, miért belőlük csinálták a béke szimbólumát.
Ehhez persze ő is nagyban hozzájárult, rengeteg galambot rajzolt ezekre az eseményekre, mert tudta, hogy madarának be kell repülnie a világot. A sznobok gúnyolták ezekért az "egyszerű" rajzokért, de őt ez egyáltalán nem sértette, és az se, hogy a világon sokan csak ezek által a galambok által ismerik őt és művészetét. Ahogy Ehrenburg leírásából is kitűnik mindez, amikor Rómában egy nagygyűlés után sétáltak az utcán: "A járókelők beinvitálták a legközelebbi trattoriába, borral vendégelték, megölelték, az asszonyok megkérték, vegye karjára a gyermeküket. Olyan szeretet nyilvánult meg mindebben, amilyet író ki sem gondolhatna. Persze, ezek az emberek nem látták Picasso képeit, s ha meglátták volna, sok mindent nem értettek volna rajtuk, azt azonban tudták, nagy művész, értük és velük van, ezért ölelték meg őt."
