török Buda

1541. augusztus 29-én lezárult egy korszak Magyarország történetében, az ország három részre szakadt, és hosszú időre külső hatalmak játszóterévé vált. Azt talán kevesen tudják, hogy a mohácsi csatavesztés után Budát már legalább két alkalommal elfoglalták és kifosztották Szulejmán hadai. Mire 1541-ben véglegesen is megszállták, és vilajet központtá tették Budát, gazdag palotáiból, fényes templomaiból szinte csak üszkös romok maradtak.

A meghódítottak élete Budán…

Az Oszmán Birodalomnak – nagyon is racionális megfontolásból – nem volt célja a megmaradt lakosság ellehetetlenítése. Munkájuk és adóik egy kontinenseken átívelő birodalom fenntartásához járultak hozzá. Bár a krónikák kevés információt szolgáltatnak Buda mindennapjairól, annyit egészen biztosan tudunk, hogy a keresztény államigazgatás és egyházszervezet megszűnése ellenére a falvak és városok viszonylagos önállósága, sőt, alacsony intenzitással még kulturális élete is megmaradhatott. Ami viszont komoly gondokat okozott, az a közbiztonság teljes hiánya volt. A Magyar Királyság – szemben a behódolt balkáni országokkal – majdnem 150 évig frontországként működött. Mindez állandó háborúskodást és létbizonytalanságot jelentett a lakosság számára.

…és a török hódítók mindennapjai

1541. szeptember 2-án Szulejmán szultán hálaadó ünnepet tartott a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templomban (Mátyás-templom). Állítólag a szertartás közben halt meg a harcos bektasi rend nagy tiszteletnek örvendő tagja, Gül Baba, avagy a Rózsák Atyja is, akinek türbéjét (síremlék) ma eredeti szépségében is megpillanthatjuk, ha felsétálunk Budán, a Mecset utcán. 

Budán a török hódítók élete a dzsámik köré szerveződött, amelyek az egyes városrészek központjaiként szolgáltak, és nem csupán imahelyek voltak, hanem a közösségi és kulturális élet központjai is. A dzsámik udvarán élénk társasági élet folyt, ahol a helyiek megosztották egymással a hétköznapok történéseit. Szintén az imahelyek közelében építették fel a fürdőket, amik a kiváltságosok és kevésbé tehetős rétegek számára is elérhetőek voltak. Ugyanitt, az iszlám számára kiemelten fontos adakozás jegyében, ingyenkonyhát biztosítottak a városon átutazók és rászorulók részére. A dzsámik körül kialakult társadalmi, kulturális központok akár több száz embernek is munkát adhattak, akik vallási és világi tisztségeket is betöltöttek. Így ha visszaugranánk az időben, jelentkezésünket beadhatnánk imám (vallási vezető), müezzin (imára hívást végzi), vagy gondnok pozícióra is. Budán egyes források szerint 5 dzsámi és 16 mecset is állt! A kutatások szerint álláshalmozásra is lehetőség volt, így szolgálhatott valaki egyszerre katonai tisztségben és egy imahely alkalmazottjaként, megnövelve ezzel nem túlzottan nagy jövedelmét.

A törökök polgári és vallási intézményeit (iskolákat, fürdőket, mecseteket és dzsámikat, ingyenkonyhákat) egy különleges szervezet tartotta fenn, ez pedig a vakuf, vagyis a kegyes alapítvány volt, amely általában egy rangos, tehetős család birtokát képezte. Minél nagyobb volt egy dzsámi és a körülötte létrejövő intézményrendszer, annál nagyobbnak számított a család hatalma, befolyása. Ezért bírt különös jelentőséggel, hogy az újonnan meghódított területeken melyik vezír, magas rangú személy alapított dzsámit. Aki uralta a vakufot, az uralhatta a hozzá tartozó közösséget is.

Mi a különbség mecset és dzsámi között?

A mecset általában a kisebb iszlám imahelyek általános megnevezése. A dzsámi viszont kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen csak itt mondhatták el a pénteki imát, a hutbét, amely a regnáló uralkodó nevét is magába foglalta. 

Ez az ima, különösen a hódoltság területén, az oszmán hatalom fennhatóságát jelentette. Ha egy meghódított település imahelyén elmondták a pénteki imádságot, az a város vagy falu onnantól az iszlám világhoz tartozott. Egy dzsámi pedig nem juthatott a keresztények kezére.

150 év és ami megmaradt belőle

Buda utcáit járva máig találunk a török uralomból ránk maradt épületeket, épületrészeket. Ilyenek például törökfürdőink: a Rudas, a Rác, a Király és a Veli bej fürdő (a hét törökfürdőből mindössze négy maradt ránk), de a budai kapucinus templom (egykor Tojgun pasa dzsámija) is tartogathat számunkra meglepetéseket, csakúgy, mint a már említett Gül Baba türbéje vagy Pestre áttérve a Belvárosi plébániatemplom imafülkéje.

Ha szívesen olvasnál a hódoltság korabeli törökfürdőkről bővebben, kattints ide!