A szenvedő Krisztus arcmását, a testén ejtett sebeket és töviskoronáját megörökítő lepel, mely feltámadása előtt testét takarta: az egyház magyarázata az 1400-as években ez volt a torinói lepelre. Valódiságát már előkerülésétől kezdve megkérdőjelezték – a troyes-i püspök hamisítványnak nevezte, II. János Pál és XVI. Benedek pápák ugyanakkor nyilvános megtekintését tették lehetővé a hívek számára, Ferenc pápa pedig elzarándokolt hozzá. De mit mond a tudomány a lepelről, és mi az, amiben biztosak lehetünk vele kapcsolatban?
Ezt tudjuk biztosan a torinói lepelről
A 4,3 méter hosszú és 1,1 méter széles leplen barnás színezettel rajzolódik ki egy nagyjából 170 centiméteres testmagasságú férfi testének lenyomata: a beesett szemű alak testén olyan nyomok fedezhetők fel, amelyek a fejre helyezett töviskoszorúból, a kéz- és lábfejekbe vert szegekből, illetve a megkorbácsolt hát sebeiből eredhetnek. A váll zúzódásai mellett vérnyomoknak tűnő mintázat rajzolódik ki az anyagon, amelyre mintha ráfektettek volna egy testet, majd arra ráhajtották volna a lepel másik felét is.
1354-ből származik az első említés a lepelről, amikor is Geoffroi de Charnay lovag keze közé került. Már 1389-ben kiállították, a troyes-i püspök ekkor nevezte hamis, kézzel megfestett anyagnak. VII. Kelemen pápa olyan tárgyként beszélt róla, mint ami az eredeti halotti lepel látványát idézheti meg, de utóda,
II. Gyula pápa már eredetinek tartotta, és utódai is ugyanígy vélekednek róla.
1578-ban került Torinóba, ahol azóta is őrzi az egyház. Ritkán tekinthető meg: Torinóba kerülésének 400. évfordulóján, majd 1988-ban, 2000-ben, 2010-ben és 2015-ben volt erre alkalma a nagyközönségnek. Van ugyanakkor az olasz városban egy, a lepelnek szentelt múzeum, ahol másolata bármikor megnézhető.
Régóta vizsgálják a kutatók
A tudomány a 19. század vége óta próbálja kideríteni, mivel is van dolga a torinói lepel képében. Azt már 1898-ban észrevették, hogy a leplen lévő szépiatónusú képek inkább negatívok, mint pozitívok jellegét mutatják. Az 1970-es évektől kezdődően vizsgálatokat végeztek annak megállapítására, hogy a képek festék vagy más pigment, perzselés vagy más anyagok eredményeképp kerültek-e a lepelre: egyik vizsgálat sem bizonyult meggyőzőnek.
1988-ban a Vatikán három különböző ország laboratóriumainak adott át bélyeg méretű darabokat a lepel vászonanyagából.
Miután ezeket szénalapú kormeghatározásnak vetették alá, mindhárom laboratórium arra jutott, hogy a lepel szövetét valamikor 1260 és 1390 között készítették.
Néhány tudós azonban kétségeket fogalmazott meg a kutatók módszertanával kapcsolatban. A vizsgálatokat követően a Vatikán további elemzésekre biztatta a tudósokat a lepel eredetiségét illetően, és azt javasolta, hogy a keresztények továbbra is tiszteljék a leplet mint Krisztus ihlető képmását.
Húsvéti feltámadási színjáték kelléke lehetett
Egy alternatív teória szerint a lepel valóban Krisztusé volt, létrejötte pedig egy földrengésnek köszönhető. I. sz. 33-ban, egy jeruzsálemi, 8,2-es erősségű földrengés hatására, kémiai reakció következményeként került a lepelre az arcmás és a test lenyomata az elképzelés szerint, ekkor pedig megnőtt az anyag szénizotóp-tartalma is, ami félrevezette a kutatókat a kormeghatározás során.
Charles Freeman brit történész ezzel szemben azt állítja, hogy színpadi kelléket tisztelnek ma a katolikusok szent ereklyeként: Freeman egyetlen olyan lepelábrázolást sem talált kutatásai során, mely korábbi 1355-nél. Arra jutott, hogy egy húsvéti feltámadási színjáték kelléke lehetett a lepel. Bárhogy is legyen, a hívők millióit nehéz lenne meggyőzni arról, hogy azt ne tiszteljék szentként – az igazság egyelőre épp olyan misztikus homályba vész vele kapcsolatosan, mint amilyen misztériumként Jézus feltámadására gondolunk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
