Súlyos természeti katasztrófa miatt adtak ki figyelmeztetést: egy hétig lesz érvényben Japánban

termeszeti-katasztrofa-101884163
Olvasási idő kb. 2 perc

Japánban első alkalommal adtak ki hivatalos figyelmeztetést nagy földrengés fokozott kockázatára. A hatóságok szerint ez nem azt jelenti, hogy biztosan küszöbön áll a természeti katasztrófa, de a valószínűsége jelenleg magasabb a szokásosnál.

A helyi idő szerint csütörtök este közzétett figyelmeztetés, noha arra szólítja fel az embereket, hogy legyenek éberek, de egyelőre nincs szükség azonnali evakuálásra – írja a BBC

Egy másik földrengés figyelmeztetett rá  

A figyelmeztetést azután adták ki, hogy a déli Kjúsú szigetének közelében egy 7,1-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. A jelentések szerint ez szerencsére nem okozott komolyabb károkat, azonban a szakértők jobbnak látták riasztani a lakosságot, miután ennek epicentrum a Nankai-árok pereménél helyezkedett el.

Ez a szeizmikusan aktív terület Japán csendes-óceáni partvidéke mentén húzódik, ahol korábban már több pusztító földrengés is történt.

Több pusztító természeti katasztrófa is történt már a területen
Több pusztító természeti katasztrófa is történt már a területenBarks_japan / Getty Images Hungary

A Nankai-árok földrengései a múltban már több ezer halálos áldozatot követeltek, ezek a megaremegésekként emlegetett jelenségek 90-200 évente egyszer fordulnak elő, legutóbb 1946-ban történt ilyen. A Kyodo hírügynökség szerint a szakértők jelenleg 70-80 százalék esélyt adnak arra, hogy a következő 30 évben egy 8-as vagy 9-es erősségű földrengés következik be a térségben.

A legrosszabb forgatókönyv szerint több mint 200 ezer ember vesztheti életét egy ilyen földrengésben és az azt követő esetleges szökőárban.

A természeti katasztrófa kapcsán erre figyelmeztetnek

A Japán Meteorológiai Ügynökség szakértője, Shinya Tsukada szerint bár a „szokásosnál viszonylag nagyobb az esélye egy újabb nagy földrengésnek”, ez nem jelenti azt, hogy az biztosan be is következik a közeljövőben.

Az elrendelt figyelmeztetés – amely a hatóságok rendelkezésére álló kétféle riasztás közül az alacsonyabb szintű – egy hétig marad érvényben.

A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a következő napokban legyenek fokozott készültségben, és azoknak, akik egy esetleges vészhelyzetben nem tudnának mozdulni, azt javasolják, fontolják meg az önkéntes evakuálást. Továbbá arra buzdítják az embereket, hogy folytassák a mindennapi életüket, de legyenek óvatosak, emellett szükség esetén ellenőrizzék az evakuálási útvonalakat, valamint gondoskodjanak elegendő élelmiszerről a háztartásaikban.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek