szüzességi vizsgálat középkor

Véres lepedő, pisivizsgálat és mágnes

Az újdonsült feleség szüzességének igazolására több bevált módszer is létezett a középkorban: a legtöbb férj számára elegendő bizonyíték volt, ha a nászéjszakán véres lett a lepedő az aktus során, sőt, a bizonyító erejű ágyneműt gyakran közszemlére tették, hogy az egész rokonság láthassa, a leendő édesanya valóban tisztán lépett a házasságba. Néha azonban komolyabb bizonyítékot igényeltek a gyanakvó férjek, ezért számos módszer létezett, mellyel a korabeli hiedelem szerint megállapítható volt egy nő ártatlansága.

A középkori orvostudomány szerint például a vizelet állaga és szaga árulkodik a szüzességről (vagy annak hiányáról). Az érintetlen menyasszonyt tiszta és átlátszó, olykor fehérkés, máskor habzó vizeletéről lehet felismerni, az igazán szemfüles férjeknek pedig ajánlott végignézni, ahogy jövendőbelijük a kisdolgát végzi – a szűz lányokból ugyanis apró sziszegéssel távozik a pisi és hosszabb ideig csordogál, mint egy kisfiú esetében.

Szintén elterjedt hiedelem volt, miszerint a szüzek az átlagosnál sokkal jobban képesek megtartani a vizeletüket, ezért olykor a leendő férjek vizelethajtó hatású folyadékokat itattak kedvesükkel, és figyelték, hányszor kell kimennie az ágyékszékre. A szüzesség elvesztéséről árulkodott ezzel szemben, ha az illető hölgy azonnal vizelési ingert kapott, amikor egy cserépkályhából füst szállt fel. Nem csak a vizelet, a legendák szerint a víz megtartása is kapcsolódott a szüzességhez: előfordult, hogy a nőknek szitát tettek a kezükbe, majd vizet öntöttek bele; amennyiben a víz megmaradt a szitában, bizonyos volt, hogy az illetőt még nem érintette férfi.

Az egyik legfurcsább eljárás során a vőlegény lefektette aráját a közös ágyba, és mágnest helyezett a feje alá: amennyiben a hölgy még szűz volt, azonnal elkezdte ölelgetni leendő urát, ha viszont már megrontották, ijesztő látomásban volt része, ami miatt felpattant az ágyból. Ugyanígy intő jel volt, ha egy nő sóskaégetéskor elsápadt, vagy ha egy ruhadarabbal letakart nő nem érezte meg, amikor a „legjobb” szénnel füstöltek.

A szűzhártya vizsgálata volt a legbiztosabb módszer

Az igazán komoly bizonyítékot azonban a menyasszony szűzhártyájának vizsgálata szolgáltathatta: a tesztet általában a bábaasszonyok végezték, akik két ujjukat az alany hüvelyébe helyezve bizonyosodtak meg a hártya érintetlenségéről. A teszt valóban képes volt igazolni a szűzhártya makulátlan vagy éppen „megrontott” mivoltát, ez azonban egyáltalán nem tekinthető bizonyító erejűnek a kérdésben: a hártya olykor szexuális aktus nélkül is megrepedhet, különböző tevékenységek, például intenzív mozgás, munkavégzés, tisztálkodás vagy menstruáció következtében, sőt, egyes nők szűzhártya nélkül jönnek világra.

A menyasszonyok, akik vagy ilyen okból kifolyólag voltak gondban, vagy tényleg élvezték már korábban férfi társaságát, gyakran megkérték – vagy pénzzel lekenyerezték – a bábát, aki hazudott a férjnek a vizsgálat eredményéről, azt állítva, a hártya teljesen ép. Természetesen nem csak a bábaasszonyok megkenése jelentette az egyetlen megoldást, a nők körében rengeteg – mai szemmel gyakran bizarrnak ható – módszer, praktika terjedt el, hogyan csalhatnak a különböző szüzességi teszteken, és hitethetik el jövendőbelijükkel, hogy még érintetlenek.

Pióca a szeméremajkak közé

A véreslepedő-teszt meghekkelése viszonylag egyszerűnek számított: az érintett hölgy egy háziállattól, például kecskétől, baromfitól vagy disznótól csent el egy kis vért, majd a nászéjszakán a sötétben ügyesen az ágyneműre csepegtette. Olyan is előfordult, hogy a menyasszony szándékosan menstruációja idejére időzítette az esküvő napját, így biztosítva, hogy folyjon a vér a hitvesi ágyon.

Ennél jóval extrémebb megoldást kínált az a módszer, amikor az ifjú ara néhány nappal az esküvő előtt óvatosan egy piócát csúsztatott a szeméremajkai közé, vigyázva rá, nehogy az állat beljebb hatoljon a kelleténél; a pióca szívott egy kis vért, a helyén pedig egy duzzadt seb keletkezett, ami a laikus férfi szemlélővel elhitette, hogy a szűzhártya ép és érintetlen. Illatszerekbe mártott gyantát, különböző gyűrűket és más eszközöket szintén bevetettek, mint álszűzhártyát a leleményes hölgyek.

Kevésbé volt durva módszer a timsós víz használata, melynek összehúzó hatása régóta közismertnek számított: a delikvens bekente a hüvelyét a különleges folyadékkal, szűkülést és a férj számára a szüzesség illúzióját idézve elő. A sarlatánok, javasasszonyok és boszorkák természetesen szívesen hitegették a nőket azzal, hogy különleges varázslatok, főzetek, bájitalok segítségével ténylegesen visszanyerhetik óvatlanul elveszített szüzességüket, amiből egész üzletág, mondhatni szüzességbiznisz nőtte ki magát.

Szűz Máriához is fohászkodhattak a bajba jutott nők

Az egyik recept szerint őrült cukrot, tojásfehérjét és timsót kellett összekeverni esővízben, melyben különböző gyógyfüveket, például perészlényt és csombortmentát forraltak fel, majd az így készült mixet egy puha ruhadarabbal szétkenni a hüvelyben – a hasonló „varázsfőzetek” gyakran tényleg azt az érzést keltették, mintha az illető visszakapta volna a szüzességét, nem a mágia, hanem a timsó és más vegyületek fentebb említett hatásai miatt.

Némelyek nem kémiai, inkább spirituális megoldást kerestek: a szüzesség visszaállítását önmegtartóztatással is el lehetett érni, ez esetben az érintett hölgynek hat évig puritán életmódot kellett élnie, mely alatt kizárólag kenyeret és vizet fogyaszthatott és folyamatos bűnbánatot gyakorolt, majd a hetedik évben oltár elé vezethette vőlegényét, és csodák csodájára újra szűzként vághatott neki a nászéjszakának. Ennél persze jóval népszerűbbnek számított az imádkozás és a szentek, elsősorban természetesen Szűz Mária segítségéért való fohász, akinek a hiedelem szerint időnként megesett a szíve egy bajba jutott menyasszonyon.

Sok helyen ma is bevett szokás a szüzességi vizsgálat

Azt gondolnánk, a szüzességi tesztek „divatja” a középkorral leáldozott, azonban még napjainkban is alkalmaznak hasonló eljárásokat a világ számos pontján: Romániában például a napokban követelte egy jogvédő szervezet, hogy a hatóságok tiltsák be a szüzességi vizsgálatokat, köztük a még ma is használt „kétujjas” módszert. A statisztikák szerint 2018 és 2021 között legalább 927 szüzességi tesztet végeztek az országban működő igazságügyi orvostani intézetek, a kérelmezők átlagosan 40-50 lejes áron (vagyis kb. 3200-4000 forintért) juthattak hozzá a „szolgáltatáshoz”.

A Közel-Keleten és Afrikában különösen gyakoriak a szüzességi vizsgálatok, Afganisztánban 2018-ban (tehát még a tálib hatalomátvétel előtt) 190 nőt börtönöztek be, mert megbuktak a teszten, Marokkóban pedig apja vagy vőlegénye gyakran súlyosan megveri azokat a menyasszonyokat, akikről kiderül, hogy már nem ártatlanok. Ugyanakkor az ENSZ adatai szerint a fejlett világban, például Spanyolországban, Hollandiában és Kanadában is végeznek olykor szüzességi vizsgálatot orvosok.

Az Egészségügyi Világszervezet korábban már elítélte az orvosi szempontból nem releváns, viszont emberi jogokat sértő eljárást, mely lelki traumát és megaláztatást okoz a gyakran kiskorú áldozatoknak.