szex török hódoltság

„Amikor a császár hadba vonul, a hadjáratban katonáinak, a janicsároknak, szpáhiknak, csausoknak és minden más zsoldos népségnek szokás szerint vele kell vonulnia, egy, két vagy három év tartalmára. Addig jó dolguk van asszonyaiknak, és vígan folyik a kurválkodás. Egész nap fürdenek, napokig haza sem néznek, és hacsak tehetik, eldugott zugokban bort isznak. Többen közösen felkeresik valakinek a házát, ahol már több gazfickó van együtt, aztán egymással állatok módjára bujálkodnak.”

Innen ismerhetjük a török hódoltság korának szexuális szokásait

A fenti sorok Hans Dernschwam 16. századi úti naplójában szerepelnek. Dernschwam, aki művelt és sokoldalú kereskedőként a politikában és a királyi udvarnál is bennfentes volt, 1553-ban az uralkodó, I. Ferdinánd által Konstantinápolyba menesztett küldöttséget kísérte el háromlovas kocsiján. A küldöttség egy tartós békeegyezmény reményében érkezett a Portára, de hosszúra nyúlt az ott-tartózkodás: Dernschwam és társai majdnem két évet töltöttek a török fővárosban. A kereskedő élményeit papírra vetette: útinaplót írt törökországi tapasztalatairól, kitérve a mohamedánok szabados szexuális erkölcseire és hálószobatitkaira is. 

Paráznaság a köbön

A huszitizmus szigorú normái szerint élő Dernschwam mélységes felháborodással ostorozta a törökök családi és házaséletét. Ezzel nem volt egyedül: a keresztény egyházfők, köztük például Pázmány Péter is előszeretettel vádolta a törököket erkölcstelenséggel, amelynek oka szerintük a Koránban engedélyezett többnejűség. Az iszlám hódítók törvényesen négy feleséget tarthattak, de az ágyasként vagy szolgálónőként dolgoztatott rabnők számát senki nem korlátozta. Ezek a nők sokszor a meghódított területekről, a mai Ukrajna, Lengyelország vagy Oroszország területéről érkeztek, és a rabszolgapiacon lehetett megvásárolni őket. 

A hárem kapujában

Dernschwam megemlíti naplójában Szulejmán feleségét, Roxolána (más néven Hürrem) szultánát is. A „kövér, hájas, csúf, pórias asszony" várszerű erődítményben, a szerájban élt, a hárem többi tagjával együtt. A hárem az európaiak szemében legalább olyan izgalmas, mint amilyen erkölcstelen intézménynek tűnt. Nem volt azonban ajánlatos túlságosan közel menni a kapujához: az eunuchok, akik a kaput őrizték, berántották és megverték a kíváncsiskodót. A legszebb nőket tartották itt fogva: „Ami szép leánykát csak minden országból összerabolnak és Törökországba visznek, a legszebbeket a császár szerájába vagy aszonyháza számára választják ki. (…) Senki sem tudja, hogy honnan jött, kik voltak a szülei; még a nyelvüket is elfelejtették” – írja Dernschwam a háremről, majd a szultán hálószobatitkairól tesz említést: „Fel és alá sétálgatott, annak, aki megtetszett neki, kendőt dobott, amelybe ezer akcse volt kötve. Azt a lányt aztán a vén kerítők megfürösztötték és kikenték-fenték, az eunuchok vagy heréltek pedig estére odavezették hozzá. Aki teherbe esett, annak jó dolga lett. (…) Azokhoz a lányokhoz, akik nem esnek teherbe, többé nem nyúl, hanem férjhez adja őket valamilyen pasához, béghez.”

Kolduskenyér és alamizsnacsorba

A raboskodó nők helyére újabbak és újabbak érkeztek, akik pedig nem voltak olyan „szerencsések”, hogy magasabb rangú tisztviselőkhöz adják őket feleségül, kétkezi munkásokhoz vagy iparosokhoz kényszerítették őket. Dernschwam beszámolója szerint a közrendű törököknél teljes létbizonytalanság uralkodott, a nők gyakran prostitúcióra kényszerültek: „A törökök oly szegények, hogy egyetlen feleséget sem képesek eltartani. De néhánynak mégis három, öt vagy hat felesége van, akik egytől egyig kurvák. Kolduskenyéren és alamizsnacsorbán élnek.” De addig sem volt könnyű életük, amíg a szeráj falai között raboskodtak: egyetlen lehetőségük helyzetük jobbítására az volt, ha a szultánnal kapcsolatba kerülnek, ez azonban legtöbbjük számára soha nem valósult meg – a tüdőbaj ellenben nagyon is terjedt a zárt közösségben.

Keresztény fiúkból kegyetlen janicsárok

Az állandó hódító háborúk miatt a török férfiak száma is megfogyatkozott, az utánpótlást márpedig biztosítani kellett. Ezért a rabságba esett keresztény fiúkat sokszor erőszakkal áttérítettek mohamedánná, és ők idővel a szultán akaratának engedelmes végrehajtóivá váltak. A megszállt területeken az oszmán hódítók a devsirme (tized) révén szedték össze a fiúgyermekeket, akikből janicsárokat neveltek. 

és Konstantinápolyban, Drinápolyban vagy Gallipoliban kaszárnyákban neveltek szigorú fegyelemmel hithű muzulmánná. Ezek a fiúk elsajátították a török nyelvet, felvették az iszlám vallást és szokásokat, vagyis törökké váltak. Később gyakran belőlük lettek a legkegyetlenebb katonák.

„A fiúkra még jobban kell vigyázni”

A janicsárok szexuális szokásai nem hagyták hidegen az idős kereskedőt. Dernschwam szerint a nősüléstől eltiltott janicsárok körében gyakori volt a homoszexualitás: Konstantinápolyban magyar asszonyokkal is találkozott, akik „elmondották nekünk, hogy a fiúkra még jobban kell vigyázni, mint a lányokra, és hogy a fiúk maguktól is, szántszándékkal ráadják magukat erre a gazságra.” A kereskedő nem állt meg ennyinél: azzal is vádolta a konstantinápolyi lakosokat, hogy „nemcsak fiúkkal, hanem állatokkal is fajtalankodnak”, hangsúlyozva, hogy mindez óriási veszedelmet jelent a keresztény Európára.

„Török módra élni”

Az elrabolt lányokat és fiúkat megerőszakolták, és sokszor prostitúcióra kényszerítették. dr. Fenyvesi László (akinek Paráznák és szoknyapecérek című könyve e cikk alapjául is szolgál) idézi Stephan Gerlach pap beszámolóját a nándorfehérvári bégnél történő vendégeskedésről: „Ebéd után két fiú táncolt. Ezeket szégyenletesen megrontják, ez az átkozott erkölcstelenség a törököknél általános.” Gerlach említi, hogy látott már korábban is hasonlót: „Ilyen fiúkat először Esztergomban láttam, ahol ezek a bestiák a hajó előtt török táncot jártak.” A török seregben olyannyira elterjedt volt a homoszexualitás, hogy a magyar urak és erdélyi fejedelmek, ha „kedveskedni” akartak a hódítóknak, nemcsak fiatal lányokat, hanem fiúkat is felajánlottak számukra. A magyar nyelvben a „török módra élés” sokáig a homoszexualitás megnevezése volt.