szerelem rippl rónai jószef bányai zorka

1915-ben, egy őszi délutánon az 54 éves, elismert festőművész családja körében a Csengery utcai Hatvani vendéglőben vacsorázott, amikor megakadt a szeme egy érdekes arcú pincérnőn. A 17 éves lány sötétkék matrózruhát viselt, fehér gallérjának kivágásában és hosszú, fekete hajában egyaránt piros masni díszelgett. Rippl-Rónai meg is jegyezte a feleségének, a francia Lazarine Baudrion-nak, hogy szívesen megfestené. „Hát kérdezze meg, eljönne-e magának ülni?” – vetette fel az asszony,és a festő így is tett. Ajánlatát a lány örömmel fogadta, de hozzátette, hogy az édesapja nagyon szigorú,és valószínűleg nem fogja beleegyezését adni. A feleségnek erre is volt megoldási javaslata: „Kísérje el édesanyja, míg a portré elkészül, így édesapjának bizonyára nem lesz ellenvetése.” Így boronálta össze akaratán kívül Lazarine férjét Bányai Elzával. 

Rippl-Rónai és Bányai Zorka szerelme lassan indult

Rippl-Rónai sok modelljével ápolt baráti viszonyt, sőt, némelyikük egy időre a családhoz költözött. Lazarine nem féltékenykedett, noha ő maga is modellből lett feleséggé és alkotótárssá. Bányai Elza az első néhány alkalommal csakugyan édesanyja kíséretében érkezett. Miután az anya látta, hogy ezeken az üléseken semmi illetlen nem történik, megengedte, hogy Elza egyedül járjon a műterembe. Rippl-Rónai ekkor már ismert, beérkezett művész volt. Képei jó áron keltek el: állítólag annyit keresett, mint Párizsban Matisse. A nyarakat feleségével és nevelt lányukkal (azaz valójában unokahúgukkal, Anellával) kaposvári villájában töltötték, telente pedig Budapesten tartózkodtak. „Ez a magyar piktor vagy a legnagyobb, vagy majdnem a legnagyobb” – írta róla 1915-ben Ady Endre, aki a kaposvári villában is vendégeskedett.

Tettenérés a műteremben

A fiatal modell és a nevelt lány, Anella nagyjából egyidősek voltak, így lassacskán összebarátkoztak. Délutánonként együtt sétáltak a pesti utcákon, és amikor Lazarine egy alkalommal hazautazott Kaposvárra ügyeket intézni, a festő és a két fiatal lány hármasban maradt a fővárosban. Anella ekkor fogott először gyanút: észrevette, hogy séta közben a művész és modellje lemaradoznak, és el-eltűnnek egy kapu vagy kiszögellés rejtekében. A sejtésből bizonyosság lett, amikor egy ízben hamarabb érkezett haza a megszokottnál. Nem tudott bejutni a házba a kulcsával, és amikor becsöngetett, a festő csak nagy sokára nyitott ajtót. Anella a műterembe lépve megpillantotta a zilált hajú Elzát, aki a tükör előtti sámlin ülve igyekezett rendbe hozni külsejét.

A bestia

Érthető módon innentől fogva Anella meglehetős ellenszenvvel viseltetett a modell iránt. Visszaemlékezéseiben Bányai Elzát cseppet sem szép, tömzsi, széles csípőjű, kellemetlen hangú nőként mutatja be, számító bestiának tartja, aki csak kihasználja nevelőapját. Sokatmondó, hogy a Zorkáról készült egyetlen aktkép címe szintén A bestia. A kép sajnos nem maradt fenn. Rippl-Rónai azonban ragaszkodott hozzá, hogy társaságban – például törzshelyén, a Centrál kávéházban – továbbra is lánya barátnőjeként mutassa be szeretőjét. Nem tudjuk pontosan, a feleség mikor értesült a történtekről, de a családi idill gyorsan köddé vált: a nyarakat már nem töltötték együtt; amíg Lazarine és Anella a kaposvári villában tartózkodtak, Rippl-Rónai Siófokon időzött Elza társaságában. (A Zorka nevet 1917-ben adta a lánynak, mert amikor a szerb fronton tartózkodott mint hadifestő, megtetszett neki a szerb nők körében gyakori név.)

„Mondják, hogy szép”

A viszonyt nem lehetett sokáig eltitkolni: barátai, művésztársai, sőt a korabeli kritika és közvélemény előtt is gyorsan híre ment. Valószínűleg emiatt a lányról készült képek is kemény bírálatokat kaptak. Anella visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy valaki zsarolta is a festőt, hogy nyilvánosságra hozza viszonyát. A kapcsolata feleségével és nevelt lányával a húszas években megromlott, miközben Zorka igyekezett valóra váltani művészi ambícióit. Ahogy Anella visszaemlékezéseiben, némileg epés megfogalmazásban olvashatjuk: „Természetes, hogy a nagy mester mellett ő is akart valaki lenni, ezért Józsi bácsit nem hagyta nyugton addig, míg be nem íratta őt Rákosi Szidi színiiskolájába. Ezt az iskolát ugyan elvégezte, de színésznői tehetsége nem lévén, csak Józsi bácsi rábeszélésére volt hajlandó őt Beöthy László kisebb szerepekre alkalmazni. Beöthy rövidesen elbocsátotta, és ezután egy-két kisebb szerepben az Andrássy úti kabaréban is fellépett, de sikere itt sem volt, és színészi pályája ezzel véget ért.” Ismert az is, hogy Zorkának a Rippl-Rónait körülvevő művészkörből több hódolója akadt, akiket nemigen utasított vissza. Szabó Lőrinc például így örökítette meg Zorka alakját a Mondják, hogy szép című versben:

„Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,

mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal,

hogy csillagokat hordoz nagy szemében

s hogy büszke és dacos és rá se nézne

oly csúnya, fekete fiúra, mint én.

Ő csak kacag, és sóvárogva nézik

gúnyos ajkát és álla keskeny ívét,

és nem tudják, hogy tegnap engem csókolt…”

A húszas években a festőnek bőven kijutott a nehézségekből: meghalt az öccse, betörtek kaposvári, majd kelenhegyi műtermébe, és betegeskedni kezdett. 1925-ben több szélütést kapott, fél oldalára lebénult. Felesége állítólag annyira neheztelt rá, hogy először meg sem látogatta a nagybeteg Rippl-Rónait, akiről az időközben férjhez ment Anella és párja gondoskodott. Később Lazarine is megbékélt, és a Zorka-szerelem tizenkét év után véget ért: az idős festő utolsó két évét családja körében töltötte Kaposváron. A művész halála után két évvel Bányai Zorka külföldre költözött, 1929-ben Ostendében megismerkedett egy belga konzervgyárossal, és negyven évig vele élt házasságban. Állítólag 16 Rippl-Rónai-kép lógott belgiumi lakása falain, ezek a képek azonban sosem kerültek elő.

A Zorkáról készült festmények nagy része eltűnt a háború alatt. A fennmaradt hetven képen hol ártatlan, szende kamasz lánynak, hol csábító dámának, hol érett, tudatos asszonynak tűnik. Meglehet, kapcsolatuk dinamikájának változása volt az, amitől a festő hol ilyennek, hol olyannak látta kedvesét. Az azonban biztos, hogy óriási hatással volt rá a nő, kár, hogy az őt ábrázoló képek javát sosem ismerhetjük meg.

Becslések szerint Rippl-Rónai közel háromszáz festményen örökítette meg múzsáját, aki ezáltal alighanem a magyar művészettörténet legtöbbször ábrázolt modellje.