Oskar Kokoschka Alma Mahler baba

Alma Mahler, a zeneszerző Gustav Mahler özvegye 1912-ben találkozott először a 26 éves osztrák festővel, Oskar Kokoschkával. A festő arra kapott megbízást, hogy készítse el az özvegy portréját, de már az első találkozás meglepőre sikeredett: „Hirtelen a karjába vont” – írta később Alma Mahler. „Számomra furcsának, megdöbbentőnek és majdnem erőszakosnak tűnt ez az ölelés.” Kokoschka ezután gyorsan távozott, majd hazaérve levelet írt, amiben feleségül kérte az asszonyt. Alma udvariasan visszautasította, de kezdetét vette kettejük három évig tartó, szenvedélyesnek mondott, de mai szemmel nézve igencsak bántalmazónak tűnő kapcsolata.

A „legvadabb vadállat”

Kokoscha, „a legvadabb vadállat”, ahogy akkoriban emlegették, valóságos korabeli botrányhős volt. Erotikus rajzai miatt eltiltották a tanítástól, egy színdarabja (mivel verseket és darabokat is írt) óriási botrányt okozott, látogatóit pedig rendre abban a lángvörös női hálóingben fogadta, amely eredetileg Almáé volt. Emellett meglehetősen megszállott is volt: féltékenykedett mindenkire, aki Almához közelített, beleértve a halott férjet, Gustav Mahlert is: a nő fényképeit Mahler mellszobra köré rendezte, és szorgalmasan csókolgatta azokat, hogy megsértse – a már halott – zeneszerzőt. Almának mindennap levelet kellett írnia Kokoschka számára, aki gyakran hajnali 4-ig várt Alma lakása előtt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem férfiakkal töltötte az idejét. Almának nyakát és karját teljesen eltakaró ruhákat kellett viselnie, ha pedig valaki meglátogatta, Kokoschka vérig sértette az illetőt. Ráadásul Kokoschka anyja is – aki meglehetősen rátelepedett a festőre – rossz szemmel nézte imádott fia kapcsolatát az idősebb nővel, és levelet küldött Almának, ezzel a szöveggel: „Ha megint találkozol Oskarral, agyonlőlek!”

A paradicsom és a pokol váltakozott kapcsolatukban

Kapcsolatuk egyszerre volt áldás és átok Alma szerint. Az áldás leginkább Kokoschka művészi teljesítményére vonatkozott, aki mindennap lefestette a nőt, és keze alól olyan műalkotások kerültek ki, mint például a Szélmenyasszony. „A vele töltött három év valóságos szerelmi csata volt. Soha azelőtt nem volt részem ennyi harcban, a paradicsom és a pokol állandó váltakozása jellemezte az életünket” – emlékezett vissza Alma később a Kokoschkával töltött évekre. A „pokol” egy idő után túl sok lett a nőnek: teherbe esett, nem akart gyermeket szülni az őrült festő számára. Kokoschka tudtán kívül, beleegyezése nélkül elvetette a gyereket, ami végleg megpecsételte kettejük kapcsolatát. A festő Alma véres kötését hurcolta magával egy ideig, azt hajtogatva, hogy „Ez az én gyerekem, és az is marad.” Végül szakítottak, és Kokoschka önként jelentkezett katonának az első világháborúba. A keleti fronton kétszer is megsebesült, mellkasi és fejsérülései mellett mentális problémáit is kezelték. Időközben Alma felvette a kapcsolatot régi hódolójával, az építész Walter Gropiusszal. akivel 1915-ben összeházasodott.

„Nyitható a szája?”

A hír lesújtotta Kokoschkát. Feketére festette a szobája falait, és rendelt egy kanárit (mondván, hogy az majd helyettesíti Almát). Továbbra is gyötrődött a szakítás miatt, így négy év múlva, 1918-ban – a tárgyiasítás non plus ultrájaként – a müncheni Hermine Moos babakészítőtől életnagyságú babát rendelt. A bizarr babának minden apró részletében Almára kellett hasonlítania, beleértve a kezdődő ráncokat is. A festő azt kérte, hogy a baba fejének és nyakának mérete, a bordák íve, a has és a fenék íve pontosan olyanok legyenek, mint Alma testén. Ebből a célból egy aprólékos rajzot is mellékelt, és azt kérte, hogy a készítő „finom, göndör lószőrt” használjon a babához, hogy annak tapintása örömöt okozzon számára. Decemberben Kokoschka már aziránt érdeklődött Hermine Moostól, hogy nyitható-e a baba szája, és vannak-e fogai, illetve nyelve. 

A „csöndes asszony”

Amíg várakozott, Kokoscha fehérneműt és ruhákat vásárolt a babának, és felbérelt egy komornát, akinek elsődleges feladata a baba öltöztetése és „programjainak” népszerűsítése volt. A baba végül 1919 februárjában érkezett meg, de a végeredmény, ahogy sejthető, csalódást okozott Kokoschkának. Kifestette a baba arcát, a komorna felöltöztette a „csöndes asszonyt”, majd kocsikázni vagy az Operába ment vele – ami nem kis feltűnést okozott az extremitásokhoz már többé-kevésbé hozzászokott Bécs lakói körében. Kokoschka festményeket is készített fétiséről, majd néhány hónap után úgy döntött, leszámol a babával (és Alma iránti érzéseivel is).

A végső leszámolás

Nagyszabású partit rendezett, a szobalányt megkérte, hogy öltöztesse fel a babát a legszebb ruhájába. Később így emlékezett vissza a történtekre: „Amikor virradt – elég részeg voltam már, mint mindenki más –, lefejeztem a kertben, és eltörtem egy üveg vörösbort a fején.” Másnap a rendőrség kihallgatta Kokoschkát, és magyarázatot kellett adnia, mit keres egy fej nélküli test, vérvörös tócsában a kertjében. A bizarr cselekedetet nehéz másként értelmezni, mint Alma szimbolikus meggyilkolását – ki tudja, mi történt volna, ha Alma Mahler nem szakít idejekorán Kokoschkával.