A Közép-afrikai Köztársaság területét legalább nyolcezer éve lakják. A legkorábbi lakosok az ország nyugati és déli erdős területein ma élő akák, a pigmeusok ősei lehettek. A Dar al-Kuti rabszolgaállam az északi részeket foglalta el, amíg a Közép-afrikai Köztársaság különböző régiói a 19. század végén francia gyarmati uralom alá nem kerültek. Ebben az időszakban az egyes etnikai csoportokat előnyben részesítettek másokkal szemben, amely politikai rivalizáláshoz vezetett, és az 1960-as függetlenség után is fennmaradt. A polgárháborúk és a diktatórikus kormányzás időszakai után – beleértve az önjelölt I. Bokassa császár hírhedt rendszerét, aki az országot Közép-afrikai Birodalomnak nevezte át – az ország a demokrácia útjára lépett, amelyet
a 20. század végén a szomszédos országokban zajló etnikumközi polgárháború és államcsínykísérletek fenyegettek.
Franciaországnyi méretű terület, különféle népek
A Közép-afrikai Köztársaság nagyjából akkora, mint Franciaország, és északon Csáddal, északon és keleten Szudánnal, valamint Dél-Szudánnal, délen a Kongói Demokratikus Köztársasággal és a Kongói Köztársasággal, nyugaton pedig Kamerunnal határos.
A Közép-afrikai Köztársaság népei közé tartoznak a vadászó és gyűjtögető erdei pigmeusok, az akák és az olyan államalkotó csoportok, mint a zande és a nzakara. Az európaiak 19. század végi érkezése előtt a különböző csoportok közötti különbségek igen képlékenyek voltak.
Sokan inkább tekintették magukat egy klán, mint egy szélesebb etnikai csoport tagjának.
A más nyelvet beszélőkkel és eltérő kulturális szokásokkal rendelkezőkkel való interakciók a békés kereskedelemtől és a házasodástól a háborúig és a rabszolgasorba taszításig terjedtek.
Nehéz az élet az afrikai országban
A gyarmati adminisztrátorok és etnográfusok kísérletei, hogy a közép-afrikaiakat meghatározott etnikai csoportokra osszák, soha nem voltak életképesek. A francia gyarmatosítók azonban előmozdították az etnikai és regionális megkülönböztetést közép-afrikai alattvalóik körében. A déli folyóparti népek, a Ngbaka, Yakoma és Ubangi népességéből merítve a franciák segítettek létrehozni egy elitcsoportot, amely az egész ország őshonos uralkodó csoportjává vált, és a függetlenség óta a legtöbb politikai pozíciót birtokolja.
A regionális hovatartozás növelte e politikai terep összetettségét. Más, nem folyami közép-afrikaiak, akik sokkal nagyobb számban élnek, hajlamosak voltak nehezményezni ezt a helyzetet, és időnként maguk is vezető szerepet vállaltak.
Bár az ország északi régióiban élők a függetlenség óta nagyobb politikai hatalomra tettek szert, a déli népek továbbra is fontos szerepet játszanak a nemzeti politikában.
Görög, portugál és jemeni kereskedők kisebbségben élnek szétszórva az országban, és egy kis francia lakosság él Banguiban. Nyugat-Afrikából és Csádból származó gyémántkereskedők, valamint különböző afrikai országokból származó kereskedők és a közeli országokból, például a Kongói Demokratikus Köztársaságból érkező menekültek szintén Banguiban és a hátországban élnek.
Lepusztult az ország fővárosa is
Az Ubangi folyó partján terül el a főváros, az 1889-ben francia kereskedelmi állomásként alapított, a gyarmati időkben az egyenlítői Afrika egyik legkellemesebb városaként elhíresült Bangui. Ma itt erdős dombok és füves rétek keverednek sűrűn lakott nyomornegyedekkel, egy szép, bár mára kissé lepusztult belvárossal és modern lakónegyedekkel. Noha a sztrájkok és a kijárási tilalmak gyakran megállítják a város mindennapjait,
Bangui pezsgő éjszakai életet és változatos zenei kultúrát tudhat magáénak.
A városi lakosság jelentős része itt, az ország népességének mintegy háromötöde pedig vidéki területeken, elsősorban az ország déli és nyugati részén él. A Közép-afrikai Köztársaság keleti és északkeleti részei kevésbé népesek. További nagyobb városok
Berbérati, Bossangoa és Bouar nyugaton, Bambari és Bria a középső síkságon, valamint Bangassou és Mobaye az Ubangi folyónál.
Az ország egyébként ritkán lakott, a népességnövekedési ráta magas, de ezt ellensúlyozza az ország alacsony népsűrűsége, a kivándorlók áramlása és a magas csecsemőhalandósági ráta. A lakosság több mint kétötöde 15 év alatti,
a várható élettartam pedig 50 évnél kevesebb, a rossz egészségügyi feltételek és szolgáltatások, valamint a nem megfelelő élelmiszer-elosztás miatt.
Nehéz pénzügyi helyzetben van az ország
A mezőgazdaság a legnagyobb ágazat és a közép-afrikai gazdaság alapja, a bruttó hazai termék felét adja, és a munkaerő közel négyötödét foglalkoztatja; a gyémánt és a fa szintén hozzájárul a gazdasághoz, melyben a nemzetközi – főként francia – tőke dominál, de a Közép-afrikai Köztársaság a függetlenség óta igyekszik tőkét és fejlesztési pénzeket vonzani más országokból, többek között Líbiából, Tajvanról, Kínából, Németországból és Japánból. Miután azonban Franciaország csökkentette a korábbi afrikai gyarmatokkal szembeni pénzügyi kötelezettségvállalásait,
a Közép-afrikai Köztársaság pénzügyi helyzete romlott.
Emellett az 1990-es években a készpénztermés nemzetközi árának csökkenése, az országba irányuló rossz szállítás miatt megnövekedett importköltségek, a határon keresztül történő folyamatos gyémántcsempészet és a belpolitikai zavargások tovább terhelték a gazdaságot. A legjelentősebb azonban a korrupció és a rossz pénzügyi gazdálkodás volt, ami miatt a kormány képtelen volt a hadseregben és a közszférában dolgozóknak fizetést adni. Az ebből eredő politikai zavargások a 21. században is folytatódtak.
A mezőgazdaság jelenti a fő megélhetést
A legtöbb közép-afrikai megélhetése a mezőgazdaságtól függ. A férfiak takarítják be a földeket, míg a földművelés nagyrészt a nők feladata, akik maniókát, kukoricát, kölest, cirokot, rizst, tököt és földimogyorót termesztenek. A francia ültetvénytulajdonosok által bevezetett készpénzes növényeket, mint a gyapot és a kávé, nagyrészt kis földbirtokokon termesztik. Az ország az alapvető élelmiszerek tekintetében többnyire önellátó, és a kormány ösztönzi a mezőgazdaság diverzifikálását, és támogatja az exportra szánt zöldségtermesztést is. Bár a közép-afrikaiak egy ideje kis mértékben termesztenek cukornádat és olajpálmát,
az ország az utóbbi időben erőfeszítéseket tett mindkét növény nagy, gépesített ültetvényeken történő termesztésére.
Az állatállományba szarvasmarha, juh, kecske, sertés és baromfi tartozik, amelyek nagy részét házi fogyasztásra tartják. A tóban nevelt tilápia és a folyami halak szintén jelentős mennyiségű fehérjével járulnak hozzá az étrendhez. A cecelégy azonban csökkenti az állattenyésztés területét, de az állományok javítását célzó fejlesztési programok és a Csádból és Szudánból érkező csordavándorlások tovább növelik a háziállatok számát az országban.
A trópusi esőerdők a Közép-afrikai Köztársaság jelentős részét borítják, főként délnyugaton, és a fakivitel létfontosságú devizaforrást jelent. A nemzetközi nyersanyagpiacoktól való nagyfokú függés azonban rendkívül sebezhetővé tette az ország gazdaságát az áringadozásokkal szemben.
A termékeny fennsíkon fekvő és vízkészletekben bővelkedő Közép-afrikai Köztársaság gazdag ásványkincsekben is, beleértve a gyémántokat, amelyek az ország teljes exportbevételének közel felét teszik ki. Kisebb mennyiségben aranyat, uránt, vasércet, rezet és mangánt is bányásznak. Az ország vízesései vízenergiaforrások, és a Banguitól északnyugatra fekvő Mbali Lim folyón található gátak termelik az ország villamos energiájának mintegy négyötödét.
Tragikus az egészségügyi helyzet
Gyakorlatilag semmilyen modern egészségügyi intézmény nem létezik Banguiban, amely maga is csak egy nagyobb kórházzal rendelkezik. A 2012 végén kitört polgári zavargások előtt számos kórház és klinika, amelyekben misszionáriusok dolgoztak és működtek, viszonylag jó ellátást nyújtott azoknak, akik el tudták érni őket.
A közép-afrikaiak többsége számára azonban a rosszul felszerelt és elégtelen személyzettel ellátott elsősegélynyújtó helyek, szülészeti klinikák és gyógyszertárak, amelyek vidéken állnak rendelkezésükre, keveset nyújtanak.
Még a bangui kórház is a minimális ellátás színvonala alatt van; a fővárosban a tehetősek számára néhány magánklinika áll rendelkezésre. A gyógyszerek elosztása rendkívül nehézkes a nem megfelelő szállítási rendszer miatt. Mindezeket a problémákat súlyosbította a 2012 végén kezdődött és a következő években is tartó instabilitás, amelynek következtében csak kevesen jutottak hozzá az egészségügyi ellátáshoz. A malária, a lepra, a tuberkulózis, a táplálkozási betegségek, a HIV/AIDS és a szexuális úton terjedő betegségek jelentik a legnagyobb egészségügyi problémát az országban, emellett
nő a cecelégy által terjesztett álomkórosok száma is.
Egyre több a hajléktalan fiatal
Azokban az időkben, amikor működött a kormány, a jóléti juttatások – beleértve a munkanélküli- és anyasági segélyt, a gyermekgondozási segélyt és a társadalombiztosítást – a városi központokban a kormányzati és a magánszektorban dolgozók kis része számára elérhetőek voltak, de a legtöbb ember a családjára és rokoni hálózatára, a közösségekre és a barátokra támaszkodik a kevés segítségért. Az ország helyzetének súlyosságát jelzi, hogy egyre több a hajléktalan fiatal Banguiban és a többi nagyvárosi területen.
Ha szeretnéd tudni, hogy él két és fél millió ember víz és kórház nélkül a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében, olvasd el az erről szóló cikkünket.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
