Az ókori Babilon polgárainak életét Hammurapi híres törvénykönyve szabályozta, melynek 282 paragrafusa nem a mai értelemben vett törvényeket, inkább ítéleteket, az írnokok, bírák, tisztviselők számára készült oktató szöveget tartalmazott. A törvény rendkívüli szigorral járt el, gyakran a legkisebb vétkekért is az életükkel lakoltak az elkövetők – a szöveg összesen harmincszor említi a halálos ítéletet –, például azok, akik loptak a templomból vagy egy szökött (rab)szolgát bújtattak. Az ítéletek gyakran a „szemet szemért, fogat fogért, életet az életért” elvet alkalmazták, rendkívül nagy súlya volt azonban az illető társadalmi hovatartozásának.
A szabályok nem vonatkoztak mindenkire
A babilóniaiak társadalma három jól elkülöníthető osztályra tagozódott, melyek egyikébe kivétel nélkül minden polgár beletartozott. Legalul álltak a wardumok, vagyis szolgák, akik a később, más kultúrákban megjelent rabszolgákkal ellentétben szabadon házasodhattak és birtokolhattak vagyont, ugyanakkor igen korlátozott jogokkal rendelkeztek, a ranglétra második helyén a szolgák és a szabadok között elhelyezkedő muskénumok, csúcsán pedig a teljes társadalmi joggal bíró, szabad awélumok (a szó jelentése: „ember”) foglaltak helyet.
Minél magasabban állt az adott személy ebben a hierarchiában, annál enyhébben sújtották a törvények: egy jómódú awélum csupán pénzbírságra számíthatott, ha kiszúrta egy alacsonyabb rangú illető szemét vagy eltörte a karját, lábát, de ha egy wardumot megtámadott és megsértett egy magasabb szinten álló polgár, előfordult, hogy őt büntették meg az elkövető helyett („miért ment oda?”). A markáns társadalmi különbségeket a törvény azzal magyarázta, hogy minél magasabb rangban van valaki, annál többet tesz a társadalomért, nagyobb mértékben vesz részt annak működtetésében, ezért nagyobb megbecsülést is érdemel.
Ókori babiloni szokások: az istenek eledele
Sok más ókori kultúrához hasonlóan a babiloni vallás is számtalan különböző istent tisztelt, akik között előfordultak nagyobb és kisebb hatalommal és jelentőséggel bíró figurák. A hierarchia csúcsán Marduk, a babiloniak bölcs főistene állt, akinek dicsőségét hatalmas templomkomplexum hirdette a város közepén, de szenteltek templomokat Istárnak, Ellilnek, Színnek, Samasnak és más isteneknek is; ugyanakkor léteztek kisebb istenségek, akiknek csak otthon, házi oltárok formájában áldoztak a babiloni polgárok.
A templomok belsejében az adott isten szobra állt, melyet csak a papok, papnők és templomszolgák láthattak és gondozhattak: a szobrot – amely hitük szerint nemcsak az isten jelképes ábrázolása, hanem valódi, anyagi megtestesülése volt – naponta háromszor etetni kellett, borral és sörrel kellett ellátni, és ékszerekkel feldíszíteni, felöltöztetni.
A gyerekeket olykor feláldozták
A babilóniaiak nem igazán hittek a sérült és fogyatékos emberek egyenjogúságában: a deformáltan, testi hibával világra jött csecsemőket átkozottnak, gonosz démonok és állatok ivadékának hitték, és igyekeztek minél hamarabb megszabadulni tőlük. A végtaghiányosan, látássérülten, sérült nemi szervvel született babákat, a sziámi ikreket és egyéb „hibás” gyerekeket szüleik gyakran magukra hagyták az országút mentén, vagy a folyóba dobták. Szokás volt továbbá a gyermekáldozatok bemutatása, amikor egy isten haragjának lecsillapításához vagy szimpátiájának megnyeréséhez (különösen nagyobb veszedelmek esetén) rituálisan tűzbe vetettek egy csoport szerencsétlen fiút és lányt.
A nőket aukción adták-vették
A nők sem élveztek igazán széles jogokat a babilóniai társadalomban, a férfiakhoz képest minden tekintetben alacsonyabb rendűnek tekintették őket, a feleségek pedig férjük tulajdonát képezték. A házasságot általában két férfi, a kérő és leendő apósa intézték el egymás között és pecsételték meg hivatalos üzleti szerződéssel, az arának semmi beleszólása nem volt sorsát és jövendőbelijét illetően. Rendszeresen rendeztek menyasszonyárveréseket, ahol a kelendő sorban lévő lányokra licitálhattak a házasodni vágyó férfiak – aki a legnagyobb összeget kínálta, azé lett a hölgy, és természetesen minél gazdagabb volt valaki, annál előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező arát vihetett haza.
Hammurapi törvényei szigorúan szabályozták a házastársak életét, a hűtlen, asszonyi kötelességeit elhanyagoló, hazulról rendszeresen „eljárogató” feleségek halállal – folyóba vetéssel – lakoltak, ugyanakkor a nők saját akaratukból elválhattak férjüktől. A férjek szintén kezdeményezhettek válást, ha feleségül nem szült gyereket, azonban, ha semmilyen vétséget – például házasságtörést – nem sikerült az asszonyra bizonyítani, a férjnek vissza kellett fizetnie a hozományt.
A nemi erőszak mindennaposnak számított
A zsidó-keresztény kultúrával ellentétben, ahol a paráználkodás bűnnek számít, Babilonban a szabad szerelem mindennapos jelenség volt, sőt, törvény kötelezte szeretkezésre az embereket. A nőknek legalább egyszer életük során szeretkezniük kellett a templomban, méghozzá a legelső férfival, aki betévedt oda, megkörnyékezte őket és pénzt dobott az ölükbe a „szolgáltatásért” cserébe: nem számított az illető kiléte, életkora, vagyona és társadalmi státusza, az „ajánlatot” kötelező volt elfogadni.
Virágzott a prostitúció intézménye, de nem csak hivatásos szexmunkások űzték a legősibb hivatást: a családfők gyakran árulták a templomok előtt feleségeiket vagy lányaikat jó pénzért a járókelőknek. Mai szemmel megdöbbentőnek ható módon az ókori Babilonban mindennaposnak és teljesen természetesnek számított a nemi erőszak: a férfiak gyakran megkörnyékezték és egyszerűen „igénybe vették” a nőket, mely szokás ellen senki sem emelt egy árva szót sem.
A szex a vallásnak is fontos eleme volt, különösen Istár, a szerelem és termékenység (és sok egyéb dolog) istennőjével kapcsolatos rituálékban és hiedelmekben jutott jelentős szerephez. Hérodotosz beszámolója szerint a vacsorák gyakran torkolltak féktelen orgiákba, melyek lefolyása még a szintén nem éppen szemérmesnek számító görögök szemében is kicsit soknak számított. A hosszú vacsora ideje alatt a nők szépen lassan megszabadultak a ruhájuktól, végül teljesen meztelenül kínálták fel magukat a részt vevő férfiaknak, akik így duplán „jóllakhattak” az este folyamán.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés