meteor rejtély

1908. június 30-án, reggel 7 óra 15 perckor a közép-szibériai Vanavarában Szemen Szemenov a helyi posta tornácán üldögélt. Nem sejtette, hogy hamarosan olyan esemény szemtanúja lesz, amit az emberiség nagy része soha nem látott – és remélhetőleg nem is fog.

„Hirtelen észrevettem, hogy északon (...) az ég kettéhasadt, és az erdő fölött lángolni kezdett, magasan, szélesen. Az égbolt hasadéka egyre nagyobb lett, végül az egész északi oldalt tűz borította. Abban a pillanatban annyira felforrósodtam, hogy nem bírtam elviselni az inget magamon, úgy éreztem, mintha az is lángolna. A tűz felől perzselő hőség érkezett, én le akartam tépni az inget magamról, de aztán az ég bezárult, hangos csattanás hallatszott, és néhány méterrel odébb repített. Egy pillanatra elveszítettem az eszméletemet, de a feleségem kirohant, és bekísért a házba. Utána olyan hangokat hallottam, mintha ágyúk dörögtek volna, a föld pedig rázkódni kezdett.”

Rejtélyes fény- és hangjelenségek

Amit Szemenov leírt, Tunguszka-esemény néven vált ismertté: a légkörbe lépő égitest tűzgömbként jelent meg az égen, majd egy lakatlan vidéken, a Podkamennaja Tunguszka folyó közelében felrobbant.

A robbanás akkora volt, mintha 10-20 megatonna TNT-t használtak volna; ez háromszor annyi, mint a Hirosimára ledobott atombomba hatóereje.

A robbanás 80 kilométer sugarú körben letarolta a mocsaras, erdős tajgát (ez közel akkora terület, mint Tokió városáé). Becslések szerint körülbelül 80 millió fát döntött ki vagy fosztott meg ágaitól. A helyszíni beszámolók szerint a becsapódás után erdőtüzek törtek ki, de a fák lecsupaszításáért nem csak ez, hanem a perzselő hőhullám is felelős volt. A robbanás epicentruma szerencsére gyakorlatilag lakatlan területre esett: alig néhány kunyhó állt a helyszínen, ám ezek is a földdel váltak egyenlővé. A kunyhókban lévő fémedények az erős hő hatására megolvadtak, a szabadban legelésző rénszarvasok pedig elevenen megégtek, csak a hamu maradt belőlük. A jelenséget erős hangrobbanás kísérte: a becsapódás helyétől 65 kilométerre található Vanavarában betörtek az ajtók és az ablakok; de még az 500 kilométerrel odébb közlekedő transzszibériai expressz utasai is érzékelték a becsapódást követő rengést.

Ezüstös felhők, világos éjszakák

A Tunguszka-esemény a legnagyobb égitest-becsapódás, amit a modern kori történelem során az emberiség átélhetett. A jelenséget Észak-Európában és Közép-Ázsiában is érzékelték: hatalmas, ezüstös felhők és ragyogó, színes naplementék jellemezték a június 30-át követő néhány napot. Máshol szokatlanul világos volt az éjszakai égbolton:

Londonban például éjfélkor, mesterséges fényforrás nélkül is olvashattak újságot.

A cári Oroszországban nem fordítottak túl sok figyelmet annak kiderítésére, mi okozta a pusztítást: olyan elhagyatott területen történt, hogy egészen 1921-ig eszükbe sem jutott foglalkozni vele. Ekkor egy bizonyos Leonyid Alekszejevics Kulikot, az Ásványmúzeum munkatársát küldték a helyszínre, aki aztán még háromszor tért vissza a környékre, mire megtalálta a becsapódás helyszínét, és meghallgatta a helyiek élménybeszámolóit. Szinte mindenki perzselő forróságról, hangos csattanásokról és erős fényjelenségről számolt be: az emberek a levegőbe repültek, és méterekkel odébb tértek magukhoz az eszméletvesztésből, házuk pedig megrongálódott. A távolabbi szemtanúk füstoszlopról meséltek.

Meteor vagy valami más?

Kulik a becsapódási krátert, bár sokáig kereste, nem találta – mint ahogy meteoritmaradványokat vagy az égitest szétszórt részecskéit sem. A kutatókat sivár, kietlen erdő fogadta, amelyben a fák ágaikat és lombjukat vesztetten távírópóznákként meredtek az ég felé. Ennek ellenére amellett érvelt, hogy a pusztítást meteorit okozta. Más tudósok viszont, amikor nyilvánosságra került az eset, inkább úgy hitték, egy üstökös felelős a történtekért, annál is inkább, mert némely szemtanú említette, hogy az égen látott tűzgömbnek „farka” is volt. 1962-ben a technikusok a Tunguszka-robbanás helyéről származó talajmintákban felfedezték a földönkívülinek vélt magnetit- és szilikátgolyócskák mikroszkopikus darabkáit is.

Földönkívüli beavatkozás vagy Tesla halálsugara?

Az azóta eltelt több mint 100 évben számtalan más elmélet is napvilágot látott. Felmerült a nukleáris robbanás lehetősége (bár kétséges, honnan lett volna Oroszországnak atombombája az atomkorszak előtt), mások szerint egy idegen űrhajó hibásodott meg, és zuhant le a tajga közepén. Ezt a lehetőséget a hetvenes években vetette fel Alekszej Zolotov szovjet tudós; ő egy nukleáris meghajtású járműre gyanakodott, amit földönkívüliek vezettek, majd szándékosan lakatlan területre kormányozták. Mások, például Jurij Lavbin szerint egy idegen civilizáció avatkozott be, és robbantott fel egy meteoritot, hogy megmentsék a Földet a pusztulástól. Megint mások úgy hiszik, fekete lyuk vagy antianyag kerülhetett a Föld légkörébe.

A legextrémebb magyarázatok egyike Nikola Teslához köti a robbanást. A tudós életének utolsó éveiben egy mindennél pusztítóbb fegyver létrehozásán fáradozott, és az elmélet hívei szerint 1908. június 30-án egy „halálsugarat” lőtt ki, majd miután szembesült a tunguszkai pusztítással, leállította a további kísérleteket. Azóta olyan elméletek is napvilágot láttak, hogy az égitest nem csapódott be, csak súrolta a felszínt, majd elhagyta a Föld légkörét.

Néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy ahhoz, hogy kiderítsük, mi okozhatta a robbanást, a feltételezett epicentrumtól 8 kilométerre lévő Cseka-tó vizsgálatára lenne szükség. Elképzelhető ugyanis, hogy valójában ez maga a kráter: a tóról 1908 előttről nincsenek írásos feljegyzések (bár az is igaz, hogy viszonylag kevés leírás foglalkozott a lakatlan területtel). A 300 méter átmérőjű, a környező tavakhoz képest meglepően mély Cseka-tó felszíne alatt 10 méterrel ultrahanggal készült hangradaros vizsgálat szerint a környezőtől eltérő jellegű üledékréteg húzódik. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, miféle – így a több mint száz éve történt eseményre azóta sincs egyértelmű magyarázat.

Ha olvasnál még különös égi jelenségekről, az alábbi cikkünket ajánljuk.