márkus emília színésznő merénylet

Május 31-én 200 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria aukcióján Rippl-Rónai József Enteriőr című nagy méretű olajfestménye, amely egy korábban szinte ismeretlen vajdasági gyűjteményből került elő. Az eredeti tulajdonos, Engelmann Zsigmond kora egyik legnevesebb gyűjtője volt, és magától a festőtől vásárolhatta meg képet az 1900-as évek elején. A képre közel száz évig vigyáztak a gyűjtő örökösei. A képen felismerhetjük a művész feleségét, Lazarine-t, a lábánál összegömbölyödött Flox kutyát, és a karakteres külsejű, szakállas Piacsek bácsit. A negyedik alak, egy kék ruhát viselő, elegáns úriasszony pedig valószínűleg nem más, mint a korszak istenített színésznője, Márkus Emília, aki jó barátságban volt a művész családjával.

A Szőke Csoda

Márkus Emíliáról a korszak férfi írói csak szuperlatívuszokban tudtak beszélni. Krúdy Gyula szerint parfümje „hím oroszlánokat ejtett csapdába”, Ady szerint „érzelmes, szép, zengő és tetsző”, Zilahy Lajos pedig lelkendezve írta, hogy „…az a gonosz, gyönyörű asszonyi arc, amelyen szenvedések és szenvedélyek paroxizmusában kígyózik a szemöldök, görbül boszorkányvonalakba az ajak, bűvöl a tekintet, az az arc, amelynek viselőjéért meg kell halni, vagy sikoltva mutatni rá.” Az író-rendező Csathó Kálmán bővebben is kifejtette mindezt: „Vonzó és érdekes arca, hosszú pilláktól sűrűn árnyalt kék szeme hí­ven ki tudott fejezni minden érzést és indulatot anélkül, hogy bármikor csak egy pillanatra is eltorzult volna. Erőteljes, de karcsú termete egyes részleteiben talán nem volt egészen tökéletes – keze, lába bizony nem volt aprónak mondható! –, egészben mégis harmonikus volt és tetszetős. Emellett tudott gyöngének, törékenynek, s egészen fiatalsá­ga legvégső határáig leányosnak látszani. Dús hajkoronája legendás volt, és semmiféle hajfestéssel sem utánozhatóan, meleg aranyszőke. Ezért hívták népszerűsége tetőfokán Szőke Csodának.”

Márkus Emília 1860-ban született Szombathelyen. Édesapja a helyi malomban dolgozott, amely a hatgyermekes család otthonául is szolgált, és röviddel a kislány születése után leégett. A család ezután az édesanya fivérénél, Horváth Boldizsárnál lelt menedékre, aki az Andrássy-kormány igazságügy-minisztere volt. A nagybácsi hamarosan Budapestre költözött, és vele együtt ment a család is – annál is inkább, mert Emília édesapja időközben meghalt. Horváth Boldizsárnál nem akármilyen társaság gyűlt össze: estélyeket, koncerteket tartottak, amelyeken megjelentek a korszak híres művészei és politikusai, például Eötvös József, Andrássy Gyula, Arany János vagy Liszt Ferenc. Emília már gyerekként Liszt Ferencnek szavalt, amellyel kivívta a zeneszerző elismerését.

Zárdából a színitanodába

A család zárdába íratta Emíliát, de ekkor ő már eltökélte: színésznő lesz. „A mi családunkban senki sem volt művész (…) mire tizenkét éves lettem – ki kellett venni a zárdából. Nem bírtak velem. Színésznő akartam lenni. Nagy felháborodás az úri családban. Ilyen még nem fordult elő közöttük” – olvasható a Bajor Gizi Színészmúzeum oldalán visszaemlékezése. Tizennégy évesen felvették a Színészeti Tanodába, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint „jelentéktelen alakocska” volt térdig érő fekete ruhájában. Tizenöt évesen aratta első sikerét a Várszínházban, és alig múlt tizenhét éves, amikor a Nemzeti Színház szerződtette. 

Gyanús üzletek

1882-ben feleségül ment Pulszky Károly művészettörténészhez, aki az Esterházy-képtár (a Szépművészeti Múzeum őse) igazgatója volt, ettől kezdve P. Márkus Emíliaként lépett fel. Lakásukat műkincsekkel rendezték be, Pulszky gyakran járt külföldre, hogy képeket szerezzen be a múzeum számára, de nem volt eléggé körültekintő: nem tudott elszámolni a kormány által rábízott pénzzel, és azzal is megvádolták, hogy hamisítványt vásárolt. A vizsgálati fogságból csak kártérítés ellenében szabadulhatott, így feleségének gyakorlatilag mindent el kellett adnia: a műkincseket éppúgy, mint a bundáit és az ékszereit. Pulszky az eset után külföldre költözött, vitte volna a családját is, de Márkus Emília nem akart emigrálni. Pulszky először Londonba, majd Ausztráliába költözött, ahol végül 1899-ben öngyilkosságot követett el. A házaspárnak két lánya született: Pulszky Romola (aki később a világhírű balett-táncos, Vaclav Nyizsinszkij felesége lett) és Tessa. Romola élete végéig Márkus Emíliát okolta az apja öngyilkosságáért.

Gyilkos a fürdőszobaszekrényben

A színésznő egyre többet dolgozott, hogy kiegyenlítse adósságait, majd 1903-ban másodszor is férjhez ment. Választottja Andor Oszkár huszártiszt, aki Márkus Emília kedvéért még a nevét is megváltoztatta: hogy ne kelljen elhagynia a P. betűt, a férj Andorból Párdány Oszkár lesz. A színésznő az első hazai némafilmben (A táncz) is szerepet kapott, ez azonban sajnos az idők folyamán megsemmisült. Mindeközben drámai események is történtek: 1908-ban kellékesnője, Gregus Janka megpróbálta megölni a színésznőt: hajnalban belopózott Márkus Múzeum körúti lakásába, és elbújt a fürdőszobaszekrényben. 

Csodával határos módon Márkus nem sérült meg, és volt annyi lélekjelenléte, hogy berohanjon a hálószobába, aminek az ajtaját magára zárta. A merénylő ezek után saját maga ellen fordította a pisztolyt, de ezek a lövések sem találtak célba, hamarosan felépült sérüléseiből. Búcsúlevelében a Nemzeti Színház vezetőségét okolta tettéért, az egyik lapnak pedig a merénylet előtt elküldött levelében azt írta, hosszú ideig „bűnös szerelmi viszonyt” folytatott a színésznővel. Márkus Emília természetesen tagadta a vádakat, Gregust felépülése után letartóztatták gyilkossági kísérletért, de – állítólag Márkus közbenjárására – hamarosan felmentették a vád alól, és szabadon távozhatott. 

Unokájával a villában

Márkus Emília sorra kapta a nagy szerepeket, némafilmekben és a színpadon egyaránt, és talán a merénylet is hozzájárult ahhoz, hogy végül Budán, a Hűvösvölgyi úton építtetett villát magának. Az épület szalonját egy 1913-as tudósítás szerint eredeti Donatello-fejszobor és Tiziano-festmény díszítette, hazai mesterek, például Lotz Károly vagy Rippl-Rónai József képei mellett. Ebben a házban nevelkedett a művésznő unokája, Tamara is. Pulszky Romola ugyanis, amikor férjén, a balettművész Nyizsinszkijen az őrület jelei kezdtek mutatkozni, kisebbik lányát hazaküldte Budapestre. Márkus Emília 65 évesen ismét anyaszerepben találhatta magát: hivatalosan is örökbe fogadta unokáját. A negyvenes években kezében tarthatta dédunokáját is. 1932-ben nyugdíjazták, de még ezután is számos szerepben láthatták a Nemzeti Színházban, utoljára 1942-ben, 82 évesen lépett színpadra. A második világháborúban embereket bújtatott budai villájában, majd férjével együtt maguk is bujkáltak. Az ostrom ideje alatt Párdány egészsége megromlott, a háború vége után nem sokkal meghalt. A színésznő életének kilencvenedik évében, 1949-ben hunyt el.