írország magdolna mosodák bántalmazás

Írországban a 18. század közepén, 1765-ben nyitották meg az első intézetet, amely a „bukott nők” büntetését célozta meg. A Magdolna Bűnbánó Nők Menedékét Dublinban a protestáns egyház alapította, abból a célból, hogy a prostitúciót visszaszorítsák. Eleinte még önként jelentkeztek a házasságon kívül teherbe esett nők, de hamarosan a szülők is ide kezdték küldeni a nem kívánt terhességgel küszködő leányaikat, hogy eltitkolják a terhességet, és elkerüljék a közmegvetést. Az elgondolás szerint az ide bekerülő „bűnbánó nők” ottlétük alatt kitanulhattak egy szakmát, közben pedig munkájukkal hozzájárultak az intézmény fenntartásához. 

Az ötletet a katolikus és a protestáns egyház is támogatta. Rövidesen megszaporodtak az ilyen jellegű intézetek, és szinte kizárólag a katolikus egyház tartotta fenn őket. Ezzel párhuzamosan egyre inkább kiszélesedett az ide küldött nők köre, büntetésük viszont egyre hosszabb és brutálisabb lett. Prostituáltakon és lányanyákon kívül ide kerültek a megerőszakolt nők, bárki, aki házasságon kívül nemi életet élt, sőt, bárki, aki túlságosan szép, kacér vagy csábító volt, Írországban a szexuális együttlét szabályozása kulcskérdésnek számított, hiszen a katolikus egyház felfogásában a törvényen kívül született gyermek a legnagyobb szégyent jelentette. Nem kellett tehát semmilyen bűncselekményt elkövetni ahhoz, hogy valaki egyszer csak egy Magdolna-mosodában találja magát; elég volt a gyanú, hogy túl sokat flörtöl. A mosodákban a nők varrás, mosás, vasalás, esetleg kézimunka (hímzés) által „válthatták meg” magukat. Az általuk kimosott szennyes nemcsak a lakosságtól, a helyi vállalkozásoktól és vallási intézményektől származott, hanem kórházaktól, iskoláktól, börtönöktől, sőt az állami szervektől is: a parlamenttől, a minisztériumoktól, a védelmi erőktől is.

Mindennapos megalázás

A körülmények börtönszerűek voltak: szigorú csendrendelet volt érvényben, a nők haját leborotválták, új nevet adtak nekik, egyenruhát kellett viselniük, és alig kaptak enni, miközben mindennapos volt a fizikai bántalmazás. Látogatókat nem vagy korlátozottan fogadhattak, és az apácák vasszigorral tartatták be velük a kegyetlen rendet. Az ablakokra rácsokat szereltek, vagy törött üvegdarabokat helyeztek köré, nehogy megszökjenek. Ha valakit kihágáson kaptak, magánzárkába helyezték. Ha valaki szökéssel próbálkozott – például a mosodai furgon hátuljában –, gyakran elfogták, és visszaküldték az ír rendőrség, a Gardaí segítségével. A túlélők elmondták, hogy állandó megfigyelés alatt álltak, testileg-lelkileg bántalmazták őket, miközben egész nap nehéz fizikai munkát végeztek. Oktatásban nem részesültek, aminek következtében gyakorlatilag, ha ki is szabadultak egy idő után, lehetetlen volt számukra a társadalomba visszailleszkedni. A túlélőket, ha beszéltek is az őket ért bántalmazásokról, legtöbbször megszégyenítették vagy ignorálták. De nagyon sokan magukba fojtották az átélt megpróbáltatásokat a szégyenérzet miatt. 

Az írországi Donnybrookban 1837-től működtették mosodájukat a Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk nővérek. 1992-ben úgy határoztak, megválnak a földterülettől, és a szokványos eljárás szerint engedélyt kértek a hatóságoktól a mosoda temetőjében nyugvó nők maradványainak elmozdítására. Ekkor derült ki és került nyilvánosságra, hogy nem szokványos nyughelyről van szó: a temető 155 ismeretlen életű és személyazonosságú nő földi maradványait rejtette. Az ügy nyilvánosságra került, a korábban hasonló mosodákban raboskodó nők jelentkezni kezdtek, az ír közvélemény pedig felháborodott, főleg, amikor kiderült, hogy az ír állam is támogatta az embertelen intézményrendszert.

Túl kacéran viselkedett

A Magdolna-mosodákban sínylődtek pszichiátriai intézetekből és börtönökből odakerült nők, nemi erőszak áldozatai, a szüleik által elküldött terhes kamasz lányok, sőt, a túl kacérnak vagy csábítónak tartott lányok is. Egyesek – árvák, nemi erőszak vagy abúzus áldozatai – egész életüket ott töltötték. De fenntartottak hasonló intézményeket házasságon kívül teherbe esett nőknek is, akiknek, miután megszültek, a mosodákhoz hasonló körülmények között kellett dolgozniuk, majd a babákat elvették tőlük, és más családoknál helyezték el őket. Az egyik leghírhedtebb ilyen otthon a Bon Secours Anya- és Babaotthon volt, ahol 2014-ben közel 800 csecsemő maradványait találták meg egy szennyvízülepítőben. Egy tavalyi jelentés szerint 1922 és 1998 között 9000 gyerek halt meg hasonló intézményekben Írországban.

A mosodákban raboskodó nők számát 30 ezerre becsülik, közülük legalább 10 ezer 1922 után került ilyen jellegű intézménybe. Az utolsó mosoda 1996-ban zárt be. 2013-ban az ír államfő bocsánatot kért a Magdolna-mosodákat megjárt nőktől, az ország szégyenfoltjának nevezve a történteket, amelyet A Magdolna nővérek című megrázó, 2003-as film is feldolgozott.