mae west botrány szexszimbólum

Tódultak a nézők a botrányos színdarabra

Mary Jane West 1893. augusztus 17-én született az akkor még önálló településnek számító Brooklynban egy ír származású bokszoló-magánnyomozó édesapa és egy modellként dolgozó, második generációs német bevándorló édesanya gyermekeként. A kis Mae édesanyja támogatásával nagyon korán, 5 évesen felfedezte a színpad világát, 14 évesen pedig – miután több tehetségkutató versenyt is megnyert – már hivatásos színész-énekesnőként szerződtette őt egy utazó társulat. Alig múlt 18, amikor megkapta első szerepét a Broadwayn, mely darab ugyan néhány előadás után csúfosan megbukott, West alakítását a kritika kifejezetten dicsérte.

A komolyabb sikerre azonban 1918-ig várni kellett, amikor a darázsderekáról, erotikusan búgó hangjáról és kikapós természetéről ismert West a Sometime című revüdarabban kapott szerepet, ahol Ed Wynn komikussal táncolta a korszakban igencsak botrányosnak számító (Magyarországon az 1920-as években betiltott!) shimmyt. A színésznő azonban nem volt üresfejű szexbomba, Jane Mast álnéven fiatalkorától kezdve foglalkozott saját színdarabok írásával (később számos filmje forgatókönyvéért is ő maga felelt), 1926-ban pedig sikerült elérnie, hogy egyik, nem éppen szemérmes munkáját színpadra vigyék.

A Szex című darab – melyet West maga írt, rendezett és a főszerepet is ő játszotta – már címével sokkolta a konzervatívabb polgárokat, de a cselekmény sem volt éppen családbarát: a történet középpontjában egy Margy nevű prostituált állt, aki szerelembe bonyolódik egy angol tengerésszel, miközben párhuzamosan viszonyt folytat egy playboy milliomossal. A New York Times kritikusa súlyosan elmarasztalta a darabot, amely szerinte rosszul megírt, borzalmasan eljátszott és ócska hatásvadászatra fut ki, a közönséget azonban nem érdekelte az ítészek véleménye: a nézők tömegestül tódultak a kétes hírű előadásra.

Leülte a börtönbüntetést, mert tudta, egy ilyen hír jót tesz a karrierjének

A Szex már 10 hónapja futott sikerrel, és 325 ezer néző váltott rá jegyet – köztük a város jeles politikusai, bírái, rendőri elöljárói és feleségeik –, amikor 1927 februárjában a folyamatos követelésekre, társadalmi nyomásra reagálva a rendőrség betiltotta a darabot, és obszcenitással, a fiatalság erkölcsi megrontásával vádolták meg annak színpadra állítóit. West mint író, rendező és főszereplő végül egymaga kellett feleljen a bíróságon a vádakra – az ügyből természetesen hatalmas médiaszenzáció kerekedett, melynek erejét a színésznő remekül felismerte.

A bíróság bűnösnek találta és 10 nap fegyházbüntetésre ítélte Westet, de felajánlották neki, hogy pénzbírság megfizetésével kiválthatja büntetését – a színésznő azonban erről hallani sem akart, büszkén vállalta a rövidke börtönidőt, hiszen jól tudta, az még jobban feltüzeli majd a személye körül kialakult figyelmet. Nem kellett csalódnia: a 10 napból végül nyolcat ült le a Manhattan melletti Roosevelt-sziget női fogházában, az utolsó két napot jó magaviselet miatt elengedték, majd azonnal vacsorameghívást kapott New York állam kormányzójától.

A rácsok mögül szabadulva West nem pihent sokat, azonnal munkához látott, és tető alá hozott egy újabb darabot, ami még durvább tabunak számító témát, a homoszexuálisok életét, és az őket ért megkülönböztetést, társadalmi stigmákat tárgyalta, a hatóságok azonban ezúttal már résen voltak, és még a bemutatója előtt, a próbafolyamat idején megakadályozták a botrányosnak ígérkező színdarab előadását. West következő, hasonlóan sikamlós darabjai – Gyémánt Lil, Az élvezetek embere – azonban ismét óriási sikert arattak, az ekkor már országszerte hírességnek számító botrányhősnőre pedig Hollywood is felfigyelt, és filmszerződést ajánlottak számára.

40 évesen lett Hollywood legnagyobb szexszimbóluma

West viszonylag későn, 38 évesen mutatkozott be a vásznon – életkorát természetesen gondosan eltitkolta a publikum elől –, filmsztárrá pedig második filmjének, a Gyémánt Lil 1933-ban bemutatott A nő okozta vesztét című adaptációjának köszönhetően avanzsált. Ebben a színésznő-szerző egy éjszakai mulató bővérű tulajdonosát és dizőzsztárját alakította, akinek meggyűlik a baja egy, az alvilági üzérkedések ügyében nyomozó fiatal szövetségi ügynökkel: a film nemcsak Westből, de az utóbbi figurát alakító ifjú Cary Grantből is egy csapásra hírességet faragott, és megmentette a csődtől a Paramount stúdiót, az ugyanebben az évben forgatott Nem vagyok angyal pedig végleg bebetonozta hősünk helyét a köztudatban.

A mindössze 152 centis szőke (szőkített) szépség kifejezetten „rosszlányos” imázsával hódította meg a nézőket, akik imádták West kétértelmű, szexuális utalásokkal teletűzdelt szövegeit és meg nem alkuvó viselkedését – mint hősünk gyakran hangoztatta, „amikor rossz vagyok, akkor vagyok a legjobb”. A színésznő a magánéletében is kifejezetten bővérűnek számított, szép számmal fogyasztotta a férfiakat, a róla kialakult képpel ellentétben azonban más káros szenvedéllyel nem élt, (a filmvásznon kívül) nem dohányzott, és alkoholt sem fogyasztott. Csak évtizedekkel később derült ki, hogy West 17 évesen feleségül ment egy idősebb férfihoz: ugyan a pár néhány hét után szétment, egyik fél sem kezdeményezte a válást, ezért hivatalosan csak 1943-ban ért véget a frigy.

A ’30-as évek második felében West már Hollywood legnagyobb női sztárjának számított, akinél csak William Randolph Hearts, a legendás sajtómágnás keresett többet Amerikában. Időközben azonban bevezették a filmeket sújtó szigorú Hays-kódexet, amely pontosan előírta, milyen erkölcsi szabályoknak kell megfelelnie minden produkciónak (lemérték például a csókok hosszát, a párok nem aludhattak közös ágyban, a bűnözők nem úszhatták meg büntetlenül a film végén, satöbbi), ezért egyre nehezebbé vált West számára a megalkuvás nélküli önkifejezés.

A Beatles is „akarta őt”

Bár népszerűsége továbbra sem csökkent, a ’40-es évek derekán, mindössze 10 filmet követően a színésznő bejelentette visszavonulását, és a következő évtizedekben a nyilvánosságot kerülve, visszavonultan élt hollywoodi otthonában, vagyonát ingatlanokba fektetve kamatoztatta. Csupán néhányszor tért vissza rövid időre a reflektorfénybe, egy-egy tévés vagy színpadi produkcióban láthatta őt a közönség, illetve hosszú szünet után a ’70-es években vállalt még két filmes munkát.

West életnagyságú kartonfigurája feltűnik a Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Heart Club Band (Bors őrmester magányos szívek klubjának zenekara) albumának híres borítóképén is, rögtön az első sorban jobb szélen látható elegáns sárga dresszben. Az anekdota szerint, amikor liverpooli négyes menedzsmentje engedélyt kért a visszavonult sztártól fotója felhasználására, amaz úgy reagált: „Rendben van, de mégis, mit keresnék pont én a magányos szívek klubjában?”.

Minden idők egyik legjelentősebb hollywoodi szexszimbóluma 87 évesen, 1980. november 22-én agyvérzés következtében hunyt el Los Angelesben, földi maradványait szülei és két testvére mellé, közös mauzóleumban helyezték örök nyugalomra Brooklynban.