mademoiselle maupin

Kamaszként lett egy gróf szeretője

Az 1670–1673 körül, Párizs környékén született kalandos életű opera-énekesnő édesapjának, Gaston d’Aubignynek köszönhette mind vakmerő és kicsapongásokat kedvelő természetét, mind vívó- és zenei tehetségét: az apa, aki Louis de Lorraine, Armagnac grófja, XIV. Lajos király főlovászmesterének személyi titkáraként dolgozott, bevezette lányát a versailles-i udvari életbe, és elintézte, hogy a kis Julie-t legjobb tanárok vezessék be az olvasás, a tánc és a tudományok rejtelmeibe.

Gaston mindemellett kiváló vívó hírében állt és a versailles-i udvaroncokat is ő tanította a kardforgatás mesterségére; beavatta lányát a vívás rejtelmeibe, Julie pedig kiváló tanítványnak bizonyult, 12 éves korában – álruhában – a fiúkkal együtt gyakorolhatott, és alaposan leiskolázta őket. Vívóképességeit későbbi életében számtalan alkalommal kamatoztathatta. A kamasszá cseperedő, feltűnően csinos, intelligens és igazán tűzrőlpattant lány felkeltette apja munkaadója, Armagnac grófjának érdeklődését, aki szerelmi viszonyt kezdett a mindössze 14 éves lánnyal, majd később Párizs belvárosába költöztette, hogy szeretője lehetőleg minél távolabb legyen a feleségétől.

Hamar a törvény rossz oldalára került

Felnőtt szeretője alaposan elrendezte Julie sorsát: 17 éves korában megházasította a lányt egy Maupin nevű, hivatalnokként dolgozó nemesemberrel, aki munkája miatt gyakran hosszabb időszakokat vidéken töltött, így Armagnac kedvére foglalatoskodhatott szerelmével. A grófi szeretői életmód azonban nem elégítette ki a szókimondó, heves természettel megáldott Julie kalandvágyát, hősünk szerelmi viszonyba bonyolódott egy hírhedt félvilági kardforgató mesterrel, bizonyos Sérannes-nal.

A pár hamarosan bajba keveredett, Sérannes ugyanis megölte ellenfelét egy illegális kardpárbajban – egyes források szerint szerelmi rivalizálás, Julie szíve volt a vita oka –, a rendőrség pedig körözést adott ki ellene, ezért kénytelenek voltak elmenekülni a fővárosból, és Marseille-ben letelepedni. Új lakhelyén a pár mutatványosként kereste a kenyerét, vívószámokkal szórakoztatták a közönséget – Julie férfiruhában adta elő a produkcióit, csupán a kalapja alól legördülő hosszú haja árulta el a valódi nemét. A közönség gyakran megrökönyödött, nem akarta elhinni, hogy egy nő ennyire kiváló vívó lehet, az anekdota szerint egy alkalommal Julie ledobta magáról a kabátját és megmutatta bájait a kételkedőknek, megkérdőjelezhetetlenül bizonyítva számukra nemi hovatartozását.

Felgyújtott apácahulla segítségével szökött meg a zárdából

Időközben kiderült, hogy Julie nemcsak a kardforgatáshoz, de az énekléshez is kiválóan ért – a műsorok közben olykor dalra fakadt a közönség szórakoztatására –, így felvették a helyi zeneakadémiára és a marseille-i opera színpadán is kipróbálhatta magát. Az újdonsült énekesnő nem sokkal később viszonyt kezdett egy fiatal nővel, Céciliával, aki a színpadon pillantotta meg őt: az istentelennek titulált leszbikus románcot természetesen nem nézték jó szemmel a lány szülei, akik gyorsan kolostorba dugták gyermeküket, Julie-t azonban még ez sem riasztotta vissza.

Önként jelentkezett nővérnek a kolostorba, így újra szerelme közelében lehetett, és közösen kieszeltek egy vakmerő tervet: ellopták egy halott apáca tetemét, bedugták Cécilia ágyába, majd felgyújtották a szobát, úgy téve, mintha a lány veszett volna oda a tűzbe. Az apácák azonban hamar rájöttek a turpisságra, így Julie-nak ismét bujkálnia kellett a törvény elől – mialatt a feje felett halálbüntetés terhe lógott, inkognitóban éneklésből és kardbemutatókból tartotta fenn magát, és egy alkoholista színész szeretője volt, aki azt jósolta, néhány éven belül a párizsi opera sztárja válik a csinos, tehetséges szökevényből.

Egy fogadóban Julie kardpárbajba keveredett néhány férfival, köztük egy dragonyosezred kapitányával, d’Albert gróffal, akit a vállán alaposan megsebesített, majd, megbánva tettét, önként ápolásába vette a férfit. A lábadozás alatt Julie és ápoltja között szenvedélyes szerelem bontakozott ki, kettejük sorsa később többször is keresztezte egymást, és éveken keresztül szoros kapcsolatot tartottak fent.

15 éven át volt a párizsi opera állócsillaga

Julie végül meggyőzte korábbi szeretőjét, Armagnac grófot, hogy befolyásával eszközöljön ki királyi amnesztiát a részére; a gróf sikerrel járt, XIV. Lajos hivatalosan megbocsátott hősünknek, a halálos ítéletet törölték, így Julie visszatérhetett Párizsba. Ezúttal sem tétlenkedett, ismét új szeretőre tett szert egy operaénekes, Gabriel-Vincent Thévenard személyében, aki beajánlotta őt a párizsi operába, ahol elsőre elutasították jelentkezését, második meghallgatásán mégis meggyőzte az intézmény döntnökeit, és szerződtették a társulatba.

Mademoiselle de Maupin – aki így, férjezett nevén lépett színpadra és vált híressé – 1690-ben mutatkozott be a főváros operaházának színpadán, Pallasz Athéné szerepében: az elbeszélések szerint nem csupán csodálatos hangjával, de gyönyörű külsejével és hosszú, leomló hajával is elkápráztatta a közönséget és egy csapásra sztárrá vált. A következő 15 évben (kisebb-nagyobb megszakításokkal) az operaház összes előadásában szerepelt, heti négy este láthatták őt a nézők, legalább 30 különböző szerepet játszott el.

Botrányt okozott a királyi bálon

Gyakran szerepelt férfiruhában, férfiszerepeket játszva a színpadon és – kellően megbotránkoztatva a konzervatívabb polgárokat – a magánéletben is szívesen járt nadrágban és férfiingben, kabátban. Zűrös természete másodszorra is majdnem a vesztét okozta, amikor az 1700-as évek elején férfiruhában jelent meg a Palais Royalban tartott királyi bálon, ahol három potenciális kérője is várt rá: Julie, akinek semmi kedve nem volt velük szórakozni, a három férfi szeme láttára megcsókolt egy nőt, ami úgy felbőszítette amazokat, hogy azonnal párbajra hívták ki. Hősünk természetesen elfogadta a kihívást, és mindhárom urat le is győzte, majd visszament a bálba, mintha mi sem történt volna.

A párbajtilalom miatt Julie-nak ismét menekülnie kellett a törvény elől, ezúttal az országot is elhagyta, egy évre Brüsszelbe költözött, ahol II. Miksa Emánuel bajor választófejedelemmel szűrte össze a levet, a férfi azonban idővel ráunt kedvesére, és 40 ezer frankért cserébe kérte tőle a szakítást. Julie állítólag annyira felháborodott az ajánlaton, hogy Miksa képébe vágta az aranyakkal teli zsákot, majd elhagyta Brüsszelt; egy rövid madridi kitérő után visszatért Párizsba, ahol időközben a Napkirály megenyhült, és megkegyelmezett a párbajozó szépségnek.

Élete végén tényleg zárdába vonult

Julie ott folytatta operaénekesi karrierjét, ahol egy évvel korábban abbahagyta, sőt, még Versailles-ban is fellépett, miközben továbbra is szívesen bonyolódott hosszabb-rövidebb viszonyokba különböző férfiakkal és nőkkel. Legszenvedélyesebb szerelmét egy bizonyos Florensac márkinéval élte meg, akit Saint-Simon herceg korának legszebb nőjeként emlegetett, a hölgy azonban 1705-ben váratlanul meghalt. Szerelme elvesztése olyan súlyos lelki sebeket okozott Julie-nek, hogy bánatában otthagyta az operát, eltűnt a nyilvánosság elől és – ezúttal ténylegesen – kolostorba vonult.

A zárdában a korábban forróvérű, kalandvágyó hölgyből csendes, aszketikus teremtés vált, aki vagyonából kápolnát építtetett és emberbaráti alapítványokat hozott létre; sokáig azonban nem folytathatta az apácaéletet, két évvel később, 1707-ben követte szerelmét a halálba. Halála okáról semmilyen információval nem rendelkezünk, miként pontos életkorát sem ismerjük: kb. 33–37 éves lehetett, amikor sírba szállt.