Más kultúra, közös értékek: ez derül ki a pszichológiai kutatásokból

Ahhoz, hogy megértsük, mely élmények univerzálisak, azaz minden emberre érvényesek, és melyek a különböző kultúrák termékei, nemzetközi, nagy létszámú, módszertanilag jól kivitelezett felmérésekre van szükség. Szerencsére az elmúlt években több ilyen kultúrközi vizsgálat is készült. A Research Digest összefoglalója alapján mutatjuk be a legizgalmasabbakat.

#1 Személyes tér, avagy magyarok a listavezetők között

Egy 2017-es kutatás 9000 résztvevőt ért el 42 országban. Az Agnieszka Sorokowska vezette csapat azt kérdezte az emberektől, hogy mekkora fizikai távolságot preferálnak, ha egy idegennel, egy ismerőssel vagy egy közeli baráttal, családtaggal lépnek interakcióba. A felmérésbe a Pécsi Tudományegyetem is bekapcsolódott, 237 fő töltötte ki a kérdőíveket hazánkból. A tanulmány azt találta, hogy a 3 mérőszám, különösen az első 2, pozitív együttjárást mutat: tehát azok, akik azt szerették jobban, ha egy idegen közelebb áll hozzájuk, az ismerőseikkel is nagyobb fizikai közelséget éreztek kényelmesnek. Az azonban, hogy kinek mekkora távolság volt komfortos, elég nagy különbséget mutatott a kultúrák között. 

Az argentin emberek voltak azok, akiknek a legkisebb térre volt szükségük. Ők azt kedvelték, ha az ismerőseik átlagosan 60 cm-en belül helyezkedtek el, mondjuk, egy beszélgetés során, a közeli szeretteiket pedig még 15 cm-rel közelebb engednék. Ennél nagyobb távolságot preferáltak az Egyesült Államokban vagy Angliában, a briteknél például 80 cm volt az átlag vágyott távolság egy ismerősnél. Érdekes módon a lista élén Románia és Szaúd-Arábia mellett Magyarország végzett: a hazai válaszadók egy idegennel átlag 130, egy ismerőssel 105, egy hozzátartozóval, baráttal pedig 85 cm körül jelölték meg a preferált távolságot. 

A tudósok szerint nem teljesen világos, mi okozza ezeket a különbségeket. Az is elmondható, hogy összességében a nők, az idősebb emberek és a hidegebb égtájak lakói szeretik a nagyobb távolságot. Ha jártál már a skandináv országok valamelyikében, te magad is tapasztalhattad, hogy a többség mennyivel kimértebb egymás üdvözlésekor, mint például Olaszországban vagy más mediterrán tájakon, ahol megszokottabb az idegenek közti érintés. Persze most, a koronavírus-járvány idején mindannyian nagyobb személyes teret használunk. Kutatók szerint a pandémia első hullámában súlyosan érintett Lombardiában például mintegy duplájára növekedett a térigény. Ez nem is csoda, hiszen a minimum másfél méter betartása napjainkban olyan pajzs, ami nagyban hozzájárul az egészségünk megőrzéséhez.  

#2 Eltérnek a szavaink és az érzelmeink

Tegyük fel, hogy egy magyar, egy angol, egy iráni, egy kenyai és egy nepáli azt mondja a saját nyelvén, hogy ő most dühös. Még ha a legközelebbi fordítást használjuk is, hasonló fogalmakról és hasonló érzelmekről van szó? Ezeknek az izgalmas kérdéseknek járt utána munkatársaival Joshua Conrad Jackson, az Észak-kaliforniai Egyetem kutatója. A 2020 első felében publikált tanulmány azokat az elemzéseket tartalmazza, amelyek során 24 érzelemkifejezést hasonlították össze nem kevesebb, mint 2474 nyelv között. Az ún. kolexifikáció módszerével dolgoztak, tehát azt nézték meg, hogy ugyanannak a szónak milyen eltérő jelentései vannak az adott nyelvben. Míg a perzsa nyelvben az ænduh például gyászt és megbánást is jelent, addig dargin nyelvjárásban a dard szó gyászra és szorongásra utal. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy iráni vagy egy dagesztáni számára némileg mást jelent a gyász, hiszen az a szókészlet, amely egyszerre írja le és formálja az élményeinket, különbözik. 

Az egyes nyelvcsaládok között további fontos különbségeket találtak. Néhány nyelvben a düh például összekapcsolódott az irigységgel, míg más nyelvekben inkább a gyűlölettel vagy a büszkeséggel függött össze. Az ausztronéz nyelvekben a szeretet és a sajnálat között volt kapcsolat, más nyelvekre ez kevésbé volt jellemző. Ugyanakkor abban, hogy mely érzelmek pozitívak és melyek negatívak, nagy általánosságban egyetértés bontakozik ki a kultúrák között. A tanulmány ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a kultúránk, már csak a nyelven keresztül is, milyen nagy mértékben határozza meg az élményeinket. 

#3 Máshogy észlelik a hangokat, akik sosem hallottak nyugati zenét

Az általunk ismert zene legfontosabb hangköze az oktáv, jóformán valamennyi nyugati hangsor ennek a felosztásán alapul. A rendszer nemcsak bevett, de matematikailag is megalapozott: ha felmész egy oktávot, az alaphang frekvenciája megduplázódik. Ráadásul ha egy hang és annak az oktávja együtt szól, akkor a fülünk egyáltalán nem, vagy csak alig tudja őket elkülöníteni egymástól. Sokáig úgy tűnt, az oktávrendszerben van valami biológiai meghatározottság, valami egyetemesen emberi. Igen ám, de ez az elképzelés csak addig volt tartható, amíg nem vizsgáltak olyan embereket, akik sosem hallottak nyugati zenét. 

2019-ben Nori Jacoby és csapata egy bolíviai esőerdőkben élő népcsoport tagjainak észlelését vizsgálta. Kiderült, hogy ezek az emberek máshogy dolgozzák fel a hangmagasságot, mint a nyugati zenének egészen kis koruktól kitett társaik. Nem észlelnek semmi hasonlóságot két dallam között, amelyeket egy oktáv választ el egymástól. Ezzel újabb, egyetemesnek hitt emberi sajátosságról tudtuk meg, hogy igenis különbségeket mutat a kultúrák között, igaz, a globalizáció korában ezek egyre kevésbé tetten érhetők. Ugyanakkor rendkívül izgalmas jelenség, hogy a kultúra ennyire mélyen, akár az érzékelés biológiai szintjéig lemenően képes formálni minket. 

#4 Párválasztási preferenciák, avagy az örök vitatéma

David Buss 1989-ben publikálta heves vitákat kiváltó tanulmányát, amelyben a párválasztásban megfigyelhető nemi különbségekre mutatott rá. A 37 országban több mint 10.000 fővel felvett adatokból az rajzolódott ki, hogy a (vélhetően heteró) nőknél sokat nyom a latban a potenciális partner anyagi helyzete, míg a (vélhetően heteró) férfiak számára fontosabb a külső, a fizikai vonzóság. Erre persze könnyen azt lehet mondani, hogy azokban a patriarchális társadalmakban, ahol a nők máig kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és jobban ki vannak téve a szegénységnek, ahol arra vannak szocializálva, hogy ha egy férfi egy fokkal szebb, mint az ördög, az már jó, ott ezeken az eredményeken nincs mit csodálkozni. Vajon nagyobb nemi egyenlőség esetén ezek a különbségek kevésbé jelennének meg?   

Ezt a kérdést igyekezett megválaszolni Kathryn Walter vezetésével egy nemzetközi kutatócsapat. 2020-ban közzétett tanulmányukban olyan eredmények szerepelnek, amelyeket 45 országban közel 14.500 fővel felvett adatokból nyertek. Azt találták, hogy a nagyobb nemi egyenlőséggel jellemezhető országokban közelebb vannak egymáshoz életkorban a párok, tehát kevésbé gyakori, hogy férfiak fiatalabb, nők idősebb partnert választanak (vagy legalábbis mellette kötnek ki). A nemi egyenjogúságot kifejező mérőszámoknak más hatása nem volt. Ez igazolni látszik az evolúciós elmélet által kínált összefüggést, amely szerint a nők a gazdasági tőkét, a férfiak a fizikai vonzóságot keresik a partnerben. 

Ugyanakkor élnék a gyanúperrel, hogy a nemi egyenjogúság szokásos mérőszámai (például a bérkülönbség, a parlamenti helyek száma, stb.) inkább csak a felszínét tudják megragadni a patriarchátus összetett hatásainak, amelyek újszülött korunktól kezdve folyamatosan érnek minket, és amelyek ennél jóval mélyebb szinteken képeződnek le az emberi működésben. Érdekes volna a matriarchális társadalmakkal való összehasonlítás, ahol a nők szabadabban választhatnak a férfi partnerek között, egyidejűleg több kapcsolatuk is lehet, vagy ahol a férfiak azért képezik magukat, hogy méltó párjai lehessenek egy nőnek.

#5 Több közös értékünk van, mint gondolnánk

Egy 2016-os, Ontarióban készült tanulmány szerint a kanadaiak háromnegyede úgy vélte, a muszlimok alapvetően más értékeket vallanak, mint ők. A bevándorlást vagy a menekültek befogadását ellenző retorikák egyik központi eleme, hogy az országba érkező idegenek más értékeket képviselnek, ami lehetetlenné teszi az együttélést. A kutatások többsége azonban azt mutatja, hogy ebben a vélekedésben sok a torzítás – az emberek hasonló értékeket vallanak a világ minden táján.  

Shalom Schwartz és Anat Bardi 50 országra kiterjedő kutatásában a résztvevők túlnyomó többsége például egyetértett abban, hogy a jóindulat, az autonómia (self-direction) és az embertársainkkal való, nemzeteken átívelő törődés (universalism) kiemelkedően fontosak, míg a hagyományoknak és a hatalomnak kevesebb jelentőséget tulajdonítottak. Ha ennyire egyeznek az értékeink, miért észlelünk mégis akkora különbségeket? Paul Hanel legutóbbi, Brazíliában, Indiában és az Egyesült Államokban készített vizsgálata arra hívta fel a figyelmet, hogy inkább az értékekhez kapcsolódó viselkedésekben térnek el egymástól az egyes nemzetek. Ám magukkal az értékekkel, azok jelentésével és fontosságával kapcsolatban meglepően hasonló elképzelések vannak a társadalmakban. Ez pedig jó alap lehet ahhoz, hogy szót értsünk egymással.