A borbélyok szerepe a gyógyításban egésze a sötét középkorig nyúlik vissza. Az emberek évszázadokon át a borbélysebészekre támaszkodtak, hogy olyan ellátást és kezeléseket nyújtsanak, amelyeket az orvosok nem tettek meg.
Szerzetesek nem vállalták, borbélyok végezték a műtéteket a középkorban
A korai borbélysebészek az európai kolostorokban kezdték a pályafutásukat. A szigorú (vallási és egészségügyi) előírások miatt a szerzeteseknek borotválni kellett a fejüket. Ennek eredményeként minden kolostornak ki kellett képeznie vagy fel kellett vennie egy borbélysebészt, aki azonban nemcsak a kopasz fejről, hanem
az ápolásról és az orvosi beavatkozásokról is gondoskodott.
Ők általában a szerzeteseket segítették, akik a középkorban az orvostudomány és a sebészet úttörői voltak. Az egyház vallásos rendje miatt a szerzeteseknek nem volt szabad vért ontaniuk, ezért a kisebb műtétek elvégzésében is a borbélyokra hagyatkoztak.
Orvos vagy borbélysebész
A szerzetesek gyakran használták a véreztetési eljárást (úgy hitték, hogy véreztetéssel gyógyíthatók bizonyos betegségek), ezt az ismeretet a borbélysebészeknek is továbbadták, és ezzel bebetonozták őket a sebészetben. A szakma fejlődésével nem orvosok, hanem borbélysebészek feladata lett a sebészeti műtétek elvégzése és a katonák ellátása a csaták alatt és után. Sőt, a hippokratészi eskü korai változatai óva intették az orvosokat a sebészeti beavatkozások gyakorlásától, mivel nem rendelkeztek kellő ismeretekkel azok invazív jellegéről.
A reneszánsz idején az egyetemeken nem folytattak sebészeti oktatást, mivel a sebészetet alacsony szintű mesterségnek tekintették.
Az invazív beavatkozásokhoz szükséges éles műszerek kezelésében jártas borbélysebészek azonban elvégezték a véres feladatokat. Hamarosan a nemességet is ők gyógyították, és európai kastélyokban laktak.
Egyszerre végeztek hajvágásokat, műtéteket és még amputációkat is.
Céhet is alakítottak
1540-re megalakult a Borbélysebészek Egyesült Társasága, egy kézműves céh, amely hivatásos borbélysebészekből állt, akik sebészeti kezelésekkel és foghúzással foglalkoztak. Ebben az időben még mindig nyújtottak ápolási szolgáltatásokat, például borotválkozást és hajvágást.
Ezzel egy időben létezett az orvosokat tömörítő Királyi Orvosi Kollégiummal.
A kórházak elkezdtek kijelölni egy meghatározott területet az orvosok számára, ahol praktizálhattak, míg a borbélysebészek kereskedelmi jelleggel végezték a szakmájukat, és a piros-fehér csíkos póznát használták a saját maguk népszerűsítésére. Ez a jelkép ma is él, sok borbélyüzlet előtt látható, elvileg a középkorban dolgozó borbélyokhoz kapcsolódó vért és kötszereket jelképezi. Főleg az Egyesült Államokban terjedt a kéket is tartalmazó változat:
ebben a piros az artériás, a kék a vénákban lévő oxigénmentes vért, a fehér pedig a kötéseket jelképezi.
Borbélyokból sebészek
Idővel a borbélyok és a sebészek közötti különbségek egyre hangsúlyosabbá váltak. A sebészek fokozatosan eltávolodtak a borbélyi feladatoktól, és kizárólag a sebészeti eljárásokra és az orvosi kezelésekre összpontosítottak. Ez a szétválás végül külön szakmák kialakulásához vezetett:
a borbélyok megőrizték az ápolásban és a frizurakészítésben betöltött szerepüket, míg a sebészek az orvosi beavatkozásokra specializálódtak.
A borbélysebészek koruk korlátai ellenére is jelentős mértékben hozzájárultak az orvostudományhoz. Tapasztalataik és kísérletezéseik jobb sebészeti technikákhoz, speciális műszerek kifejlesztéséhez és az emberi test jobb megértéséhez vezettek. Ezek pedig megalapozták a későbbi orvosi fejlesztéseket.
Ha szeretnéd megismerni, hogy melyik orvos ihlette az egyik legnagyobb regényhőst, akkor kattints az alábbi cikkünkre.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
