japán pedofil sorozatgyilkos

Egész életében kiközösítésben volt része

A japán sajtó által tévesen otaku- vagyis képregény- és rajzfilmrajongó gyilkosként emlegetett Mijazaki Cutomu 1962. augusztus 21-én született Tokióban jó nevű, vagyonos szülők második gyermekeként; családja egy lapkiadó vállalat tulajdonosa volt, nagyapja és dédnagyapja korábban a városi tanácsban is szolgált. A fiú koraszülöttként, ritka születési rendellenességgel jött a világra, minek következtében kézízületei összenőttek, és képtelen volt felfelé hajlítani a csuklóját – részben testi hibája, részben a szülői elhanyagolás miatt (a szülők folyton dolgoztak, a gyerekek nevelését inkább a nagyapára és egy dadaként dolgozó értelmi fogyatékos férfira bízták) Cutomu zárkózott, csendes és félénk gyerekké vált, aki sokszor megszólalni is alig mert.

Az iskolában állandó megvetésben, gúnyolódásban és kiközösítésben volt része, melynek ellensúlyozásaként a tanulásba menekült, osztálya 10 legkiválóbb, legtehetségesebb diákja közé tartozott, és az általános iskola elvégzése után felvételt nyert a Meidzsi Egyetem előkészítőjeként szolgáló Meidai Nakano középiskolába. A gimnazista évek alatt azonban Mijazaki jegyei váratlanul látványosan romlani kezdtek, egyre lejjebb csúszott a ranglétrán, utolsó évében már csupán a 40. helyen végzett 56 főt számláló osztályában.

A meglepő zuhanás oka valószínűleg családi konfliktus volt, a fiú szülei ugyanis azt akarták, szálljon be a családi üzletbe, és apja örökébe lépve idővel vegye át a lapkiadó vezetését, ő azonban teljességgel ódzkodott ettől, és inkább angoltanárként képzelte el a jövőjét. Rossz tanulmányi átlaga miatt Mijazakit végül nem vették fel az egyetemre, ezért egy nakanói főiskolára járt, ahol fotótechnikusnak tanult, a kétéves képzés elvégzése után pedig hazaköltözött Tokióba, a szülei házába.

Nagyapja halála után elszabadult a pokol

Bár egy fedél alatt élt velük, a fiatalembernek továbbra sem volt semmilyen bensőséges viszonya sem a szüleivel, sem nővérével és két húgával – utóbbiak a vallomása szerint lenézték és megvetették őt –, egyedül nagyapjával értett szót. Míg nappal fotótechnikusként dolgozott egy helyi üzletben, szabadideje nagy részét szobája magányában töltötte; gyerekkorától kezdve megszállottan falta a képregényeket, nézte az akció- és horrorfilmeket, és elképzelt egy saját fantáziavilágot magának, ahová a valóság elől menekülhet.

Felnőttként rákapott a pornómagazinokra és -filmekre is, és gyakran kijárt a helyi teniszpályára, ahol titokban fotókat készített a női játékosok rövid szoknyája alól fel-felbukkanó alsóneműs részekről. Egy alkalommal saját nővérét próbálta levideózni zuhanyzás közben, amaz viszont rajtakapta, és utasította, hogy távozzon; amikor édesanyja tudomást szerzett az esetről, arra intette a fiatalembert, inkább a munkájára koncentráljon, a vitának komoly összetűzés lett a vége.

1988 májusában nagyapja meghalt, ezzel Mijazaki a külvilággal való utolsó lényegi kapcsolata is megszűnt, a korábban is depressziós és gyakran az öngyilkosságot fontolgató férfi lelkében végleg eltört valami. Saját bevallása szerint evett egy keveset az elhunyt hamvaiból, mivel azt hitte, így örökre eggyé válhat vele, azonban végül nem ez lett a legförtelmesebb tette – három hónappal a nagyapa halála után útjára indult a modern Japán történetének leghátborzongatóbb gyilkosságsorozata.

Óvodáskorú áldozatai holttestét gyalázta meg

Augusztus 22-én, egy nappal 26. születésnapja után Mijazaki fekete Nissan Langley gépkocsijával egy 4 éves kislány, Konno Mari mellé hajtott, aki éppen barátjánál játszott: kinyitotta a hátsó ajtót, és az autóba invitálta a kicsit, aki gyanútlanul beült az ismeretlen férfihez. Mijazaki a tőrbe csalt gyerekkel Tokiótól nyugati irányba, egy erdős, fás részre hajtott, egy híd alatt leparkolta a kocsit, ahol fél órán keresztül csendben, szó nélkül nézte, majd meggyilkolta a kislányt. Az áldozatról gondosan, óvatosan leszedte a ruhákat – ezeket „emlékként” hazavitte –, megerőszakolta a meztelen holttestet, majd elrejtette a bokrokban, és otthagyta.

Hetekkel később visszatért a tett helyszínére, és levágta a holttest végtagjait, melyeket szintén hazavitt és a szekrényében tárolt, a megmaradt csontokat pedig egy kemencében égette el. A kislány családja ekkora már jó ideje kereste az eltűnt Marit; Mijazaki postán egy ajándékdobozt küldött a szülőknek, benne csontőrleménnyel, fogakkal, fotókkal a lány ruhájáról, és egy képeslappal, melyen az állt: „Mari. Csontok. Elhamvasztva. Vizsgálják ki. Bizonyítsák.”

Október elején Mijazaki újabb kislánnyal, a 7 éves Josizava Maszamival végzett, akit autózás közben, egy vidéki út mellett pillantott meg: felajánlotta a magányosan sétáló lánynak, hogy szívesen elviszi magával, és ezúttal is a gyilkosság után fajtalankodott áldozatával, ruháit pedig magával vitte. A sorozatgyilkos harmadik áldozata egy 4 éves gyerek, Namba Erika lett, aki decemberben egy barátja házából tartott hazafelé, amikor Mijazaki megállt mellette, az autóba tuszkolta, és egy parkolóba hajtott vele.

A hátsó ülésen arra kényszerítette Erikát, hogy levegye a ruháit, majd fotózni kezdte, végül megölte – a ruhákat egy erdős részen kidobta, a holttestet pedig egy szomszédos parkolóban hagyta, ahol 3 nappal később találtak rá. A harmadik áldozat családja is kapott levelet a gyilkostól, melyben újságokból összevágott szavakkal Mijazaki azt üzente nekik: „Erika. Hideg. Köhög. Torok. Pihenés. Halál.” A levelek mellett olykor telefonon is felhívta az áldozatok családját: egyetlen szót sem szólt a kagylóba, csak hangosan lélegzett, ha nem vették fel a telefont, akár 20 percen keresztül is csörgetett.

A kiszemelt áldozat apja fülelte le

A negyedik gyilkosságra fél évvel később, 1989 júniusában került sor, amikor Mijazaki az 5 éves Nomotó Ajakót csalta el: rávette a lányt, engedje meg, hogy fényképeket készítsen róla, majd megölte, a holttestet pedig hazavitte – ekkor a férfi már önálló lakást bérelt –, ahol két napon át erőszakoskodott vele, lefotózva és videóra véve a szörnyűségeket. A testet feldarabolta, majd a különböző testrészeket városszerte más-más helyen, például a temetőben, egy nyilvános vécében és egy erdőben helyezte el, a kislány kezeit és lábait pedig megtartotta, sőt, evett belőlük, illetve ivott az áldozat véréből. Néhány héttel később azonban visszament a rejtekhelyekre, összeszedte és hazavitte a szétszórt testrészeket, nehogy a rendőrség véletlenül ezek alapján a nyomára bukkanjon.

A rendőrség ekkor már valóban minden erejével a rejtélyes gyerekgyilkos nyomában volt, Tokió városán és az országon pedig pánik uralkodott el, sok szülő a szokásosnál jóval óvatosabban, körültekintőbben vigyázott a gyerekére – ennek köszönhető végül, hogy Mijazakit elfogták. Júliusban a férfi következő áldozatát keresve egy parkban játszó két fiatal lánytestvérre lett figyelmes – elcsalta a kisebbik lányt, és már tuszkolta volna be az autójába, a nagyobbik gyerek azonban riasztotta az édesapját, aki a gyanús alak után iramodott, és hosszasan üldözte futva Mijazakit. A tettesnek sikerült meglépnie, pár órával később viszont visszament a helyszínre az autójáért, ekkor azonban már rendőrök hada nyüzsgött a környéken.

A nyomozók átvizsgálták a letartóztatott Mijakazi lakását, ahol 5000 pornófelvétel és rengeteg egyéb videó, fotó, magazin és képregény mellett megtalálták Ajako maradványait, illetve a többi áldozattól származó ruhákat, testrész- és csontdarabokat. A kihallgatás és a tárgyalás során Mijazaki mindvégig hihetetlen nyugalomról tett tanúbizonyságot, a kérdésekre csendesen, visszafogottan válaszolt: azt állította, egy gonosz lény, sötét alteregó, a Patkányember lakik benne, és az vette rá a gyilkosságok és egyéb szörnyűségek elkövetésére.

10 éven át folyt ellene a per

A sajtóban ekkor terjedt el a téves feltételezés, miszerint Mijazaki a manga és anime (a japán képregények és rajzfilmek) megszállott rajongója volt, és ezért ráaggatták az említett műfajok kedvelőire használt otaku elnevezést, a valóságban azonban az általa felhalmozott újság- és videó-gyűjteménynek csupán egy része tartozott ezek közé. Ennek ellenére a közvélemény kellőképp felháborodott, és azt kezdte pedzegetni, milyen káros hatással lehetnek az animék és a mangák a gyerekek, fiatalok lelkivilágára – ahogyan sokan a videójátékok, az akciófilmek vagy épp a rock- és metálzene „ifjúságot megrontó” mivolta ellen keltek ki gyakran az elmúlt évtizedek során.

A Mijazaki elleni eljárás 7 éven keresztül folyt, a bíróság ugyanis nem tudta eldönteni, beszámítható volt-e vagy sem a gyilkosságok elkövetésekor, ezért súlyosabb vagy enyhébb büntetést érdemel; a férfi szülei nem volt hajlandóak fedezni az ügyvédek díját, sőt, később hivatalosan kitagadták őt a családból és az örökségből. A családra rávetülő szégyen és ránehezedő terhek hatására Mijazaki édesapja 1994-ben öngyilkosságot követett el.

A brutális sorozatgyilkost végül felelősségre vonhatónak ítélte a bíróság, és a legsúlyosabb büntetést szabták ki rá: az ítélet végrehajtására több mint 10 éven keresztül várt a halálsoron, míg végül 2008 júniusában kötél által kivégezték.