James Jameson kannibalizmus

Történetünk főhőse, James Sligo Jameson a whiskyüzemet alapító John Jameson ügyvéd ükunokájaként tetemes vagyont örökölt, és más gazdag, unatkozó fiatalemberekhez hasonlóan arra vágyott, hogy – a korszakban divatos módon – bejárja a világ egzotikus vidékeit és kincseket kutasson fel. 1886-ban csatlakozott a híres felfedező, Sir Henry Morton Stanley csapatához, amely azért indult el „Afrika fekete szívébe”, hogy megmentse Mehmed Emin pasát, Egyiptom Equatoria tartományának oszmán kormányzóját, akit a helyi lázadók ejtettek fogságba. (A pasa egyébként Sziléziában látta meg a napvilágot Eduard Schnitzer néven, német zsidó szülők gyermekeként, és orvosként praktizált, később áttért a muszlim hitre és Equatoria tartomány tisztiorvosa lett... de ez egy másik történet.)

A híresztelések szerint szenvtelenül nézte végig a brutális szertartást

Az expedíció a Kongó folyón hajózott keresztül II. Lipót belga király által felajánlott gőzhajókon, majd áthatolt az Ituri-esőerdőn. A rendkívüli nehézségek során a tagok fele odaveszett, köztük Jameson, akit 1888 augusztusában mindössze 31 évesen ért a halál tífusz következtében. Azonban még a pórul járt whiskyörökös halála előtt terjedni kezdett egy döbbenetes rémtörténet a brit bulvársajtóban, melyet a férfi szudáni származású tolmácsa, Asszad Farran szellőztetett meg.

Farran beszámolója szerint amikor az expedíció útja a kongói Lualaba folyó mentén elterülő, rabszolga- és elefántcsont-kereskedők által gyakran látogatott, és az ott élő bennszülöttek kannibál szokásairól hírhedtté vált Lokandu falun vezetett keresztül, Jamesont felettébb érdekelni kezdte az ominózus szokás. Az ír férfi felkereste a környék legismertebb rabszolga-kereskedőjét és hat zsebkendőért cserébe vásárolt tőle egy tízéves lányt, akit ezután „a fehér emberek ajándékaként” odaadott az emberevő törzs vezetőjének, mondván, szeretné megtekinteni, amint a bennszülöttek elfogyasztják a nagylelkű ajándékot.

Jameson és kísérete végignézték, amint az életéért némán, pusztán tekintetével könyörgő kislányt a falusiak egy fához kötözik, a hasán át kétszer leszúrják, majd holttestét feldarabolják, és elkezdik felfalni a különböző testrészeket. A tolmács szerint gazdája nem riadt meg a brutális rituálé láttán, sőt jegyzetfüzetébe szkeccseket rajzolt a kannibál szertartásról, amelyeket később vízfestékkel kiszínezett és megmutatta a törzsfőnöknek, érdeklődve, vajon mennyire sikerült elkapnia az eseményt a maga valóságában.

Szerinte megvezették, azt hitte, viccelnek vele

A döbbenetes beszámoló természetesen felkavarta a brit közvéleményt. A botrányra reagálva Jameson özvegye, hogy mentse néhai férje becsületét, közzétett egy levelet, melyet a férfi nem sokkal a halála előtt küldött neki Afrikából, amikor értesült róla, hogy tolmácsa milyen híreket terjeszt vele kapcsolatban. A levélben Jameson elmesélte a kannibálincidenst, melynek megtörténtét nem tagadta, azonban teljesen más színben tüntette fel a történetet és saját szerepét, mint Farran.

Az ő elbeszélése szerint a horrorisztikus ügy részéről egyszerű tréfának indult: amikor egy helybeli arab férfival beszélgetett a helybeliek kannibalizmusával kapcsolatos pletykákról, az idegen felajánlotta neki, hogy néhány ruhadarabért cserébe szerez egy fiatal rabszolgát, akit aztán felkínálhatnak az emberevőknek. Mivel azt hitte, csupán rosszízű viccről van szó, esetleg az értékesebb ruháitól próbálják őt trükkös módon megszabadítani, szólt az inasának, hogy hozzon hat zsebkendőt, majd odaadta őket beszélgetőpartnerének, aki hamarosan valóban előállt egy tízéves rabszolgalánnyal. Sőt, Jameson legnagyobb döbbenetére tényleg oda is adta a kannibálok vezetőjének vacsora gyanánt. A férfi saját bevallása szerint egészen az utolsó pillanatig azt hitte, tréfa az egész és a lányt el fogják engedni, amikor azonban tényleg meggyilkolták és megcsonkították az áldozatot, „a legnagyobb undorral és döbbenettel nézte végig a végtelenül embertelen, elmondhatatlan tettet”.

Jameson és Farran beszámolója több ponton megegyezett egymással. Mindketten azt állították, a lány végig néma maradt a kegyetlen szertartás során, és a rituálé részleteit is nagyjából azonos módon jegyezték fel. A férfi azt sem tagadta, hogy rajzokat készített az esetről, de szerinte nem a szertartás közben, hanem csak később, emlékezetből skiccelte le az eseményt (ami természetesen ettől még nem lesz kevésbé elítélendő...). A rajzok nem maradtak fenn az utókor számára, valószínűleg már az expedíció során, Jameson halálát követően elvesztek.

Máig nem tudni, mi történt valójában

Az eseményeket Jameson naplója is hasonló módon beszéli el, a szerző megvezetés áldozatának tartja magát és tagadja, hogy részéről szándékosság bújt volna meg a kannibálügy hátterében. A naplót később a férfi özvegye megszerkesztette és kiadta nyomtatásban, ma is bárki számára elérhető és elolvasható. Az expedíciót vezető Stanley szkeptikusan állt a történethez, amikor a tudomására jutott, és ki akarta kérdezni a súlyosan beteg Jamesont az ügyben, de végül csak a napló elolvasásáig jutott.

A sajtóviták és a közfelháborodás nyomán, illetve Jameson özvegyének heves tiltakozása közepette Farran írott közleményben vonta vissza állításait, és megerősítette, hogy Jamesonnak nem volt szándékában a kínhalálba küldeni a rabszolgalányt, csupán félreértésről volt szó. Máig nem tudni, pontosan mi történt 133 évvel ezelőtt az ominózus kongói faluban – egyesek magát a történetet is kétségbe vonják, azt állítva, szándékos bulvárkacsáról lehet szó, mások szerint a sztorival az európai gyarmatosítók által hangoztatott, a fekete kontinens őshonos népeinek primitívségéről és barbár szokásairól szóló nézetekre próbáltak ráerősíteni.