oktatás iskola diploma egyetem

Ma az Egyesült Államokban találhatók messze a legjobb és legrangosabb egyetemek a világon. Bár az oktatás eltérő az európaihoz képest, világszinten elismert tudósokat és zseniket termel ki, és ezekre az egyetemekre bekerülni sok európai diák vágyálma.

Rögös kezdet

De ez nem mindig volt így. W. Bentley MacLeod és Miguel Urquiola új esszéje szerint, amely a Journal of Economic Perspectives folyóiratban jelent meg, az amerikai egyetemeken végrehajtott újítások sorozata, sok finanszírozás mellett, olyan rendszert hozott létre, amely átértékelte a kutatásokat és tudományos munkákat, előmozdította a tehetségek kiválogatását, és sok segítséget nyújtott a nagyobb és jobb iskolák finanszírozására.

A három nagy ötlet: rendezés, teljesítmény, hovatartozás

Régen aligha ismerted volna fel az Egyesült Államok eredeti főiskoláit. Az iskolákban lehetett úgy száz diák és öt rosszul fizetett professzor, akik egyszerre több különböző osztályt tanítottak.

A diákok, akik már 14 éves korukban beiratkozhattak, a szokványos módon tanultak. Az iskolákat felekezetenként hozták létre számukra, és a legtöbben aszerint döntöttek, hogy az otthonukhoz közel melyik iskola van, amelyik megfelel a kereszténységgel kapcsolatos álláspontjuknak. Ez volt a legfőbb szempont.

Változó idők

A dolgok csak a polgárháború után kezdtek megváltozni. Szakértelmükért nevesebb professzorokat vettek fel, az iskolák szakosodni kezdtek, és a diákok kevésbé figyeltek arra, hogy melyik iskola felekezetébe akarnak járni. A főiskolák száma robbanásszerűen megnőtt, és az egyikben már bevált, működő tanítási modelleket gyakran más amerikai iskolákban is elkezdték átvenni.

A fent említett esszé szerint ezt a fordulatot néhány olyan dolog véletlenszerű konvergenciája tette lehetővé, amelyekkel Amerika rendelkezett, Európa viszont nem. Az alacsony belépési követelmények azt jelentették, hogy folyamatosan új iskolák jelentek meg újabb és újabb ötletekkel, és az iskolák nagy száma lehetővé tette a működésüknek a további kísérletezést. Ez pedig a diákok és az alkalmazottak sokféle választási lehetőségéhez vezetett, aszerint, hogy hol szeretnének tanulni vagy dolgozni, így egyes intézmények kiemelkedtek a többi közül.

A kísérletezés leghíresebb esetei a Johns Hopkins és a Cornell voltak. Az európai iskolák specializációját igyekeztek utánozni, míg mások, mint például a Chicagói Egyetem, a legképzettebb személyzet felvételét helyezték előtérbe – még akkor is, ha már más egyetemeken is dolgoztak.

Idővel az iskolák kisebb hangsúlyt fektettek a vallási hovatartozásra, és elkezdtek a specializációra összpontosítani inkább. Egyes iskolákban emelkedni kezdtek a felvételi követelmények, és a jól teljesítő (vagy magas társadalmi státuszú) diákokat a magas színvonalon képzett tanárokkal rendelkező iskolákba sorolták be tanulni.

Ezek a rendszerek, melyekben gyakran tapasztalt professzorok értékelték társaikat, magasabb színvonalú kutatási eredményekre ösztönöztek. Azok, akik jól teljesítettek, gyakran szereztek stabil szerződést az oktatásra és a kutatás lefolytatására – vagyis hivatali jogviszonyt –, ami tovább ösztönözte a magas teljesítményeket.

Mindezeket a szerződéseket nagy összegű állami és magánfinanszírozás tette lehetővé, utóbbiak gyakran büszke öregdiákoktól érkeztek.

Az ügynökségelmélet

Az Amerikai Gazdasági Szövetségnek adott interjújában Urquiola professzor elmagyarázta, hogy az ügynökségelmélet hogyan világít rá a hivatali időnek ebben a folyamatban játszott szerepére:

„Az összes egyetem számára kihívást jelentett, miután elkezdték hangsúlyozni a kutatásokat, hogy hogyan ösztönözzék ezt a tevékenységet tartósan. Az egyik dolog, amire az ügynökségelmélet rávilágít, hogy ennek az eléréséhez az egyik legfőbb eszköz a némileg egyenetlen jutalmak megteremtése volt. Vagyis a jutalmak inkább nagyobb kutatási eredményekért jártak, és ezeknek nagyobb díjakat hoztak létre. Alapvetően, ha a kutatási teljesítményed elég magas, akkor élethosszig tartó szerződést fogsz kapni ezen az egyetemen. Az ilyen típusú egyenetlen jutalmak különösen jók lehetnek, ha az embereket egymással versenyhelyzetbe hozzák. Ennek az Egyesült Államokban való megjelenése valójában hozzájárult ahhoz, hogy jó alapokra helyezzék a kutatásban való versenyt Európával.”

Ezen tényezők együttesen egy körforgást hoztak létre. Az esszé szerzői úgy írják le, hogy „Forrásokat termeltek a kutatásokba való befektetésekhez, melyek hatékonyan ösztönözték az oktatási intézményeket és elősegítették az erős hallgatók bevonzását és a finanszírozást, melyek további reformokhoz és fejlesztésekhez is vezettek.”

A mellékhatás: egyenlőtlenség

Mindez egy, az amerikaiak számára jól ismert mellékhatást váltott ki: az egyenlőtlenséget. Míg a legnagyszerűbb amerikai iskolák általában véve jól teljesítenek, sok más amerikai iskola viszonylag közepesen. A sanghaji rangsor szerint a világ 100 legjobb egyeteme közül 41 amerikai, de míg Spanyolország állami egyetemeinek 83 százaléka van az első 1000-ben, addig az amerikaiaknak csak körülbelül 23 százaléka.

Ez részben az amerikai rendszer sajátosságaiból fakad, vagyis a legjobb kutatók és hallgatók általában ugyanazokra a helyekre mennek (Harvard, Stanford, Brown, UCLA stb.). Az európai modell ezzel szemben biztosítja az erőforrások egyenlőségét egy országon belüli különböző iskolák között. Ma az Atlanti-óceán mindkét partján lévő egyetemek megosztják egymással az ötleteiket, de közben megőrzik sajátos jellegüket. És bár Európának is vannak neves és jó hírű egyetemei, de egyelőre a tengerentúli iskolákkal nem vehetik fel a versenyt.