A spanyolországi Jaume I. Egyetem tudósai készítettek egy tanulmányt, amelyben arra jutottak, hogy évente közel 40 ezer korai halálozás köthető az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban a beltéri gázfőzésből származó nitrogén-dioxidhoz. Emellett a tűzhelyektöbb százezer gyermekkori asztmás esetet is okozhatnak – írja a Bloomberg.
Ilyen veszélyeket rejt a háztartási eszköz
Az európai háztartások mintegy harmada használ otthon gáztűzhelyet. A főzéshez használt tűzhelyek nitrogén-dioxidot és szálló porszemcséket bocsátanak ki, amelyek légzőszervi megbetegedésekkel és korai halálozással, valamint az éghajlatváltozáshoz hozzájáruló üvegházhatású gázokkal, például szén-dioxiddal vannak összefüggésben. A régióban a földgázt széles körben használják az otthonok fűtésére is.
Összességében a háztartások az EU teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátásának mintegy 25 százalékát teszik ki. Egy másik kutatás megállapította, hogy az Egyesült Államokban a jelenlegi gyermekkori asztmás esetek több mint 12 százaléka a gáztűzhely használatának tulajdonítható.
A szakértők szerint a fogyasztóknak gondoskodniuk kell a helyiségek szellőztetéséről, illetve annak, aki megteheti, azt javasolják, hogy cserélje elektromos alternatívára. Hozzátették, hogy az idő előtti halálozási számadat valószínűleg alulbecsült, mivel a gáztűzhelyek más szennyezőanyagokat is kibocsátanak, amelyeket a tanulmány nem vett figyelembe. Az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja a gáztűzhelyekre vonatkozó tervezési szabványokat, ami szigorúbb NO2-kibocsátási, energiahatékonysági és szennyezési határértékek megállapítását vonhatja maga után.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés