hatvany lajos szerelme

„Ami Juliskát illeti, Laci, összes ügyeimet odaadnám ezért az egyért, ha ez az egy az enyém lett volna. Jelentékeny és szokatlan, a bűbájos nőstény minden puhaságával és vadságával. A furcsa és valóban nehéz életkörülmények hatása alatt egy kissé bolondos lett, de ez csak nem nagy baj? Nagy mélységei vannak ennek a kis lánynak, aki igen csinos is. (…) Ez az a nő – akármilyen különös legyen is –, aki nem kurva” – írta Bródy Sándor a Lacinak becézett báró Hatvany Lajosnak.

A dúsgazdag báró, akinek nevét leginkább onnan ismerjük, hogy a Nyugat folyóirat alapító mecénása volt, valószínűleg a századfordulón ismerte meg Kovács Júliát, a szerencsétlen sorsú, fiatal prostituáltat. Budapesten a századfordulón 54 nyilvánosházat és 1360 bárcával rendelkező lányt tartottak nyilván. Többségük vidékről érkezett a székesfővárosba: cselédnek indultak, de végül a testüket kellett áruba bocsátaniuk. Kovács Júlia sorsa, ha lehet, még ennél is hányatottabban indult, ha hinni lehet önéletrajzi jellegű könyvében, Az árva Mariska napjaiban írottaknak.

Mostoha sors

Korán, alig tízévesen árvaságra jutott, ami után valóságos Hamupipőkeként élt apja és gonosz mostohája mellett. A mostohája verte, pincébe zárta, száraz kenyéren és vízen tartotta. A könyvbeli Mariska próbál menekülni otthonról, igazából egyetlen ember van, aki szereti: Béla, a tehetős úrifiú, aki égre-földre esküdözik, hogy feleségül fogja venni. Ez azonban nem történik meg: a „hősszerelmes” megkötözi, betömi a száját zsebkendővel, majd megerőszakolja. Ezek után Mariska egy „jó asszony”-hoz (azaz kerítőnőhöz) kerül cselédnek, ahonnan próbál ugyan szabadulni és munkát vállalni, de folyton-folyvást szembesülnie kell a férfiak zaklatásával, akik elől folyamatosan menekül. Végül egy Dani nevű fiatalember csillantja fel előtte a reményt, hogy van másfajta élet is.

Hatvany báró és a Pygmalion-effektus

Nem tudni, a regénybeli Mariska mostoha sorsa mennyiben egyezik Kovács Júliáéval, mindenesetre tény, hogy vidékről, paraszti sorból, árvaként került fel Budapestre, és

A művelt, gazdag, húszéves, zsidó származású úrifiút, akinek nagyiparos családja fényűző megélhetést biztosított a cukorgyárak által, valószínűleg a századforduló perditakultusza is vezethette, amikor e különös kapcsolatba bocsátkozott. (A perdita, azaz az elveszett nő a korszak irodalmában az a prostituált, aki a társadalom áldozata, és lélekben tisztább, mint sok tisztességesnek tartott úriasszony.) Valószínűleg a „Pygmalion-effektus” is megérinthette, amikor elhatározta: Júliából úrinőt fog faragni.

„Paraszti származása kiütközik”

„Képzelje, Sándor, három inge volt a nőnek. Most megtelt a szekrénye illatos fehérneművel. Olyan lesz, mint egy fejedelemnő, ha megjelenek vele Párizsban. (…) Rettenetes ára lesz ennek a kísérletezésnek. Különben úgy látszik, hogy bevallatlanul szerelmes vagyok belé” – írta Bródy Sándornak. Hatvany mindent megtett, hogy Júliából valóban úrinőt faragjon, és sikerrel járt. Kosztolányi felesége, Harmos Ilona a következőképpen festi le Kovács Júliát: „A közepesnél alacsonyabb, de csinos, formás, hamvasszőke hajú teremtés volt Juliska. (…) Ma már Juliska képzett, jó ízlésű szobrásznő, nehéz volna felfedezni magatartásán, külsején, de akár csak önkéntelen mozdulatán vagy álmaiban régi életének nyomait, de paraszti származása kiütközik abban, hogy virágokat nevel, s a legkülönfélébb állatokat gyűjti maga köré, meg abban is, hogy szeret és tud betegeket ápolni.”

A barátok kémkedtek utánuk

Kosztolányiné ritkán írt maradéktalanul pozitívan nőtársairól, így, leszámítva a paraszti származásról „árulkodó” virág- és állatkedvelést, valószínűsíthetjük, hogy Hatvany kísérlete jól sikerült – bár arról, hogy Júlia mindezt hogyan élte meg, nem maradt fenn dokumentum. Hivatalosan ugyan nem házasodtak össze, de született két gyermekük, akiket a báró a sajátjának ismert el, némi huzavona és bizonytalankodás után. 1902-ben született Viola, akit Lillynek szólítottak, majd néhány évvel később Károly. Hatvany villát bérelt a család számára, és miközben ő Berlinben tartózkodott, barátai rendszeresen „jelentettek” neki Júlia és a gyerekek életéről – no meg arról, nem csalja-e meg Júlia a távol lévő bárót.

A szerelem vége

Az Árva Mariska naplója 1911-ben jelent meg. A szöveg feltehetően Hatvany tanácsára született, aki ismerte Kovács Júlia élettörténetét, s azt gondolhatta – joggal – hogy a nagyközönség számára is érdekesnek bizonyul majd. A Júliát személyesen is ismerő Bródy írta az előszót, de különösebben nagy érdeklődést nem keltett a kötet – valószínűleg kevesen tudták, hogy ki áll árva Mariska alakja mögött. Időközben a szerelem is elmúlt: Hatvany 1913-ban feleségül vette Christa Winsloe német szobrásznőt, akivel hat évig tartott a házassága. Az 1920-as évek elején Júlia férjhez ment egy székesfehérvári tanáremberhez, akinek öccse, Hatvany tiltakozása ellenére, Violát vette feleségül. (A báró azt szerette volna, hogy lánya menjen Svájcba tanulni, és várjon még néhány évet a férjhez menéssel.) Kovács Júlia, a prostituáltból lett úriasszony életének későbbi alakulásáról keveset tudni. Gyermekei a háború után mindketten külföldre emigráltak, ő maga valószínűleg a hatvanas években hunyt el. (A cikk forrása Az árva Mariska naplója című könyv. Budapest, Noran Kiadó, 2008.)