halál útja bolívia turizmus

A tragédia ekkor következett be, az út elfogyott a kerék alól, és a busz a több száz méter mély szakadékba zuhant a sofőrrel és a több mint 100 utassal. Az ország névadója, Simon Bolívar születésének 200. évfordulóját ünnepelték épp aznap, amikor bekövetkezett Bolívia történetének legsúlyosabb közúti balesete. Évente legalább ennyien lelték halálukat ezen az útszakaszon az átlag 200 baleset során, a környékbeliek az utat építő paraguayi hadifoglyok bosszújáról beszéltek.

Ennek a korábban rendkívül veszélyes útszakasznak a története egy háborúval kezdődött. Paraguay és Bolívia között 1932-ben tört ki a chacói háború, egy olyan területért, amely önmagában nem volt értékes, viszont átjárást biztosított vízi útvonalakhoz a remélt kőolaj szállítására. A kezdeti légi fölény és harci sikerek után a bolíviaiak komoly szervezettségű ellenségbe ütköztek, hamarosan fordult is a hadiszerencse.

Luis Verón történész a háborús beszámolók elfogultságára világít rá, amikor a forrásokat idézve leírja: a bolíviaiak fáztak, éheztek és meztelenek voltak a fogság alatt, míg a paraguayi foglyok állítólag jól érezték magukat, csak némi közmunkát kellett végezniük.

Például utakat építettek, mint amilyen az a 80 kilométer hosszan húzódó is Bolívia északkeleti részén, Yungas tartományában, amely összeköti a régiót a fővárossal, La Pazzal. Ebből egy 64 kilométeres szakaszon 3600 méter szintkülönbség van, mindez védőkorlátok nélkül, gyakran esős, ködös időjárással nehezítve. Ezt a szakaszt hívják a Halál útjának. A körülmények miatt itt kivételesen bal oldali közlekedésre tértek át, hogy a sofőrök jobban lássák, mennyire van a kerék a szakadéktól. A lejtőn lefelé haladóknak pedig soha nincs elsőbbsége, a nagyobb sebesség elkerülése érdekében.

Kárász Artúr a bolíviai kormány pénzügyi tanácsadója volt 1952 és 1956 között, Kísérlet Bolíviában című írásában (Látóhatár, 1959) számol be élményeiről, megemlítve a Yungas hegyvidékén tett útjait. Hogy érzékeltesse, milyen félelmetes keresztülmenni a legveszélyesebb szakaszon. a helyiektől idéz:

„A gyalogösvények oly keskenyek, hogy két öszvér csak nehezen fér el egymás mellett. Az indiánok azt mesélik, hogy amikor ilyen helyen két öszvér találkozik, mind a kettő az ösvény fala mellett akar maradni. Ott állnak egymással szemközt napok hosszat, amíg az egyik annyira el nem fárad, hogy végül is az ösvényről a mélybe zuhan.”

Az útvonalat főleg teherautók használták a személyszállítás mellett. Alapvetően citrusfélékkel, kokával, kávéval vagy egyéb mezőgazdasági termékkel megrakodva, de a 90-es évektől a hegyikerékpárosok is felfedezték maguknak az utat. Az 1983-as tragédia után elkezdték az útfejlesztést, és 20 év alatt megépült egy elkerülő út, a Halál útjának alternatívájaként.

Addig évente 200-300 halálos áldozatot követelt az útszakasz, amit a paraguayi hadifoglyok bosszújaként emlegettek a helyiek. A 2006-os lezárást követően már csak az utazásszervező cégek járművei és a kerékpárosok hajthatnak fel, eddig állítólag 25 kerékpáros lelte itt halálát. Az üzlet mindenesetre virágzik, az út neve sokak szerint csak „hype”, a cégek 50-150 dolláros csomagokat kínálnak, benne egy „Túléltem a Halál útját” feliratú pólóval.