francia riviéra

Amikor Lord Brougham 1834-ben Genovába menet hintójával Cannes-ban ragadt, mert úticélján kolerajárvány tört ki, ami miatt lezárták a határt, biztosan nem gondolta, hogy a 19-20. század és napjaink egyik legnépszerűbb és leghírhedtebb nyaralóhelyének megalkotásában lesz fontos szerepe. Később itt időzött a többi között Oscar Wilde, Picasso, Coco Chanel, James Baldwin, a Rolling Stones, Friedrich Nietzsche, Jean-Paul Sartre, valamint Rita Hayworth, Karl Marx, Csehov, Noël Coward, Graham Greene és Arisztotelész Onasszisz. Akkoriban még csak néhány álmos kis halászfalu volt a területen, ám a róla elnevezett hintó megalkotójának annyira megtetszett a környék, hogy földet vásárolt, és felépíttetett egy kastélyt. Sőt, ismertőseinek és üzletfeleinek is ajánlgatni kezdte a helyet, aminek meg is lett az eredménye: pár évvel később már 25 angol családnak volt itt villája, I. Lajos Fülöp francia király pedig Lord Brougham kérésére kikötőt épített, hogy könnyebben érkezhessenek meg a Côte d'Azurre a brit arisztokraták. 

Az uralkodók és arisztokraták kedvence: a francia Riviéra

Ezután már nem volt megállás, és megállíthatatlanul érkeztek az illusztrisabbnál illusztrisabb vendégek. Különösen azután, hogy megépítették Nizzáig a vasútvonalat, és 1866-ban megnyílt a Monte Carlói kaszinó. Viktória brit királynő például álnéven, mint Balmoral grófnője utazott, ugyanakkor a királyi vonatot használta. Az otthoni ízeket viszont nem akarta nélkülözni, és Jonathan Miles "Once Upon a Time World" című könyve szerint windsori ír pörköltet evett, amelyet a vagonokra akasztott zacskókban tartottak langyosan. II. Lipót belga király, aki a Kongói Szabadállam rendkívül kegyetlen és erőszakos kizsákmányolásról ismert, zacskót húzott a szakállára, amikor úszott a medencében.

Az uralkodók nemcsak a tengerpartért és a kaszinó miatt jártak a Riviérára: egy spanyol kurtizán La Belle Otero néven kezdett itt tevékenykedni, akinek

Sőt, VII. Eduárd brit uralkodó is, aki állítólag annyira kövér volt, hogy külön építeni kellett a számára a bordélyházban egy „szerelmi széket”, nehogy összenyomja partnereit.

A kaszinó megnyitása után sötétebb fordulatot vett a környék története. Megszaporodtak a halálesetek, olyannyira, hogy a kaszinó lefizette az újságokat, hogy ne írjanak az öngyilkosságokról, miután három hónap alatt 19 ilyen hír jelent meg a lapokban. Sajátos gyakorlatot vezettek be Monte Carlóban azok ellen, akik mindenüket elveszítették, és nem tudták megfizetni tartozásukat: lefényképezték, és körbevitték őket a kaszinóban, hogy minden kidobó meg tudja jegyezni az arcukat, majd felrakták őket egy másodosztályú vonatjáratra – ez utóbbi volt sokak számára a legnagyobb szégyen az egészben.

Náciszimpatizánsok búvóhelye 

A francia Riviérának régtől fogva ellentmondásos a megítélése. Egyrészt a napsütés, a tenger, a gyönyörű környezet és a luxus; másrészt a dekadencia, a bűn és a bűnözés, a szerencsejáték szimbóluma. „Az árnyékba húzódó emberek napsütéses találkozási helye” – mondta róla William Somerset Maugham. Csehov szerint „valami van a levegőben, ami bántja az ember tisztességét”, ám hozzátette: a vendéglőkben pazar az étel. Marie Bashkirtseff orosz festő végzetesnek ítélte a Côte d'Azurt, ám minden idejét itt töltötte.

A megítélésén nem sokat javított például VIII. Eduárd brit király és Wallis Simpson tartózkodása sem, akik száműzetésüknek egy jelentős részét itt töltötték.

Eduárd már a második világháború előtt szimpatizált a náci Németországgal, 1937-ben pedig meglátogatta Adolf Hitlert, és náci karlendítéssel köszöntötte.

Állítólag táviratban küldte el a Buckingham-palota tervrajzát, hogy a németek pontosabban tudják bombázni. Hogy árulásából mennyi igaz, nehéz megítélni, akkoriban nem szerették – ebben persze nagy szerepet játszott, hogy elvette a kétszeresen elvált Wallis Simpsont, és emiatt lemondott a trónról. Annyi biztos, hogy Franciaország német megszállása után a Bahamák kormányzójává nevezték ki, nem utolsó sorban azért, hogy minél messzebb legyen az angol vezetéstől. A Riviérán töltött idejüket luxusban, de nem felhőtlenül töltötték: Matild norvég királyné elmondása szerint minden angol és francia kiment a teremből, ha Simpson belépett.

Egy medence tele kölnivel

A nizzai repülőtér 1945-ös megnyitásával egyre nagyobb tömegek tudtak eljutni a Riviérára, és egyre több kétes alak is megjelent. Lady Norah Docker például kitiltásáig sokat megfordult a Riviérán. Eredetileg táncosnő volt, ám háromszor is elég jól házasodott: mindig luxusárukkal kereskedő férfiakkal. Utolsó férje a fegyvergyártással foglalkozó Birmingham Small Arms Company vezetője és a Daimler autógyár elnöke volt. Lady Docker szerette a fényűzést:

– indokolta választását. Életét a sajtó felé fordulva élte, pontosan tudta, hogyan kell minden apróságból hatalmas drámát kerekíteni, hogy újra és újra bekerüljön a lapokba. Rendszeresen megpofozta a kaszinó alkalmazottait, mígnem 1958-ban kitiltották Monacoból. Érdekes szokásai voltak James Gordon Bennettnek, a New York Herald alapítója fiának is, aki – ha nem volt elég gyors a kiszolgálás egy étteremben – lerántotta a poharakkal és tányérokkal teli asztalról a terítőt. Nizza egyik népi hőse Albert Spaggiari, egy bankrabló volt, aki 1976-ban kirabolta a város egyik bankját, és 46 millió frankot zsákmányolt.

Itt tartották 1949-ben Rita Hayworth amerikai színésznő és Aly Khan pakisztáni herceg esküvőjét, amelyhez egy egész medencét megtöltöttek kölnivel. Zelda Fitzgerald írót és festőt azért tiltották ki egy hotelből, mert egy övvel csapdába ejtette lakosztálya emeletén a liftet, hogy késlekedés nélkül bármikor le tudjon menni az étterembe. Férje, F. Scott Fitzgerald pedig annyira részegen érkezett meg egy vacsorára, hogy miután azt motyogta, hogy „így akarok élni”, az asztalra borult és elvesztette az eszméletét.

Ha kíváncsi vagy, hol van a magyar riviéra, és miért érdemes ellátogatni oda, kattints ide!