Nem is nagyon kell más bizonyíték arra, hogy a madarak a dinoszauruszoktól származnak, mint a papucscsőrű madár. Kifejezetten őskori a megjelenése, ádáz tekintete és hatalmas mérete miatt sokszor ez a madár is fontos látványossága az afrikai utazásoknak – már ha sikerül találni egyet.
Lesből támad a félelmetes madár
A papucscsőrű madár (Balaeniceps rex) Afrika mocsaras területein él, azon belül is a papiruszmocsarak a legkedveltebb élőhelyei. Ilyen jellegű terület Szudánban, Zambiában, Zimbabwében, Kongóban, Ugandában és Tanzániában található, ám az emberi tevékenységek miatt ezek száma egyre csökken. Ennek következtében a papucscsőrű madár egyedszámát mára mindössze 5000 és 8000 közé teszik. Pár éve Botswanában is találtak egy elszigetelt populációt.
A félelmetes madár akár 1,5 méter magasra is megnő, 30 centiméteres csőre pedig a harmadik legnagyobb a világon. A gödényalakúak rendjébe tartozó legtöbb madárral ellentétben nincsenek úszóhártyái a lábujjai között, így nem is úszva szerzi táplálékát. Lesből támad – mozdulatlanul várja, hogy elé kerüljön áldozata, majd villámgyorsan lecsap.
Olykor még szárnyát is kitárja, hogy a kellemes árnyékkal csalogassa közel a halakat.
Leggyakrabban harcsaféléket ejt el, ezek a halak jelentik táplálékának mintegy 70 százalékát, ám tulajdonképpen mindent megtámad, ami 80 centiméternél kisebb – halakat, kétéltűeket, hüllőket, így fiatal vagy bébikrokodilokat is.
A legnagyobb és legfurcsább csőrök
Testméretéhez viszonyítva a legnagyobb csőre az óriástukánnak van – testfelülete harmadát adja. A csőr akár 19 centiméteres is lehet, nagy mérete a kutatók szerint segít szabályozni az állat testhőmérsékletét.
A leghosszabb csőr – megint csak testmérethez képest – egy egészen pici madárhoz tartozik, a szuronyos kolibrihez. Tizenkét centiméterével a csőr hosszabb, mint az állat teste. Segítségével az olyan hosszú és keskeny virágok nektárját is ki tudja szippantani, amelyekhez más madár nem fér hozzá.
Noha nem rekorder, érdemes megemlíteni az orrszarvú pelikánt is. Közel 40 centiméteres csőrének két érdekessége is van: egyrészt torokzsákjában akár 10 liter vizet is el tud tárolni, másrészt tavasszal, a párzási időszakban kis szarvat növeszt a csőre tetejére, ami később – párosodás után – leesik.Nem jó hír másodszülöttnek lenni
A papucscsőrű madár alapvetően magányos, ám a párok monogám kapcsolatban élnek, a nőstény egyszerre akár három tojást is rak hatalmas, sokszor akár három méter átmérőjű fészkébe. Nagy melegben a szülők arra is használják óriási csőrüket, hogy vizet locsoljanak a tojásokra, így hűtve azokat. Általában azonban csak egyetlen fióka éri meg a felnőttkort, az elsőszülött. Ő ugyanis az esetek többségében a legnagyobb, és ezt ki is használja: eleszi testvérei elől a táplálékot, sőt, sokszor magukat a rokonokat is elfogyasztja.
Az anyjuk ezzel nem foglalkozik, semmit sem tesz azért, hogy megvédje a kisebb, gyengébb fiókákat, amelyek tulajdonképpen csak „B tervként” születnek meg, arra az esetre, ha az elsőszülöttel történne valami.
Saját családja van
A madarat sokáig papucscsőrű gólyának hívták, és a gólyaalakúak rendjébe is tartozott, ám 2014-ben egy kutatócsapat Erich D. Jarvis vezetésével alaktani és DNS-vizsgálatok eredményeit feldolgozva arra jutott, hogy inkább a gödényalakúak közé kellene tartoznia. Át is tették ide az Ornitológusok Nemzetközi Kongresszusának jóváhagyásával. A papucscsőrű madár rendszertani családjába, a papucscsőrűmadár-félék közé ez az egyetlen ma is élő faj tartozik. (Két olyan fajjal osztozik ezen a családon a papucscsőrű madár, amelyek mintegy 34 millió évvel ezelőtt, a kora oligocén – Goliathia andrewsii, illetve mintegy 20 millió évvel ezelőtt, a kora miocén – Paludavis – korban tűntek el.)
Így került Magyarországra több kitömött példány
A Magyar Természettudományi Múzeumban olykor napjainkban is megtekinthető egy kitömött papucscsőrű madár. Ahogy sok más, korábban ismeretlen faj leírása és bemutatása, a különleges madár példánya is Kittenberger Kálmánnak köszönhető. A magyar Afrika-kutató, zoológus és vadász körülbelül 16 évet töltött a kontinensen, különféle expedíciókon. Annyira szegény családból származott, hogy szülei taníttatását sem tudták állni – Kittenberger segédpreparátorként dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban, miközben a tanárképző főiskolára járt.
Bár a műhely sarkában aludt, hogy így is spóroljon, 12 forintos bére nem volt elég arra, hogy Budapesten megéljen belőle.
Többször majdnem véget vetett életének, végül inkább abbahagyta tanulmányait, és elszegődött egy csángó faluba, Tatrangba tanítónak. Első afrikai útját annak köszönhette, hogy Madarász Gyula ornitológus beajánlotta egy bácskai földbirtokosnak, Damaszkin Arzénnak, aki preparátort keresett. Utazása költségeit a Nemzeti Múzeum állta, sőt, még fizetést is adott neki cserébe azért, hogy gyűjteményeket küldjön haza.
Kittenberger be is tartotta, amit ígért: 57 ezer ízeltlábút, 3500 madarat és 240 emlőst postázott, ezek adták a múzeum Afrika-kiállításának gerincét. A zoológus-vadász több papucscsőrű madarat is elejtett, melyek nagy részét hazaküldte – expedíciói finanszírozására olykor másnak is eladott néhány állatot. Így kerülhetett például Kittenberger által elejtett papucscsőrű a New Yorkban található Amerikai Természettudományi Múzeumba és a londoni Természettudományi Múzeumba is. Talán legfontosabb, ugandai gyűjtését az első világháború kitörésekor lefoglalták, és a tudós hat éven keresztül egy indiai fogolytáborban raboskodott. 1956-ban az utcai harcok során az Állattár Baross utcai épületét sajnos gyújtóbomba-találat érte, és a tűzvészben a madárgyűjtemény – és így a Kittenberger által gyűjtött szinte összes madár – teljesen megsemmisült. Gyűjteményének pusztulását az Afrika-kutató két évvel élte csak túl, 1958-ban elhunyt.
Ha szívesen olvasnál még magyar felfedezőkről, kattints ide!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
