fekete apáca napkirály

Királyi származásával hencegett

A titokzatos Fekete Apáca rendkívül népszerű témának számított a pletykákra éhes francia nemesi közönség körében az 1600-as évek végén és az 1700-as évek elején: Louise Marie-Thérèse alakja rengeteg ismert szerző, köztük Voltaire, Saint-Simon herceg, Guillaume Dubois bíboros és XIV. Lajos leghíresebb szeretője, Madame de Montespan írásaiban, visszaemlékezéseiben is megjelenik. Az 1658–1664 körül született és 1732-ben elhunyt színes bőrű nővér valós személy volt, még festmény is készült róla, múltját és származását illetően azonban a pletykákon kívül semmilyen konkrét tényt nem ismerünk.

Voltaire azt írta, a Napkirály második – titkos – felesége, Françoise d’Aubigne márkiné egy ízben kikocsikázott a moret-i zárdába, és egy hivatalos iratot tett Louise Marie-Thérèse nővér elé, melyben amaz aláírásával kijelentette volna, hogy nem az uralkodó gyermeke. Az apáca azonban visszautasította a kérést, sőt, élesen visszavágott a márkinénak: „a tény, hogy egy ilyen magas rangú hölgy veszi a fáradságot, hogy idejöjjön és aláírasson velem egy papírt, miszerint nem vagyok a király lánya, mindennél jobban bizonyítja, hogy tényleg az vagyok”.

A neves filozófus állítása szerint saját maga is találkozott a titokzatos nővérrel, aki sötét bőrszíne dacára meglepően hasonlított XIV. Lajosra, egy Saint-Simon által lejegyzett anekdota pedig úgy tartja, a nő gyakran felvágott nemesi származásával társai előtt: amikor a trónörökös, Lajos királyi herceg a környéken vadászgatott, azzal hencegett, „a bátyám űzi a vadat a szomszédban”. A pletykákat természetesen a rejtélyes apáca választott neve is tüzelte, hiszen az nyilvánvalóan a király és a királyné nevének (Lajos + Mária Terézia) összerakásából keletkezett.

A király vagy a királyné eltitkolt lánya volt?

De vajon tényleg eltitkolt királyi sarj lehetett a különös Louise Marie-Thérèse? A legendás Napkirály – aki 72 évig ült Franciaország trónján – hírhedt volt élénk libidójáról és rengeteg szeretőjéről, akiktől természetesen szép számmal születtek törvénytelen utódai, utóbbiakat igyekezett szépen eldugni a nyilvánosság elől. Egy színes bőrű gyermek különösen kínosnak számított a korszakban, ezért a botrányt megelőzendő az uralkodó megbízta személyes inasát és legbizalmasabb emberét, Bontemps-t, adja be a kislányt egy közeli apácazárdába, ahol a világtól elzártan nevelkedhet és élheti az életét – tartja a legenda –, azonban folyamatosan rajta tartotta a szemét balkézről született utódján. A bennfentesek tudni vélték, a Fekete Apáca kiemelt figyelmet kapott rendtársaitól, Lajos pedig évi 300 arany járadékot fizetett neki.

Egy másik változat szerint azonban a Fekete Apáca nem a király, hanem a királyné, Ausztriai Mária Terézia eltitkolt gyermeke lehetett. Az asszony 1664-ben csakugyan életet adott egy Mária Anna névre keresztelt kislánynak, aki nem sokkal később meghalt; az idő előtt született gyermek világra jötténél szinte az egész királyi udvar jelen volt, néhány szemtanú beszámolója szerint a csecsemő aprócskának, fejletlennek tűnt, és bőre tintára emlékeztető sötétlilás színben játszott, sőt, a „mór gyerekek” bőréhez hasonlított. Természetesen felröppentek a pletykák, miszerint a kislány valójában nem halt meg, a királyi pár és bizalmas embereik csupán megjátszották a tragédiát, hogy eltüntessék az útból a balkézről született utódot.

Egy kis növésű afrikai rabszolga volt az apa?

No de ki lehetett az apa? Ezt a kérdést a fentebb már említett Madame de Montespan válaszolta meg, aki szerint Mária Anna, vagyis Louise Marie-Thérèse nővér édesapja egy Nabo névre hallgató kis termetű afrikai rabszolga volt, akit a királyné ajándékba kapott a Benini Királyság uralkodójától. A 10-12 éves fiúcska (mások szerint törpenövésű felnőtt férfi) elbűvölte Mária Teréziát, aki drága, elegáns ruhákba és turbánba öltöztette, és drágakövekkel kirakott ékszerekkel ékesítette fel kedvencét, és mindig maga mellett tartotta bizalmas cselédjeként – az apró fekete bőrű szolgáló akkora sikert aratott, hogy hamarosan minden udvarhölgy egy hasonló „kis mórocskát” szeretett volna magának.

A történet vadabb változata úgy tartja, Nabót később holtan találták a versailles-i kastélypark egyik szökőkútjában, és haláláért valószínűleg Lajost terheli a felelősség, aki a kínos felszarvazás miatti bosszúból vagy éppen azért tetette el láb alól az afrikai fiút, nehogy kifecsegje az eldugott kislány titkát. A még durvább összeesküvés-elméletek szerint a legendás Vasálarcos valójában nem XIV. Lajos ikertestvére volt, hanem Nabo, akit a királynéval történt afférja miatt zártak a Bastille-ba, és bőrszíne miatt takarták el az arcát (ez természetesen már inkább a fantasztikum kategória…).

Montespan visszaemlékezései szerint a királyné és szolgálója alkalmi viszonyából született lány sokáig nem is volt tisztában valódi származásával, és csak felnőttként tudta meg, hogy nemesi vér csörgedezik az ereiben – az asszony emellett Louise Marie-Thérèse nővért elbűvölő szépségű, azonban magányos és melankolikus teremtésnek írja le, akinek háttere egész életére rányomta a bélyegét. A történészek azonban rámutatnak, hogy a Napkirállyal ellentétben, aki hobbiszinten űzte a félrelépés művészetét, a királyné hűséges, odaadó feleség volt, és csekély annak az esélye, hogy bárkivel is megcsalta volna hitvesét.

Talán udvari szolgák árván maradt gyermeke volt?

Egy jóval földhözragadtabb magyarázat szerint a színes bőrű apácának valóban köze volt a királyi párhoz, vérrokonság azonban nem fűzte őt Lajoshoz és nejéhez: a kislány az uralkodó egyik mór szolgálójának a gyermeke volt, aki korán elvesztette a szüleit, a király és a királyné pedig – hálából a szülők hűséges, odaadó szolgálataiért – úgy döntöttek, gondoskodnak az árván maradt kicsi jövőjéről, beadták apácának, és évi járadékot utaltak ki számára. Egy fekete bőrszínű lány természetesen nagy feltűnést keltett a nővérek között, így idővel terjedni kezdtek a pletykák a származásával kapcsolatban; Louise Marie-Thérèse valószínűleg visszahallotta a vele kapcsolatos híreszteléseket, ezért kezdte azt hinni, a király vagy a királyné gyermeke lehet.

Természetesen az is lehetséges, hogy a Fekete Apáca saját maga kezdte terjeszteni a hasonló pletykákat, melyek révén szeretett volna nagyobb hírnévre, nyilvánosságra és lehetőleg anyagi haszonra szert tenni. Így kerültek a mendemondák például Saint-Simon fülébe, aki 1675-ben, több mint 10 évvel Louise Marie-Thérèse után született, és leginkább csak hallomásból ismert történeteket osztott meg memoárjaiban, vagy Voltaire-hez, aki még később, 1694-ben látta meg a napvilágot és köztudottan imádta a szaftos, de tényekkel sokszor meg nem erősített sztorikat. A híres-hírhedt királyi szerető, Madame de Montespan valóban XIV. Lajos közvetlen bizalmasa volt, visszaemlékezései azonban csak a 19. század elején kerültek nyilvánosságra, és valószínűsíthető, hogy nem is ő a valódi szerző.

Akárhogy is legyen, a titokzatos Fekete Apáca története a mai napig bámulatba ejti a királyi intrikák iránt érdeklődőket, kielégítő választ azonban valószínűleg sohasem fogunk kapni a rejtélyre.