művészet extrém nitsch mapplethorpe abramovic

Marcel Duchamp 1917-ben, a Független Művészek Társasága által szervezett kiállításon mutatta be Szökőkút című művét, amely nem volt más, mint egy piszoár, R. Mutt szignóval. (Duchamp szándékosan álnevet használt, hogy ismertsége ne befolyásolja a döntéshozókat.) Gesztusával azt a kérdést feszegette, hogy mitől lesz valami műalkotás: ki dönti el, hogy mi az az érték, amely alapján művészetként tekintünk valamire? Duchamp kiállítási tárgyát mindenesetre elutasították, de nem azért, mert nem önálló alkotásról volt szó, hanem azért, mert egy illetlennek tartott piszoár volt. Később sem fogta vissza magát a polgárpukkasztó alkotásokat illetően: bajuszt rajzolt a Mona Lisa egyik reprodukciójára, és hozzábiggyesztett néhány, látszólag értelmetlen betűt, amelyek azonban francia kiejtéssel az „Elle a chaud au cul” kifejezést adják ki – hogy ez mit jelent, ma már néhány kattintással könnyen kideríthető.

Orgia, misztérium, színház

Hermann Nitsch kiállítása Budapesten, a Kiscelli Múzeumban is látható volt 1999-ben, nem kevés indulatot felkavarva. A 83 éves osztrák művész előszeretettel dolgozik állati vérrel, érdeklődésének középpontjában az orgia-misztérium-színház eszméje áll. Nitsch az ókori görög Dionüszosz-kultuszt sajátos formában valósítja meg: összművészeti fesztiválján, amelyet egy külön e célra megvásárolt barokk kastélyban rendeznek, élő állatokat ölnek, bensőjükben vájkálnak, vérüket meztelen emberekre locsolják, miközben jelképes keresztre feszítések történnek. Mindezt dübörgő zene kíséri, majd az akció után bort isznak, táncolnak és misére mennek a résztvevők. Nitschet sokszor vádolják istenkáromlással, egyházi és politikai támadásokkal is sűrűn szembenéz – bár ez, az előbbiek ismeretében, nem annyira meglepő.

Férfiaktok tökéletes formában

Robert Mapplethorpe amerikai fotóművésznek sem kellett a szomszédba mennie polgárpukkasztó és botrányos alkotásokért. Az 1989-ben AIDS-ben elhunyt fotóművész sokáig Patti Smith énekesnővel élt együtt, majd homoszexualitását felvállalva leginkább fekete-fehér férfiaktjairól lett ismert. Mapplethorpe művészeket, hírességeket, pornósztárokat és az underground szadomazo közösség tagjait egyaránt fényképezte. A nyíltan szexuális jellegű fényképeket sokan ma is obszcénnak tartják, ugyanakkor tény, hogy a képek a múzeumok legkeresettebb műalkotásai közé kerültek. Identitásképződés, identitáskeresés, tökéletes formavilág és explicit szex – Mapplethorpe művészetének megértéséhez talán ezek lehetnek a kulcsszavak.

Léggömb nyúl acélból, 91 millió dollárért jöhet?

Jeff Koons Magyarországon leginkább talán arról ismert, hogy a kilencvenes években ő volt Staller Ilona, azaz Cicciolina férje. Koons a populáris kultúra és a művészet összekapcsolásával kísérletezik, hétköznapi tárgyakról készít szobrokat, vagy éppen rozsdamentes, tükröződő felületű acélból lufiállatokat. Ezeket jó pénzért el is adja: egy ilyen lufikutyát 58 millió dollárért sikerült értékesítenie, de az egyik legdrágábban eladott műalkotás, amit élő művész magáénak mondhat, az acélból készült léggömb nyúl: ezt 91 millió dollárért vásárolta meg valaki. De Michael Jacksonról és az énekes csimpánzáról, Bubblesról is készített egy életnagyságú, arannyal borított porcelánszobrot. Ezért „mindössze” 5,6 millió dollárt zsebelt be.

Órákon át állni vagy ülni

Marina Abramovic az egész életét a művészetnek szenteli – szó szerint. A szerb származású művész a saját testét használva, azt akár megsebezve, közönség előtt jelenít meg egyéni és társadalmi traumákat. A Balkán barokkban a balkáni háború szörnyűségeire hívta fel a figyelmet, amikor napokig marhacsontokat sikált drótkefével, miközben szerb népdalokat énekelt. A Ritmus 0 című előadásban hat órán keresztül állt mozdulatlanul a közönséggel szemben, akik az asztalra odakészített tárgyakkal bármit megtehettek vele – és sok mindent meg is tettek: lemeztelenítették, megsebezték és fegyvert tartottak a fejéhez. Amikor hat óra elteltével a művész megmozdult, a közönség elmenekült a helyszínről, valószínűleg a bűntudat miatt. 2010-ben The Artist Is Present (A művész jelen van) című performanszában három hónapon át napi 8 órán keresztül ült egy székben, és bárki leülhetett elé, bármennyi időre. A szék mindig foglalt volt, és hosszú sorok kígyóztak, pedig Abramovic nem tett mást, csak a jelentkezők szemébe nézett. Sokan sírva fakadtak vagy egyéb erős érzelmeket éltek át – és mi mást várnánk egy művészi alkotástól?