eszelős fesztiválok a világ minden tájáról

Mohácsi busójárás

„A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok” – olvashatjuk a mohacsibusojaras.hu hivatalos oldalán.

A mohácsi maszkos alakoskodás minden évben hatalmas ünnep, nemcsak hazánk minden tájáról érkeznek látogatók a farsangi forgatagra, hanem egyre több ország kíváncsi az egyedülálló eseményre. A szervezést és a busó csoportok készülődését hónapok előzik meg, mondhatni a helyiek egész évben erre a hétre készülnek.

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma, de leglényegesebb eleme, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőr csuklyás álarc. Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat.

A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson. Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busó csoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait, és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.

Az eszelős angliai sajtgurító verseny

Szavakkal nehéz visszaadni mindazt, ami a gloucestershire-i sajtgurító fesztiválon történik a Copper’s Hill hegyen. Minden év május utolsó hétfőjén egy hat hónapos, 30 cm átmérőjű és közel négykilós dupla gloucesteri sajtkereket gurítanak le a csúcsról, és emberek tömegei vetik magukat utána. Mivel a sajt akár 70 km/h sebességre is felgyorsulhat, így utolérni képtelenség, az kapja a sajtot, aki elsőként érkezik be a célba. Hogy azt milyen technikával sikerül megoldani, hempergéssel váltott tehetetlen zuhanással, csúszva-mászva vagy éppen random szaltókkal, az mindegy is.

Meglepően sokan igyekeznek az arcukkal felszántani a domboldalt. Köztük például több fiatal hölgy, mint Lacey Matthews is, aki egy korábbi gurulás során elszenvedett nyak- és gerincsérüléséből felépülve, 2018-ban bölcsen úgy döntött, hogy az újabb kört inkább fenéken leszánkázva teszi meg.

Onbashira fesztivál

Hasonlóan eszelős az a japán fesztivál, amit a Nagano középső részén fekvő Suwa régióban hatévente ünnepelnek. Emberek ezrei gyűlnek össze, hogy egy ősi, 1200 éves sintó hagyománynak megfelelően 15 méter magas fákat vágjanak, lovagoljanak és állítsanak fel. A férfiak bátorságukat bizonyítva kötelek segítségével kezdik el a hegyoldalon lefelé húzni a hatalmas rönköket a négy Suwa Taisha szentély irányába. A lejuttatott rönköket szimbolikusan a szentély épületeinek alapzatához helyezik, hogy így erősítsék meg azt.

Az elmúlt 50 évben a fesztiválon számos halálos kimenetelű balesetről számoltak be, amelyekben gyakran több ember is érintett volt. Innen a kényelmes fotelból nézve érthetetlen, hogy a kockázatok ellenére mennyi embert vonz ez az óriás adrenalinlökettel járó élmény. Nem árt tudnunk hozzá azt, hogy a résztvevők számára megtiszteltetésnek számít e halálnem.

A világ minden tájáról érkeznek vendégek: Songkran, a buddhista újév

A hagyományos buddhista újévet, a Songkrant, Thaiföld legnagyobb és legfontosabb éves fesztiválját évszázadok óta ünneplik. A Songkran szanszkrit szó, átmenetet, átlépést jelent, és a napfordulóra utal. 

A fesztivál eredete állítólag egy hindu tavaszi fesztiválra vezethető vissza, amely az új aratási szezon kezdetét jelezte az ősi Indiában. Bár más délkelet-ázsiai országok is ünnepelnek hasonló hagyományos újévi ünnepet, a thaiföldi Songkran a legismertebb világszerte.

Szolidabb, spiritualitását is megőrző szertartásos formája, amikor az emberek a Buddha-szobrokra csorgatott vízzel tisztulnak meg az elmúlt év balszerencséjétől. Ebből lett valahogy a vízicsata-fesztivál, ami turisták tömegét vonzza a szigetekre.

Florida Keys víz alatti zenei fesztivál

A Florida Keys Underwater Music Festival egy idén 38 évre visszatekintő hagyomány az amerikaiak történetében. A helyi rádióállomás víz alatti zenét sugároz, és a résztvevők beöltözve „zenélnek” vagy csak élvezik a meglehetősen őrült ünnepséget. 

Ezen alkalommal nem kivételes látvány egy kalóz, aki mondjuk, haltubán játszik, és akit cápák kísérnek oboán, vagy sellők, akik halcsont gitárt pengetnek. A Beatles „Octopus Garden” és „A cápa” főcímdala között rövid bejelentések emlékeztetik a résztvevőket a korallzátony fontosságára, és mini búvárismereti előadások keretében adnak át ismereteket a korallzátonyra gyakorolt környezeti hatások minimalizálásának módjairól. 

El Colacho, a csecsemőátugró ünnepség

A csecsemőátugró ünnepség vagy, ahogy a spanyolok hívják El Colacho fesztivál már 1620 óta minden évben megrendezésre kerül Castrillo de Murcia faluban.

A fesztivál ideje alatt piros és sárga maszkos „ördögök” futkároznak az utcákon, szidalmazzák a falusiakat, és ostorral csapkodják őket. Amikor a dobok jelzik a fekete ruhás atabalero, a gonosz elűzésére érkezett, jámbor emberek érkezését, megkezdődik az el salto del Colacho – az ördög menekülése. 

Az előző évben született csecsemőket matracokra fektetik az utcán, miközben a jelmezes férfiak átugranak rajtuk. Ez egyfajta keresztség, úgy tartják, hogy az ördög magába szívja a csecsemők bűneit, és védelmet nyújt nekik a betegségektől és a szerencsétlenségtől. Az utcán sorakozó nézők is szidják Colachót, hogy elűzzék saját balszerencséjüket a következő évre. Ezután a csecsemőket rózsaszirmokkal szórják meg, majd visszatérhetnek a szülők óvó karjaiba.