Elvis Freddie Mercury menedzser

A csapból is az Elvis-film folyik, de leginkább abból az aspektusból, milyen nagyot alakít a két főszereplő. Az ifjú titán Austin Butler valóban szuperhitelesen remekel a Király szerepében, és a régi motoros, akitől már nem is vártunk mást, mint nagyszerű alakítást, a mi jó öreg Forrest Gumpunk, aki volt már AIDS-ben szenvedő homoszexuális sztárügyvéd és legénységéért tűzbe, azaz kapszulába menő Phillips kapitány, aki kiszabadult már lakatlan szigetről és reptéri terminálról is, de mindig a maximumot hozza: Tom Hanks. A főszereplőkhöz hasonlóan a többiek is a megtévesztésig jól maszkírozottak, és tényleg visszaröpítik a máig lelkesen bálványozó tömegeket Presley legendás korszakába.

Freddie Mercury és a Bohém rapszódia

Nem volt ez máshogy, amikor 2018-ban bemutatták a Bohém rapszódia című filmet Freddie Mercury és a Queen pályafutásáról. A sajtó akkor is attól volt hangos, mennyire élethűen hozta az addig kevéssé ismert Rami Malek a kiváló énekes figuráját. És valóban, a Bryan Singer rendezte Freddie-sztori többi alakja is zseniálisan eltalált és élethű képet festettek, sokszor mintha csak archív felvételeket láthatott volna a néző.

De már sokkal kevesebb szó esik mindkét alkotás kapcsán arról, amit el akarnak mesélni szeretett bálványunkról, ahelyett, ahogyan ezt teszik. Látjuk a korhű környezetet, sminkeket, ruhákat, kocsikat, még a színek is tovább segítik az illúziókeltést, és nem utolsósorban magával ragadnak a jól ismert zenerészletek. Így aztán kicsit hajlamosak vagyunk átsiklani a fölött a mondanivaló fölött, hogy

akik szomjazták azt, hogy bízhassanak valakiben, hagyatkozhassanak tanácsaikra.

Jóhiszeműség, naivság, flegmaság, netán butaság – hol a határ?

Talán a zenei tehetség jár együtt egy olyan finomlelkűséggel, ami már-már túlérzékenységként is értelmezhető. Nem lenne meglepő, hiszen valami ilyesmi adja a Michael Jackson személyét évtizedek óta körüllengő találgatások és vádak alapját is: csak nagyon szerette a gyerekeket, mert tiszta és naiv lelkükben rokon szálakra talált, vagy több volt e mögött?

Elvis és Freddie is határozott elképzelésekkel bírtak a zenéjükkel és egyedi stílusukkal, egyéniségükkel és a zenei horizonton elfoglalt helyükkel kapcsolatban, de amennyire megingathatatlanul tudták, mikor alkotnak valami maradandót és mikor fásultak kicsit bele, annyira bizonytalanok és irányításra szorulók voltak számos egyéb téren. Szinte a naivságig megvezethetők és befolyásolhatók.

Saját menedzserük okozta vesztüket?

Távol járunk-e a valóságtól, ha azt mondjuk, a bizalmas árulása, önös érdekeinek szem előtt tartása, és saját céljainak eléréséért semmit nem sajnálva, 

Talán, ha ezek a menedzserek hosszabb távon és kevésbé önző módon gondolkodnak, az énekesek akár még ma is köztünk lehetnének?

Parker ezredes

Elvist a kétes múltú és megkérdőjelezhető jelenű Parker ezredes manipulálja saját céljai és vágyai beteljesülése felé. A holland migránsból lett menedzser precedens nélküli módon tette rá kezét Presley bevételeinek több mint felére, amelyet egy 1980-ban indított bírósági vizsgálat ítélete etikátlannak is talált. Mindent saját anyagi kényelmének rendelt alá, még Elvis egészségét is, ami hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyult. Presley vesztére, még saját édesapja is, gyengeségből, együgyűségből vagy mohóságból, esetleg kényelemből inkább hagyatkozott a fiát marionettbábuként mozgató menedzserre, mint apai szeretetére. 

Paul Prenter

Freddie árulója is egykori bennfentes embere volt, Paul Prenter. A belfasti rádió-DJ-ből 1977 és 1986 között a Queen menedzserévé és közben Freddie szeretőjévé lett férfi a Bohém rapszódiában ugyan még Brian May bevallása szerint is kicsit eltúlzottan negatív figuraként lett beállítva, de bizonyosan nem alaptalanul. A film több apró csavart is megenged magának a valósághoz képest a Paul Prenter-szálon: a filmben a híres Aid-koncert előtt már lapátra kerülő és leleplezett férfi tévéinterjúban tálal ki minden piszkos részletet Freddie magánéletéről, szokásairól és félelmeiről.

A valóságban az Aid-koncert után, 1986-ban kirúgott negatív hős 1987-ben a The Sunnak számolt be jó pénzért számos részletre kiterjedően Freddie titkairól, adott el nekik fotókat és húzta rá a vizes lepedőt, amiben csak lehetett. Pedig a korábbi hedonista életben, a változatos élvezetek hajhászásában ő maga is osztozott a világsztárral, olyannyira, hogy maga is az AIDS szövődményeinek következtében távozott erről a világról 1991 augusztusában, mindössze pár hónappal megelőzve az 1991 novemberében jobblétre szenderült énekeslegendát.

Önzetlen, őszinte, örök szerelem?

Érdekes párhuzam továbbá, hogy mindkét esetben a szerelmi szál tűnik az egyetlen időtálló és őszinte, önzetlen ragaszkodásnak. Hogy ez a beállítás ennyire fedi a valóságot, azt a még ma is élő hölgyektől valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Ezt a mítoszt akkor sem csapnák agyon, ha nem lenne valóságalapja, de jó érzés hinnünk benne, hogy a szerelem mindenen átívelő, örök és őszinte is tud lenni, még ha időközben át is lényegül igaz barátsággá.