Ulysses S. Grant az Ohio folyótól nem messze, lovakkal körülvéve nőtt föl. Egészen kicsit korától fogva rajongott ezekért az állatokért, és remekül is bánt velük. Ötéves korában, szőrén ülve a lovat már mindenféle mutatványokat tudott, és pár évvel később már egész fogatokat hajtott nagy távolságokon. Fiatalkorában rendszeresen kérték meg a környéken lakók, hogy törjön be nehezen kezelhető paripákat, kadétként pedig lovas magasugrórekordot állított be West Pointban, amelyet csak negyed évszázad múltán sikerült megdönteni.
„Volt egy sötétbarna ló, amelyik olyannyira rakoncátlan volt, hogy már majdnem megszabadultak tőle. Grant ezt választotta ki lovának. Minden nap felkantározta, felnyergelte és megülte... és hogy lovagolt rajta! Úgy bánt a makacs jószággal, mint egy óriás egy gyerekkel. Az egész osztály körbeállta és csodálta, hogy milyen remekül irányítja a fenevadat” – mondta róla később egyik kadéttársa.
Már kiskorában odavolt a lovakért a későbbi elnök
A lovak szeretete egész életében elkísérte Grantet. Az 1846-1848 közötti mexikói–amerikai háborúban például hősként ünnepelték, miután heves tűz alatt a lova oldalához simulva vágtatott oda egy töltényeskocsihoz lőszerért.
A polgárháborúban is többször kitűnt lovaglótudásával, és hátasai gyakran kisegítették nehéz helyzetekből.
Az amerikai polgárháború után sem mondott le a lovaglásról. Annyira szerette az állatokat és a vágtát, hogy 1866-ban, amikor Grant vezénylő tábornoka volt a hadseregnek, kétszer is letartóztatták gyorshajtásért. Az első alkalommal a tábornok kifejtette: kétli, hogy az eljáró rendőrnek megfelelő jogköre van a letartóztatáshoz, majd kocsiján elhajtott. Pár nappal később ennek ellenére átvette az idézést, és el is ment a bíróságra, ahol megfizette a rá kirótt bírságot. Néhány hónappal később az eset megismétlődött, ám ekkor már jobban fogadta a hatósági intézkedést Grant. A National Intelligencer beszámolója szerint
„a tábornok jó kedélyűen fogadta a letartóztatást, közölte, hogy hibázott, és átlovagolt a második kerületi kapitányságra, ahol kifizette a bírságot.”
Az Egyesült Államok elnökeként sem adta föl hobbiját
Ezzel azonban még nem értek véget Grant kalandjai a törvény embereivel. A méltán leghíresebb kihágását 1872-ben követte el, amikor már hivatalba lépett az Egyesült Államok 18. elnökeként. Elnökként legfontosabb feladata az újjáépítés volt a polgárháború után, valamint az északiak és déliek közötti ellentétek és feszültségek kezelése. Üldözte a Ku-Klux-Klant, és hosszas vita és marakodás után az ő elnöksége alatt fogadták el az alkotmány tizenötödik módosítását, amely leszögezte: tilos faj, bőrszín vagy korábbi rabszolgaság alapján korlátozni a választójogot. Ahogy Ronald C. White amerikai történész írta American Ulysses című könyvében: Grant
„kiállt az afroamerikaiakért, különösen a Ku-Klux-Klan által elkövetett választójogi elnyomás ellen küzdött.”
Elveit a mindennapi életben sem tagadta meg. 1872-ben Washington utcáin hajtott kocsijával, a megengedett legnagyobb sebességnél bőven gyorsabban – versenyzett barátaival –, és nem tiltakozott, amikor William Henry West, egy afroamerikai rendőr megállította. A rendfenntartót pont azért vezényelték ki a környékre, mert több bejelentés is érkezett lovaskocsi-versenyekről, amelyek a járókelők biztonságát veszélyeztették. Az Evening Star napilap részletes beszámolója szerint az elnök éppen gyalogosoknak egy olyan csoportja mellett húzott el, amikor West leintette, akik arról a nemrég történt balesetről beszélgettek, amelyben egy anya és hatéves fia komoly sérüléseket szenvedett, miután egy lovaskocsi elsodorta őket. A vétkes ráadásul elszökött, mielőtt felelősségre vonhatták volna. Grant ekkor még megúszta egy figyelmeztetéssel: „nemcsak megszegi a törvényt, de rossz példát is mutat a város lakóinak” – mondta neki West. Az elnök elnézést kért, és ígéretet tett, hogy ezentúl felelősségteljesebben hajt majd.
Ígéretét azonban 24 órán keresztül sem sikerült betartania.
Elfogadta az elnök a letartóztatást
A rákövetkező napon ismét őrült tempóban kocsizott ugyanezen a környéken, a barátaival versenyezve, amikor West leintette. „Gondolja, biztos úr, hogy megszegtem a sebességre vonatkozó törvényt?” – kérdezte a rendőr későbbi beszámolója szerint úgy, mint „egy iskolás fiú, akit a tanára tiltott cselekedeten kapott”. West, noha bizonyára meglepődhetett és talán meg is ijedhetett, hogy ismét az Egyesült Államok elnöke akadt horgára, nem tágított:
„Nagyon sajnálom elnök úr, hiszen maga az ország vezetője, én pedig csak egy egyszerű rendőr, de le kell tartóztatnom”
– mondta.
Grant először megpróbálta elviccelni a helyzetet: „ezek az állatok telivérek, nem lehet őket visszatartani”, ám nem tiltakozott, amikor be kellett mennie a rendőrőrsre. Sőt, biztosította Westet, hogy nem kell következményektől tartania tette miatt.
A kapitányságon szó nélkül kifizette a 20 dolláros bírságot. Barátaival ellentétben – prominens kormánytisztviselő mind –, akik szünet nélkül vitatták az intézkedés jogosságát.
Mindnyájukat beidézték a bíróságra – Grant nem jelent meg – és az elnök társai itt sem adták magukat könnyen. Egymás után fejtették ki, hogy milyen felháborítónak tartják West magatartását, aki nem átallott letartóztatni becsületes úriembereket, akik csak egy kellemes kocsikázásra indultak. A bíróság azonban nem nekik adott igazat, miután 23 köztiszteletnek örvendő nő ellenük vallott. Kemény bírságot szabott ki a bíró mindannyiukra.
Grant így lett az Amerikai Egyesült Államok egyetlen elnöke, akit hivatali ideje alatt letartóztattak.
A többiek, miután fellebbezésüket is elutasították, megpróbálták kirúgatni Westet, ám az elnök ezúttal állta a szavát: levelet küldött a rendőrfőnöknek, amelyben „megdicsérte Westet a letartóztatások során tanúsított bátorságáért, és világossá tette, hogy nem engedi, hogy bármi baja essen.” A rabszolgaként született rendőr és a világ egyik legnagyobb hatalmú elnöke később jó barátok lettek: nem kis részben azért, mert mindketten szenvedélyesen rajongtak a lovakért.
Érdekel, ki volt az Egyesül Államok legrosszabb elnöke, akinek a nevéhez fűződik az egyik legnagyobb korrupciós botrány?
