bruce willis afázia mentális betegség demencia hollywood film akciófilm b-filmek zs-filmek randall emmett arany málna színész sztár geezer teaser

Kiöregedett akciósztárok és a „tatavakítás” művészete

A fősodorbeli Hollywood árnyékában dolgozó B és Zs kategóriás filmek készítői évtizedek óta igyekeznek kihasználni a hagyományos moziforgalmazással szemben kialakult alternatívákat: a ’80-as, ’90-es években a videotékák hátsó polcaira szánt direct-to-video filmek hódítottak, később a DVD, BluRay lett a divat, manapság pedig a streamingszolgáltatók számára készítenek töltelékfilmeket az élelmes gyártók. A Netflixnek és más streamingplatformoknak ugyanis a presztízsfilmek mellett folyamatosan szükségük van a hasonló alkotásokra, hogy megtölthessék sok száz tételt számláló virtuális polcaikat, a laikus néző pedig a plakátok alapján nem biztos, hogy meg tud különböztetni egy több száz millió dolláros produkciót egy néhány millióból összefércelt kamuakciófilmtől.

Ebbe a világba robbant be a 2000-es években a korábban Mark Wahlberg személyi asszisztenseként dolgozó Randall Emmett, aki az IMDb adatbázisa szerint több mint 120 filmet jegyez producerként – ezek között olyan komolyabb alkotások is találhatók, mint Martin Scorsese rendezései, a Némaság és Az ír, munkássága döntő többségét azonban a DVD-re és streamingre szánt alacsony költségvetésű produkciók teszik ki. Emmett nevéhez fűződik a kritikusok által „geezer teasernek” (szabad fordításban „tatavakításnak”) keresztelt „műfaj” tökélyre fejlesztése, melynek lényege, hogy egy korábban nagy sztárnak számító, de mára kiöregedett és lecsúszott színészt jó pénzért leszerződtetnek néhány napos beugrásmunkára, majd – hiába szerepel csupán a játékidő töredék részében – a nevével igyekeznek eladni a filmet.

A „geezer teaserek” nevükhöz méltóan elsősorban az idősebb, 35-70 év közötti korosztálynak és főként a férfi nézőknek készülnek, akik nosztalgiával gondolnak rá, miként várták egykoron, hogy megérkezzen a videotékába kedvenc akciósztárjuk legújabb produkciója. Míg korábban Steven Seagal, Nicolas Cage és Mel Gibson számítottak a „tatavakító” alkotások első számú húzóneveinek, az utóbbi három-négy évben Bruce Willis mindnyájukat beelőzte, futószalagon, villámgyorsasággal „termelve” a pocsékabbnál pocsékabb műveket, melyek zéró színészi erőfeszítést és minimális jelenlétet kívánnak tőle. Az egykori A listás sztár az utóbbi három évben nem kevesebb mint 15 alacsony költségvetésű, szinte nézhetetlenül pocsék filmben vállalt szerepet, és még idén legalább 8, már leforgatott produkció fog kijönni a nevével, mielőtt – mint erről később szó lesz – valószínűleg örökre távozik a mozi világából.

A húzónév elég, eredetiség nem szükséges

Willis az elmúlt évtized elejéig Hollywood állócsillagának számított, a 2013-as évtől kezdve azonban folyamatos lejtmenetnek indult a karrierje: miután a színészt kirúgták a Sylvester Stallone-féle Feláldozhatók 3-ból (ugyanis négy helyett csak három napot lett volna hajlandó dolgozni) és a Woody Allen rendezte Café Societyből is, néhány komolyabb produkció mellett egyre inkább a mozivásznakat messze elkerülő Zs filmek felé kezdett orientálódni. Ekkoriban hozta össze a sors Willist és Emmettet: a „tatavakítás” királya rátalált az aranytojást tojó tyúkra, aki Stallone elmondása szerint „minél kevesebb munkával szeretne minél több pénzt bezsebelni”, vagyis tökéletes partnernek bizonyult a producer számára.

A Willis (inkább mellék-, mint fő-)szereplésével készült „geezer teaserek” a legkevésbé sem akarnak eredetinek tűnni, többségük a sztárral kapcsolatos jól ismert karakter- és műfajsablonokra épít: van köztük otthoninváziós (Éld túl az éjjelt!, Kereszttűzben) és túszejtős thriller (Túl a holtponton, Amerikai ostrom), emberrablásos (Kódolt kockázat) és sci-fi akciófilm (Kozmikus bűn, Apex – Vadászok szigete). Hősünk ugyanazt a figurát hozza mindegyik alkotásban: kiöregedett, visszavonult FBI-ügynök, seriff, rendőrnyomozó, exkommandós – a lényeg, hogy az arca és a neve jól mutasson a plakáton, a filmben viszont csak épp annyi időre jelenjen meg, amennyi szükséges.

Dublőrök, súgószerkezet és ügyes vágás

Hogyan készül pontosan egy efféle produkció? A legelső építőelem természetesen maga Willis, akinek a producerek egy- vagy kétnapos munkáért legalább napi egymillió dollárt (a költségvetés 80-90 százalékát) fizetik ki: miután a sztár repülőgépe leszállt, ketyegni kezd az óra, a filmesek pedig igyekeznek a rendelkezésükre álló időben a lehető legtöbb anyagot felvenni vele. A forgatás java része azonban csak ezután következik: a cselekmény maradék hányadát – gyakran legalább háromnegyedét – Willistől teljesen függetlenül rögzítik, huszadrangú színészekkel, Hollywoodtól távol eső, jellegzetesen filmes adóparadicsomnak számító helyszíneken (Kanadában, Puerto Ricóban, Atlanta államban), majd a vágóasztalon úgy alakítják, mintha a kiöregedett sztár és kollégái ugyanazon a forgatáson jártak volna.

Gyakori trükk, hogy csupán a Willist közelről és elölről mutató snitteket veszik fel ővele, minden egyéb beállításban – például amikor másokkal beszélget és csak a hátát látjuk, vagy a távolban fut, akciózik – egy dublőr szerepel a képen (a különbség olykor kifejezetten látványos és árulkodó). De nem csak a ráfordított idő, az energiabedobás is minimális hősünk részéről: a legcsekélyebb színészi játékot sem produkálja, csupán faarccal, kvázi félálomban felmondja a neki szánt mondatokat. Az említett Apex jeleneteit közelről szemügyre véve kiderült (és a stáb egyes tagjai meg is erősítették), hogy Willis a forgatáson fülhallgatót viselt, és azon keresztül kapta a szöveget.

Kiderült: sokszor azt sem tudta, forgatáson van éppen

Sokan találgatták, vajon mi vihette rá Willist, hogy hasonló álságos dolgokhoz adja a nevét – lustaság, pénzsóvárság, esetleg adósságokba keveredett –, idővel azonban, épp a fentebb vázolt dolgok miatt, keringeni kezdett a feltételezés, miszerint a 67 éves sztár mentális problémákkal küzd, korai demenciában szenved, és sokszor fogalma sincs róla, valójában filmforgatáson van. A pletykát többen is megerősítették: bennfentesek elmondása szerint már az említett Woody Allen-filmből is memóriagondjai miatt került ki, a 2015-ös, Broadwayn játszott Tortúra című darabban súgókészüléket kellett viselnie, utolsó fősodorbeli filmje, a 2019-es Üveg idején pedig már annyira akadozott a beszéde, hogy a stáb nem tudta a forgatáson rögzített hanganyagot használni.

Az utóbbi évek Zs produkcióiból is egyre több stábtag szólalt meg – a produceri tiltás ellenére –, és mesélt megrendítő történeteket arról, mennyire nehézkes volt a munka a láthatóan nem beszámítható sztárral: Willis egy alkalommal idő előtt sütött el egy vaktölténnyel tárazott fegyvert, ami kisebb balesetet okozott, máskor zavartan kérdezte a körülötte állóktól, ki is ő és mit keres ott. A rendezőknek meghagyták, minél kevesebb és rövidebb szöveget adjanak a színésznek, és lehetőleg igyekezzenek gyorsan végezni, napi nyolc óránál ne dolgoztassák őt többet.

Afáziában szenved, ezért visszavonul a színészettől

A márciusban, az Oscar előestéjén átadott Arany Málna-díj, vagyis az év legrosszabb filmes produkcióinak járó „elismerés” ötletgazdái idén külön kategóriát hoztak létre 2021 „legrosszabb Bruce Willis-alakítása” részére, melyet végül a Kozmikus bűn „nyert” el – néhány nappal a díjátadót követően a színész lánya hivatalosan bejelentette, hogy édesapja afáziában szenved, és emiatt felhagy a színészettel. A betegség leggyakrabban egy stroke vagy fejsérülés következtében jelentkezik: a nyelvhasználatért felelős agyi területek vérellátása csökken, emiatt az érintettek képtelenek teljes értékűen használni a nyelvet, beszédük és írásfelismerő képességük akadozik, súlyos esetben akár teljesen megszűnhet a verbális kommunikáció. Gyengülhet az emlékezőtehetség, a koncentrációs készség, gyakori a fáradékonyság, a depresszió és az érzelmi reakciók kóros megváltozása.

A hírre válaszként az Arany Málna-bizottság visszavonta Willis díját, arra hivatkozva, hogy önhibáján kívül nyújtotta a pocséknak ítélt alakítást, számos kollégája pedig együttérzéséről biztosította a színészt és családját. Willis talán azért vállalta ezeket a minősíthetetlen, futószalagon gyártott produkciókat, mert tudta, hogy betegsége miatt hamarosan vissza kell vonulnia, a vele történtek azonban minden tekintetben egy súlyosan beteg, cselekvőképtelen ember gátlástalan kihasználását jelentik, ami ismét komoly aggályokat vet fel az álomgyár az utóbbi években alaposan megtépázódott erkölcsi renoméját illetően.