Vakvezető kutyával a látássérültek számára is kinyílik a világ – interjú

Magyarországon a látássérült emberek kevesebb mint egy százalékát segíti vakvezető kutya, pedig ezek az állatok a mindennapokban sokkal nagyobb segítséget jelentenek, mint bármelyik élettelen segédeszköz. A kutyával közlekedő sérült ember ugyanis nemcsak nagyobb biztonságban van, de láthatósága is nagyobb: a vele közlekedő segítő állat a többi embert is sokkal elfogadóbbá teszi.

Március elején születtek meg Calgary, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tenyészszukájának kölykei. A nyolc kiskölyök közül hét világos, az egy szem lány anyjához hasonlóan fekete színű, de mind egészséges, játékos és aktív. Hogy bő egy év múlva bekerülnek-e a vakvezető kutyákat kiképző programba, az sok tényezőtől függ: egy vezetőkutyának nemcsak makkegészségesnek kell lennie, de élete első évében fontos szociális készségeket, később vezetéshez szükséges tudást is el kell sajátítania, a munkában pedig naponta fontos döntéseket kell meghoznia. 

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

A kutyaiskola és a hozzá kapcsolódó alapítvány 2006 óta működik.

Küldetésük a vakvezető kutyák kiképzése és látássérültekhez juttatása. 2014 óta tagjai az Európai Vakvezető Kutya Iskolák Szövetségének, a kutyakiképzés mellett az ismeretterjesztést is kiemelt feladatuknak tekintik.

A vakvezető kutyák kiképzéséről és arról, hogyan teheti teljessé egy segítő kutya egy látássérült ember életét, Komodi Piroska szakmai vezetővel és Nyíriné Kovács Mária vezető kutyakiképzővel beszélgettünk.

Hogyan és mikor jött létre a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány?

Történetünk 15 évvel ezelőtt kezdődött. Mi, akik létrehoztuk az iskolát, mentőkutyások voltunk, személykereső kutyákat képeztünk, és egy-egy versenyen, vizsgán, bevetésen beszélgetve kiderült, hogy valahol mindegyikünknek az álmai közt ott van a vakvezetőkutya-kiképzés. Elhatároztuk, hogy belevágunk. Úgy voltunk vele, hogy mindegyikünknek van 3-4-5-6 kutyája, plusz egy már nem oszt, nem szoroz, jöhet velünk mindenhová, miközben tanul, szocializálódik. Úgy számoltunk, hogy ha évente mindegyikünk csak egy kutyát képez is ki, máris előrébb vagyunk, mert már tizenöt évvel ezelőtt is hiány volt ezekből a segítő kutyákból.

Mindenféle infrastruktúra, támogatás nélkül vágtunk bele, aztán szép fokozatosan kinőtte magát a dolog odáig, hogy már van irodánk, vannak autóink, vannak főállású munkatársaink, de még vagyunk néhányan az eredeti ötből is. Az elhivatottságunk ma is ugyanakkora: látjuk, hogy mekkora változás, ha valaki elkezd kutyával közlekedni, hogy micsoda minőségi különbség áll be az életében. Gyönyörű és nagy jelentőségű dolgokat lehetne itt mondani, amit azzal foglalnánk össze, hogy az érintettek számára egyszerűen kinyílik a világ.

A márciusban született Calgary-alom kapcsán beszélgetünk. Mi vár ezekre a kutyákra az elkövetkező hónapokban, években? 

Calgary nagyszerű tenyészszuka, akinek márciusban születtek meg a kiskutyái. Születésük után két hónapos korukig gondozza az anya őket, utána kerülnek ki nevelő családokhoz. A nevelő családok önkéntes családok, akik az idejüket áldozzák arra, hogy a mi iránymutatásunk alapján gondozzák a kutyákat. Mi ennek az anyagi oldalát álljuk: az etetés, állatorvos stb. költségeit az alapítvány fizeti. A munka pedig inkább játékos, ebben az időszakban csak terelik abba az irányba a kölyköket, hogy jó esetben majd alkalmasak legyenek vakvezetőnek. Szociális készségeket tanulnak, idegen kutyát, idegen állatokat, embereket, a város zaját, járműveket ismernek meg. Minden olyat meg kell a kiskutyának mutatni, amivel a későbbiek során a munkájával kapcsolatban találkozni fog. Eddig a nevelés, majd erre jön a képzés, amit már szakemberek végeznek. 

Calgary és néhány napos kölykei.
Calgary és néhány napos kölykei.

Az hogy néz ki, meddig tart? 

Ez nagyon változó, de átlagosan a kutya kiképzése egy-másfél éves korában kezdődik, durván fél év maga a kiképzés, utána még klienstől függően egytől tizenkét hónapig tart, míg átadjuk a kutyát és amíg le tudnak vizsgázni. A folyamat végén egy államilag előírt közlekedésbiztonsági vizsga van, ezt muszáj teljesítenünk a kutya-gazda párosoknak ahhoz, hogy a jogszabályban előírt jogosultságok megillessék őket. Ez egy elég komoly megmérettetés, aminek során a gyakorlatban kell bizonyítaniuk, hogy igen, ők biztonságosan, a többi ember zavarása nélkül képesek közlekedni a kutyával. 

Hogy talál egymásra kutya és leendő gazdája? 

Ez is egy fontos lépés, mert attól, hogy kiképeztünk egy hiperszuper jó kutyát, még nem biztos, hogy át is tudjuk adni a látássérült embernek, hiszen a folyamatnak ilyenkor hátravan még egy nagyon fontos lépése, a kutya és leendő gazdájának összeszoktatása. Ez speciális metódusokat, technikákat és szakembereket igényel, és ezt nekünk is folyamatosan tanulnunk kell. Nagyon nagy eltérés van abban, hogy ez kinek mennyire megy gyorsan vagy lassan. 

Hazánkban körülbelül hány vakvezető kutya dolgozik jelenleg, illetve évente hány új kutya kiképzésére van vagy volna szükség?

Egészen pontos számot sajnos nem tudok, de jó közelítéssel nagyjából 250 körül lehet az aktív dolgozó vakvezető kutyák száma Magyarországon. Mellettük évente körülbelül 25-30 kiképzett kutya jön ki az iskolákból. Ezeknek a számoknak körülbelül a tízszeresére volna igény, nagy várólisták vannak, és akkor még nem beszéltünk azokról a látássérültekről, akik el sem jutnak addig, hogy kutyát igényeljenek. 

Mi az oka annak, hogy sokan nem élnek az igénylés lehetőségével? 

Legtöbbször az információhiány: sokan csak azért nem adják be az igényt vakvezető kutyára, mert nem tudják, hogy lehet, annak ellenére, hogy mi is évek óta folyamatosan dolgozunk az ismeretterjesztésen. Nagyon fontos lenne, hogy az érintettek információhoz jussanak arról, mi is az a vakvezető kutya, miért lesz jó a látássérültnek, ha lesz egy kutyája, hogy tud segíteni egy ilyen társállat. Mindeközben óriási a forráshiány is, hiszen közvetlen állami támogatás nincs a kiképzést végző iskolák számára; a mi iskolánk is egy százalékokból, egyéni támogatásokból, céges adományokból tartja fönn magát. 

Azoknak, akik vakvezető kutyát szeretnének, milyen költséggel jár, hogy kutyához juthassanak? 

Ez önmagában nem jár költséggel, viszont onnantól a kutyatartás mindennapi kiadásai őket terhelik. Természetesen – nagyobb összegű orvosi költség esetén például – alapítványunk is segít, ha szükséges. Előfordul, hogy ortopéd műtétre van szükség, ami a gazda számára nagyon nagy teher, 150-200 ezer forint, de ha elvégzik, akkor azzal a kutya még öt évig munkában tartható. Sokkal jobban megéri ezért ilyenkor segíteni egy kliensnek és a kutyát munkában tartani, mint egy új kutyát kiképezni. 

Milyen költségekkel jár egyébként egy vakvezető kutya kiképzése a születésétől addig, hogy átadják annak, akit segíteni fog?  

Nagyon szűken számolva másfél millió forint, de ez csak magát a kiképzést fedezi. Ha kicsit messzebbről nézem (ekkor hozzájön a kölyöknevelés, a kutyatartás költsége, a különböző szűrések, egyebek), kevés a kétmillió is. 

Ha pedig hozzáteszem, hogy élete végéig követjük a kutyát, sőt a „nyugdíjban” is segítjük őket, a költség akár ötmillió forintra is rúghat. És akkor nem esett még szó az alapítvány fenntartásának költségeiről, ismeretterjesztésről, rendezvényekről…

Ha a kiképzőket nem is, a látássérülteket támogatja az állam a kutyatartásban, akár különböző eszközeik beszerzésében? 

Az érintettek a támogatása kimerül egy csekély összegű, kevesebb mint 30.000 forintos járadék kifizetésében, illetve kétévente jogosultak fehér botot igényelni, amit így a társadalombiztosítás terhére megvehetnek. 

Ez elsőre elég cinikusan hangzik.

Annál is inkább cinikus, mert a fehér bottal messze nincs mindenki kisegítve. A bot praktikus, például mert ha az ember nem használja, betámaszthatja a sarokba, nem kell neki enni adni, ez igaz. De nagyon sok emberen nem segít. Sokaknak van például olyan látássérülése, ami miatt nem bírják a napfényt vagy erős fényt, és nekik nem botra, hanem egy speciális szűrős szemüvegre lenne szükségük. De nem fogják megkapni, mert a fehér bot jár. Pedig ha megkapnák, el tudnának járni dolgozni, hasznos tagjai lennének a társadalomnak, adót termelnének és méltó módon élhetnének. 

De akkor miért a bot? 

Azért, mert a bot ötezer forintos nagyságrendbe esik, a szemüveg pedig mondjuk százezresbe. Ez a legolcsóbb és legkényelmesebb látszatintézkedés.

Miközben – ha jól gondolom – egy vakvezető kutya például messze nemcsak a tájékozódásban segít, hanem sok más téren is pluszt tud adni. 

Így van. A látássérült ember számra is nagyon fontos, hogy ott van mellette egy állandó társ, aki nem bírálja, egyszerűen csak szereti; ez jelentős támogatás olyasvalakinek, aki sok szempontból kiszolgáltatott helyzetben van. Sőt, a kutya segítheti feldolgozni akár a látás elvesztését is. Ráadásul a kutya fontos segítség abban is, hogy a többségi társadalom viszonyulását pozitívan befolyásoljuk. Sokszor van az, hogy egy bottal közlekedő vak emberhez a többiek nem mernek közelíteni, félnek, hogy rosszul segítenek, ezért inkább oda sem mennek. Ha viszont kutyával megy, akkor legalább három ember odaugrik, hogy „Jaj de szép kutya, segíthetek valamit?”, és máris elkezdődik a beszélgetés. A kutyával közlekedő vak embernek megnyílik a társadalom is.

Milyen fajta, milyen temperamentumú kutyából lesz jó vakvezető kutya, és hogy tudnak a tenyésztésben ebbe az irányba haladni? 

Ha fajtában kell gondolkodni, akkor egyértelműen a labradort emelném ki. 99 százalékban labradorokkal dolgozunk, és nemcsak mi, hanem világszerte ez az arány, mert ez az a kutya, amelyik a legalkalmasabb erre a munkára. 

Milyen tulajdonságai teszik alkalmassá? 

Amellett, hogy nagyon könnyen lehet tanítani, könnyű vele együttműködni és nagyon szeret dolgozni is. Könnyen motiválható, jutalomfalattal bármit el lehet érni nála, mert nagyon szereti a hasát. A labrador mellett szól például hogy a szőre nagyon jól kezelhető, jól tűri az időjárás viszontagságait, könnyen kipereg akármilyen szennyeződés belőle, márpedig kiemelkedően fontos, hogy egy látássérültnek könnyen kezelhető állata legyen. Mindemellett van bennük egy természetes szociális készség. Sok kutyát meg lehet tanítani erre a munkára, de az már nem biztos, hogy mindegyik kutya akar és szeret is majd segíteni. 

Calgary kicsinyeinek minden esélyük megvan, hogy vakvezetők lehessenek.
Calgary kicsinyeinek minden esélyük megvan, hogy vakvezetők lehessenek.

A tenyésztés során hogy lehet figyelni arra, hogy ezek a tulajdonságok dominánsak maradjanak? 

Pár évvel ezelőtt beléptünk a vakvezetőkutya-kiképző iskolák világszövetségébe, és ennek kapcsán hozzájutottunk olyan kutyákhoz, akik hosszú évek óta a vakvezetésre lettek kitenyésztve. Ezek a labradorok már úgymond nem is labradorok, hanem vakvezetők. A tenyésztésük során ugyanis minden olyat kikoptatnak ezekből a kutyákból, amik ehhez a feladathoz nem jók. Az például, hogy ez az egyébként vízi vadászatra kitenyésztett kutya nagyon apportos, nagyon használja az orrát, ezért munka közben egy macskát, egy madarat figyel, és megpróbálja levadászni, az nekünk nem jó. A tenyésztés során ezért törekszünk arra, hogy azokat az egyedeket tenyésszük tovább, akikben ezek vagy nincsenek, vagy nagyon nyomottan vannak benne.

Mik a legfontosabb tulajdonságai, készségei egy vakvezető kutyának? 

Az egyik legfontosabb, hogy nyugodt legyen és tudjon türelmes lenni, hiszen bár egy vakvezető kutya ugyan dolgozik, munkájának a nagy része várakozással telik. El kell kísérnie a gazdáját a munkába, elmennek a buszmegállóig, ott várakozik. Felülnek a buszra, várakozik, eljutnak a munkahelyre, várakozik. Viszont emellett a türelmesség mellett élesnek, együttműködőnek, teherbírónak is kell lennie, hogy tudjon alkalmazkodni a változásokhoz: hosszasan várt, most meg hirtelen a busz után kell szaladni. 

Barátságosnak is kell lennie (nem véletlen, hogy a vakvezető kutyák például szájkosár nélkül is felszállhatnak a tömegközlekedési eszközökre), ezért az olyan kutya, aki a legminimálisabb agressziót is mutatja, akár ember, akár más állatok iránt, az nem lesz vakvezető. Fontos továbbá, hogy erős idegrendszere legyen, ne féljen, mert ha fél, megijed, azzal nemcsak magát, de az embert is veszélybe sorolhatja, akit vezet. 

Mik azok a területek, amelyekben a vakvezető kutya segíteni tudja a gazdáját, akár az otthonában, akár szabadtéren?

Egy vak vagy gyengén látó embernek házon belül különösebb segítségre legtöbbször nincs szüksége, mert azt nagyon hamar betájolja. Mindig ugyanott van a mosógép, a tűzhely stb. Amiben házon belül tud segíteni a kutya, az például a különböző tárgyak feladása, hogy ha leesik valami, ne kelljen hosszasan keresgélni. Amiben a legnagyobb segítséget nyújtja a kutya, az a közlekedés. Ebben a kutya vezet, de az ember irányít, ezért nagyon fontos, hogy egymásra hangolódva tudjanak dolgozni. Azt a gazdának kell tudnia, hogy ha leszáll a buszról, akkor el kell forduljon balra, de abban, hogy ezt pontosan hol tudja megtenni, már a kutya segít. A kutya meg tudja találni a zebrát, de azt, hogy utána merre kell majd menni, azt már a gazdának kell mondania. A kutya segít a járdán fennmaradni, járműre felszállni, ülőhelyet keresni, ajtót keresni és balesetmentesen segíti a gazdáját eljutni az adott helyszínre.

Jól értem akkor, hogy a kutyák kiképzése során elsősorban a mindennapi közlekedésben megjelenő tárgyak, terepek ismeretét kell megtanítani?

A kutyáknak viselkedésmintákat tanítunk, és igyekszünk mindezt változatos környezetben megtenni, hogy különböző helyzeteket majd később felismerjenek. Ezeknek a kutyáknak ugyanis nagyon sokféle helyzetben kell dolgozniuk, és erre a kiképzés során is figyelemmel vagyunk. Például az ismert járda egyik nap fel van túrva: akkor neki fel kell ismernie, hogy azt ki kell kerültetnie a gazdájával. A kiképzés során ezért ösztönözzük őket arra, hogy egyre magabiztosabbak, önállóbbak legyenek, és merjenek döntéseket hozni. 

Érdekes, hogy döntésről beszélünk. Milyen döntéseket hoz egy vakvezető kutya? 

Nagyon sokat, sokfélét. Például a kutya hamar megismeri a gazdája lakókörnyezetét, de a járda nem ugyanúgy néz ki minden reggel. Hol Mari néni jön rajta gurulós kocsival, hol a biciklis, hol feltúrják, vagy ráparkolt egy autó, mindig más-más, más és ezekben a helyzetekben a kutyának döntenie kell, hogy hogyan vezesse a gazdáját.

Mi a legnagyobb nehézség vagy a legnagyobb kihívás a kutyakiképzésben? Amit a legnehezebb megtanítani a kutyáknak?

Egyrészt az emberek kikerülését említeném, hiszen a szembejövők mozgását nagyon nehéz kiszámítani, erre is fel kell készíteni a kutyát. A másik pedig annak megtanítása, hogy úgy elmenjen egy másik kutya mellett, hogy azzal ő, amikor hám van rajta, egyszerűen nem foglalkozhat, ki kell zárnia azt az idegen kutyát.

Ez nagyon nagy feladatnak tűnik. 

Az is. Nem szabad elfelejteni, hogy egy vakvezető kutya ugyanolyan kutya, mint a többi, amikor levesszük róla a hámot. Neki is muszáj, hogy legyen zöldterülete, ahol szabadon szaladgálhat, kikapcsolhat, ez elengedhetetlen ahhoz is, hogy jól működhessen az emberrel. Ha nincs elengedés, nincs lazítás, akkor jönnek a stresszfaktorok, nem tud olyan kiegyensúlyozott lenni a kutya. Neki is, mint minden más kutyának, kell, hogy találkozzon fajtatársakkal, játsszon, szimatoljon, sétáljon, elmélyüljön, lazítson. 

Mennyire élvezik vajon a kutyák ezt a munkát? 

A labrador egészen biztosan szereti, ha foglalkoztatják, őneki pont az volna a büntetés, ha egy kertben kéne várakoznia egész nap. Ilyen várakozásokból szokott az lenni, hogy a kutya felássa az egész kertet, mert unatkozik és szeretne valamit csinálni. Ezeknek a kutyáknak egyébként is nagyon jó dolguk van. Kevés más kutya mondhatja el magáról azt, hogy a gazdájával 0–24-ben együtt van. Bent van a gazdi mellett a lakásban, együtt van vele csaknem minden pillanatban, miközben dolgozhat, amit ugye szeret, ezért a munkáért kap jutalomfalatot. 

Milyen esélyük van a Calgary-alom kiskutyáinak arra, hogy vakvezető kutyák legyenek? Mikor dől el, hogy azok lesznek-e? 

Ezt most még nem lehet tudni. A kicsik nyolchetes korukban önkéntes nevelőszülőkhöz kerültek, ahol elsajátítják az alapengedelmességet és szocializálódnak is, majd egyéves korukban egészségügyi szűrésen mennek keresztül, hiszen csak egészséges kutya lehet vakvezető. Ki kell szűrni például a labradorra jellemző csípőbetegségeket, szembetegségeket. Ha ezt az akadályt is jól veszik, az már ígéretes, de még így sem biztos, hogy kiképzőhöz kerülnek. A kiképzők előbb megfigyelik a kutyát: pórázon a városba megyünk, idegen kutyák közé, megnézzük, hogy együttműködő-e, barátságos-e, nem fél esetleg valamitől, hogy viselkedik. Ha ezzel is minden rendben van, akkor indul a kiképzés. 

Ha lehetne egy, de legyen akár három kívánságuk, aminek a teljesülése pozitív hatással lenne a vakvezető kutyák ügyére, mi lenne az? 

Azt kívánnám egyrészt, hogy minden látó ember töltsön el egy napot letakart szemmel, hogy kicsit megértse, milyen lehet látás nélkül élni, mert ez segítene közelebb hozni egymáshoz az embereket. 

Mondhatnám azt is, hogy legyen alanyi jogon támogatás a vakvezető kutyák képzésére, hiszen nyilván sok minden könnyebb lenne, de az maga után vonná az államtól való függést, ami azért nem mindig sül el jól. De ha mondjuk az egészségbiztosító finanszírozná a vakvezető kutya ellátását, akkor lényegesen könnyebb lenne a látássérült emberek dolga. Amíg csak alamizsna van, addig nemigen lesz kutya, addig sokkal nehezebb lesz a munkába állás és sokkal kisebb a szabadság. Ezen lenne jó változtatni. 

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra