Így zajlik egy ayahuascaszeánsz: szakértő magyaráz el mindent, amit tudni akartál a titokzatos növényről

Bálint Lilla
GettyImages-1322471129
Olvasási idő kb. 7 perc

A dél-amerikaiak évezredek óta élnek vele, használata azonban nem veszélytelen. Tradicionális csodaszer, amely kaput nyit a másvilágra, vagy egy újabb divatos drog?

Az utóbbi időben Dél-Amerikában jelentősen megnőtt azoknak a turistáknak a száma, akiket az ayahuasca kipróbálásának vágya vonzott a térségbe. A kontinens számos országában legálisan kipróbálható tudatmódosító szer az ottaniak számára évezredes tradíciónak számít, a felkészületlen, élményhajhász nyugatiak számára azonban okozhat kellemetlen perceket, sőt – mint a közelmúltban itthon történt eset is mutatja – kifejezetten veszélyes is lehet. (Magyarországon az ayahuasca tiltott szernek számít.)

A dzsungelban terem

Az ayahuasca több összetevőből álló szer, amelynek minden összetevője az amazóniai dzsungelben lelhető fel. Legfőbb eleme egy lián, bizonyos Banisteriopsis caapi, ennek főzetéhez kevernek a helyi gyógyítók különböző növényeket, amelynek eredményeképpen létrejön a hatás, amelyet a helyiek gyógyítónak tartanak. A főzetet rendszerint több órán át készítik, és mindig legalább két összetevőt tartalmaz: a lián önmagában nem hallucinogén, ezért kevernek hozzá egyéb növényeket vagy anyagokat, amelyek DMT-t (dimetiltriptamin) tartalmaznak, így a hallucinogén hatásért felelősek. Röviden tehát a Banisteriopsis caapi lehetővé teszi, hogy a másik összetevő hallucinogén anyagai bejussanak a véráramba, és ott több órán át fennmaradjanak.

Ayahuascafőzetet készítő sámán Peruban
Ayahuascafőzetet készítő sámán Perubanpicture alliance / Getty Images Hungary

Sámánok tudása

A tradíció szerint az ayahuasca a sámánok itala: apáról fiúra öröklődött a titkos recept, amelyet a múltban a szertartások alkalmával a résztvevők nem, csak a sámánok fogyasztottak. „Az utóbbi időkben nem csupán a sámánok, hanem az ayahuasca-szertartásokon részt vevők is fogyasztanak a főzetből” – mondta el a Dívány számára egy kulturális antropológus, aki korábban évekig dolgozott idegenvezetőként a latin-amerikai térségben. „Főként Peruban, Bolíviában, Ecuadorban és Kolumbiában fogyasztják, valamint Brazíliában a Santo Daime vallás hívei. Kolumbiában yagénak nevezik, itt főleg férfiak élnek vele” – árulja el.

Fontos a rákészülés

A helyiek úgy tartják, a főzet kiűzi a betegséget a testből, és egy ayahuescaszeánsz fizikai, mentális, érzelmi, valamint spirituális megújuláshoz vezet. „A hagyományos szertartásra kiképezik a vezetőket, de a szabályok aszerint változnak, hogy milyen sámán végzi.

Vannak például olyan sámánok, akik nem szeretik, ha olyan nők is részt vesznek a szertartáson, akiknek éppen megvan a menzeszük.

A szertartást minden esetben megelőzi egy többnapos vagy akár többhetes böjt, ekkor bizonyos ételek és alkoholos italok fogyasztása nem megengedett. Ajánlott a májtisztítás, hiszen mégiscsak egy méregről van szó, ami megterheli a májat” – osztja meg ismereteit beszélgetőpartnerem. „Éhgyomorra veszik magukhoz a főzetet, és meg szokták várni, hogy beesteledjen, mert az ayahuasca lián éjszakai növény, akkor mutatja meg magát.

Icaros és agua florida

A szertartásvezető mint beavatott személy nemcsak az idősebb sámánoktól kapta a tudását, hanem a hiedelem szerint a magától a növénytől is. „Ezek az úgynevezett Icaros-dalok, amelyek segítenek a résztvevőket megnyugtatni, vagy egy másik valóságba átsegíteni őket. Egy hagyományos szertartáson különböző hangszereket is használnak: csörgőket, és egy szárított falevelekből összefűzött legyezőt. Ennek a látomások előhozásában van szerepe, és a sámán ezzel tisztítja meg a résztvevők auráját is. De használnak agua floridát is frissítésre, ez egy növényekből, virágokból készült alkoholos kölni.” A szertartást vezető személy szerepe nagyon fontos: „Ebben az állapotban nagyon érzékeny az ember. Egy felelősségteljes vezető figyel a résztvevőkre, és nem engedi őket elkóborolni” – mondja a kulturális antropológus-idegenvezető.

Jelentése: ´felakasztott´

„Nagyon fontos a szándék: miért mész oda, hogyan és mennyit készültél rá, mennyire állsz készen befogadni a növényt. Az ayahuasca a dél-amerikaiak szerint gyógyító növény, gyógyítja a testet és a lelket, segít feldolgozni a traumákat, kiegyensúlyozottabbá válni. De veszélyes is: maga a szó is azt jelenti, hogy »halottak kötele«. Olyan, mintha meghalnál és újjászületnél” – összegzi a tapasztalatait beszélgetőpartnerem. „Az ayahuasca minden összetevője az amazónaiai dzsungelben terem meg, nem lehet tudni, az Európában ayahuascaként emlegetett szert miből készítik. Egyébként maga a lián is kihalófélben van, természetes közegében, az őserdőben egyre nehezebb megtalálni a felfokozott érdeklődésnek köszönhetően. Pedig Latin-Amerikában van olyan rehabilitációs központ is, ahol az ayahuasca szenvedélybetegséggel élő emberek terápiájának is része.”

Ayahuasca-szertartás Peruban
Ayahuasca-szertartás PerubanManuel Medir / Getty Images Hungary

A sámánoknak is fontos a jó hírnév

Másik beszélgetőpartnerem, Andrés is hangsúlyozta a szertartásvezető tudását és tapasztalatát ebben a témában. „A helyiek tudják, hogy melyik sámánhoz forduljanak, akiben megbízhatnak, ha erre a gyógymódra vágynak. Nyilván nem a nagyvárosban tevékenykednek ezek a sámánok, hanem vidéken, tudásuk generációkon keresztül öröklődik. Ismertségük, tudásuk, hírük így hosszú időn át fennmarad.” Peruban nem ritka, hogy újsághirdetéseken hirdetik magukat a sámánok, de az emberek jobban bíznak azokban, akiknek „jó a hírneve” ebben a témában. „Az ayahuasca megfelelő használatát és veszélyeit is ők ismerik a legjobban, ezért nem ajánlják, hogy bármilyen sámán ezzel foglalkozzon. A sámánok maguk is védik a minőségi szolgáltatásaikat, ezért ayahuascával csak azok gyógyíthatnak, akiknek ebben megvan a megfelelő tudása és tapasztalata” – árulja el Andrés.

Mindenkire másképp hat

A sámánok nem mindenkinek ugyanakkora adag ayahuascát adnak: mivel mindannyian különbözőek vagyunk, a bevett adag más és más, éppúgy, mint az élmények vagy látomások, amelyeket a növény főzete okozhat. 

Az első hatások a főzet elfogyasztása után 20-60 perccel jelentkeznek, és akár 8 órán át tarthatnak.

A szertartás elején sokan mintákat, színeket látnak, de az is előfordul, hogy valakire semmilyen hatása nincs. Mások szédüléssel, rosszulléttel, hányással, hasmenéssel küszködnek. Előfordulhat fokozott izzadás, hidegrázás, emelkedett pulzusszám és vérnyomás is. Ami a mentális hatásokat illeti, egy körültekintően vezetett szertartáson a résztvevők sokszor számolnak be arról, hogy a szertartás erőt adott nekik ahhoz, hogy szembe tudjanak nézni múltbeli problémáikkal, traumáikkal, vagy olyan dolgokkal, amiket tudatuk általában elutasít. Ezeknek az élményeknek a felidézése ugyanakkor kelthet szorongást, sőt rettegést vagy akár paranoiát is. Ezért – hangsúlyozzák beszélgetőpartnereim – fontos a folyamatra rákészülni, követni és utánkövetni.

Rontás ellen is véd

„Sokan azért választják az ayahuasca-szertartást, mert úgy érzik, rontás van rajtuk, mások ezáltal szeretnék jobban érezni magukat, egyfajta fizikai-lelki-spirituális megtisztulás vágya hajtja őket. Európai fejjel nehéz ezt megérteni, de Peruban ez a tradíció része. Ott a mágikus realizmus maga a valóság, a mindennapok része” – mondja Andrés.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek