afrikai fiú állatkert

Ota Benga 1883 körül született a mai Kongói Demokratikus Köztársaság területén egy nomád pigmeus törzs tagjaként, és kamasz volt, amikor az országot gyarmatosító Belga Királyság katonái lemészárolták a családját; a fiú sikeresen elmenekült, nem sokkal később azonban egy másik törzs fogságába esett, akik eladták rabszolgának egy gazdaságba. Itt talált rá húszéves kora körül Samuel Phillips Verner amerikai felfedező-üzletember, aki egy font sóért és egy vég szövetért megvásárolta a fiút fogvatartóitól (más források szerint kannibálok markából mentette ki, ez a verzió azonban inkább a korabeli szenzációhajhász sajtó kitalációjának tűnik).

Verner nem emberbaráti segítő szándékból szabadította fel a fiatal rabszolgát – az 1904-ben megrendezendő St. Louis-i világkiállítás szervezőinek megbízásából járt Afrikában, ahol pigmeusokat kellett összeszednie, hogy más egzotikus népek tagjaival együtt mutogathassák őket a közönségnek. Így került Benga az Egyesült Államokba, ahol az említett expó népszerű „kiállítási tárgya” vált belőle, Vernert pedig erőfeszítéseiért aranyéremmel jutalmazta a zsűri. A kiállítás „emberi látványosságai” között szerepelt Geronimo, a legendás egykori apacs törzsfőnök is, aki időskorára országos „celeb” lett, és a sztori szerint szoros barátságot kötött ifjú pigmeus „kollégájával”.

Az állatkert „sztárja” lett a pigmeus fiú

A világkiállítás végeztével Verner visszavitte Bengát Afrikába, a fiú azonban nem érezte magát otthon szülőföldjén, és arra kérte pártfogóját, hadd éljen továbbra is inkább Amerikában; kérése meghallgatásra talált, a felfedező a Bronx városrészben található New York-i Zoológiai Parkban szerzett munkát a fekete fiatalember számára. Benga kezdetben az állatok etetésében, gondozásában segített az állatkert dolgozóinak, a menedzsment azonban hamarosan belátta, hogy sokkal érdekesebb és jövedelmezőbb módon is hasznosíthatják afrikai vendégük jelenlétét.

Bengát 1906 szeptemberében nyilvánosan mutogatni kezdték a látogatóknak – a fiút primitívnek állították be, és bennszülött gúnyában, majmokkal összezárva tették közszemlére, hétköznapokon és szombaton 25 centért, vasárnap ingyen találkozhattak vele az érdeklődők. Ota szándékosan rájátszott a szerepére: különböző mutatványokat végzett, a majmokkal birkózott, nyílvesszőkkel lőtt célba, függőágyat vagy kis szőnyeget szőtt, és furcsa, ismeretlen nyelven beszélt, melyről a laikusoknak úgy tűnt, mintha a majmok megértenék.

A fiatal pigmeus néhány fogát gyerekkorában a törzsi hagyományoknak megfelelően elöl hegyesre faragták, ezért úgy néztek ki, mintha vámpírfogak lennének – az állatkert személyzete természetesen „ráharapott” erre a furcsaságra, és úgy reklámozta Bengát, mint aki bármikor képes lenne széttépni bárkit, aki az útjába kerül. A ketrecnél a kiállított állatokhoz hasonlóan tájékoztató felirat közölte a látogatókkal a 23 éves, 150 centiméter magas és 46 kilós bennszülött férfi származási és „befogási” helyét.

Kiszabadult, de sosem jutott haza Afrikába

A ketrecbe zárt „afrikai vadember” gyorsan az állatkert legnépszerűbb látványossága lett, tömegek zarándokoltak Bronxba csak azért, hogy Bengát láthassák – naponta 40 ezren nézték, amint különböző mutatványait végzi, és ámultak furcsa szokásain. A pigmeus fiatalember sorsa azonban nemcsak a látványosságra éhes közönség, hanem emberi jogi aktivisták, köztük egy fontos színes bőrű keresztény szervezet figyelmét is felkeltette, akik széles körű tiltakozásba kezdtek a Bengával szembeni embertelen és rasszista bánásmód miatt.

A tiltakozások hatására az állatkert igazgatója mindössze 20 nap után levette a műsorról a bennszülött fiút, és az említett keresztény szervezet elnöke, James H. Gordon tiszteletes gondjaira bízta őt; a tiszteletes egy általa vezetett, színes bőrű gyerekek számára fenntartott New York-i árvaházba küldte Bengát, ahol megtanították asztalnál enni és angolul beszélni, négy évvel később pedig a Tennessee állambeli Lynchburgbe került. Itt – huszonévesen – elkezdte az általános iskolát, és teológiát is tanult, az 1910-es évek elején pedig a helyi dohánygyárban talált munkát: azt remélte, fizetéséből képes lesz annyit félretenni, amiből visszatérhet Közép-Afrikába, és szülőföldjén új életet kezdhet.

Reményeit azonban meghiúsította az első világháború kitörése, mely igencsak korlátozta a személyszállító hajóforgalmat az óceánon keresztül – a kilátástalanságba, depresszióba süllyedt Benga 1916 márciusában önkezével vetett véget életének; rituális tüzet gyújtott, kiszedte a fogait, és egy kölcsönkért pisztollyal szíven lőtte magát. A 33 éves férfi földi maradványait jeltelen sírba temették a lynchburgi temető feketék számára fenntartott részében, melyet mára felszámoltak; több mint egy évszázaddal később, 2017-ben a város vezetősége úgy döntött, köztéri táblával emlékeznek meg egykori lakójuk alakjáról.