Sokszor még mindig a sötétben tapogatózunk, amikor elődeink homályba vesző életének titkaira próbálunk fényt deríteni, hiába van nagy múltja a régészetnek, hiszen az 1832-es születésű Torma Zsófia számított az első magyar női régésznek. Az is megesik, hogy a múltunkkal kapcsolatos elméletek megdőlnek egy-egy újabb lelet alapján, mint például amikor a pár éve megtalált 1300 éves síléc kialakítása megcáfolta azt az elképzelést, miszerint régen szőrmével boríthatták a sílécek alját a könnyebb felfelé történő haladás végett. A régészet nagyon is élő, friss, dinamikus tudományág, újabbnál újabb felfedezésekkel. Ezúttal arra derült fény, hogy már a 3200 évvel ezelőtt élt kínaiak is tudtak farmernadrághoz hasonlatos ruhát készíteni, amiről eddig azt hittük, hogy a 19. század újdonsága volt. De mégis, valóban farmernadrágnak számít a kínai lelet? És mit mesél a múltról ez a ruhadarab?
Meglepően jó állapotú nadrágot találtak a 3200 éves múmián
A ruházat és annak alakulása a történelem során ugyanolyan érdekes és fontos eleme a történelmünknek, mint a gazdaság, a politika, a tudományágak, a filozófia vagy a művészetek. Ugyanannyira árulkodó jelei a korábbi élet vezetésének, mindennapjainak, nézeteinek és vallásainak, azonban a legtöbben mégis félresöprik, komolytalannak gondolják, mivel általánosan az él a fejekben, hogy a divat hivalkodó, önimádó és felszínes, így nem érdemel sok figyelmet. Ráadásul, a szövetek ritkábban maradnak fenn jó állapotban évezredekkel később, így a régészek számára gyakran nem tudnak új érdekességgel szolgálni elporladt maradványaik. Éppen ezért vált érdekessé a kínai lelet, jó állapotának köszönhetően.
Az 1970-es években Északnyugat-Kínában körülbelül 500 múmiát találtak, egyikükön, a „Turfan férfin” meglepően jó állapotban lévő, fáraókat megszégyenítően gazdag ruházattal: poncsóban, puha bőrcsizmában, bronzlemezekkel és kagylókkal díszített fejpánttal és nadrággal. Ez utóbbi két elvékonyodó lábszárból áll, melyet középen a lágyékrészt takaró elem köt össze, így nagy mozgásteret biztosítva viselőjének. Kialakítása a modern gyárban készült farmerek bonyolultságával ér fel, és tartósságában is megüti a mai mércét. A tudósok úgy vélik, a Turfan férfié lehet a legrégebbi felfedezett nadrág. Ugyanis az emberiség sokáig nem nadrágban szaladgált a szavannákon és a hegyekben. Az európai és ázsiai elődeink ruhát, köntöst, tunikát, tógát vagy egy háromrészes ruhadarabot hordtak, amely egy ágyékkötőből és két különálló nadrágszárszerűségből állt, mint például a híres 5300 éves jégember, Ötzi is.
Az igazi rejtély a mikéntben rejlik
A Turfan férfi nadrágjának korát nem volt nagy kunszt kitalálni, radiokarbon kormeghatározással a szokásos technikák bevetésével könnyen meg tudták határozni. Azonban az már több fejtörést okozott, hogy megfejtsék, mégis hogyan sikerült elkészíteniük egy ilyen strapabíró ruhadarabot a három évezreddel korábbi kínaiaknak. Az ügy felgöngyölítésére egy geológusokból, kémikusokból és divattervezőkből álló csapatot szerveztek össze, akik végül azt találták, hogy egyetlen segédeszköz segítségével és négy szövési módszer alkalmazásával készült a nadrág, amelyek közül kettőt csak ezen a ruhadarabon láttak a tudósok, a harmadikat pedig a modern farmernadrágok elkészítésénél használnak. Másik érdekessége, hogy szövetén nem látszik vágás vagy kötés nyoma, tehát sávolyszövésű technikával szőtték össze, amely az anyagot rugalmasabbá teszi, nagyobb mozgékonyságot biztosítva viselőjének.
Mivel a Turfan férfi és 499 társa egy olyan kultúrához tartoztak, amely pásztorokból és lovasokból állt, ez a felfedezés beleilleszkedik a kultúr- és korképbe. Azonban ami meglepő ebben a felfedezésben, az az, hogy a Turfan férfi nadrágjánál használt szövéstechnika viszonylag újnak számított abban a korban, és legkorábbi felbukkanása a kínai leletnél 200 évvel korábbra sorolható, melyre egy ausztriai sóbányában bukkantak rá. A Turfan férfi nadrágjának kialakítása, szövési technikája és nagyobb gonddal készített részletei miatt arról árulkodik, hogy kényelmesebb lovaglásra találták ki.

A kutatócsapat a szövéstechnikán kívül nagy gondot fordított arra is, hogy felfejtsék a díszítőelemek eredetét. A „T” mintázatra Kínában, Szibériában és Kazahsztánban is volt példa, amely arra utal, hogy Közép- és Kelet-Ázsia, két földrajzilag elválasztott hely mégis megtalálta a módját, hogy kapcsolatba lépjenek egymással. A lépcsőzetes piramismintát pedig a 3900–3700 évvel ezelőtti közép-ázsiai Petrovka-kultúrára, illetve a délnyugat-ázsiai és közel-keleti társadalmak 4000 évvel ezelőtti építészeti mintáira vezették vissza.
Összességében tehát elmondható, hogy a Turfan férfi nadrágja egy kulturális és gazdasági csere eredménye, amely olyan népek között jött létre, akik korábban nagy valószínűséggel nem tudtak érintkezni egymással. Michael Frachetti antropológus szerint ez a lelet arra világít rá, hogy a selyemút mekkora szerepet játszott világunk átformálásában. Ki gondolta volna, hogy egyetlen nadrág elkészítéséhez mennyi történelmi változásnak kellett végbemenni, közelebb hozva egymáshoz a világ távoli szeleteit.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés