Évtizedekig ment a ködösítés Gagarin idő előtti halála körül

Az elmúlt ötven évben rengetegen foglalkoztak Jurij Gagarin tragikus halálának körülményeivel – mivel az akkori hivatalos vizsgálat eredményeit részleteiben nem közölték, sokan összeesküvést vagy más titkokat gyanítottak a háttérben. A How Stuff Works cikke összeszedte, amit az első űrhajós életéről és rejtélyes haláláról tudni érdemes.

Világhódító mosoly

Jurij Alekszejevics Gagarin 1934-ben született a Moszkva környéki Klusinóban, egyszerű parasztcsalád gyermekeként: édesapja ács, édesanyja fejőnő volt. Gyermekként átélte a második világháború borzalmait: a német hadsereg megszállta a vidéket, két idősebb testvérét elhurcolták kényszermunkára, de mindketten túlélték a megpróbáltatásokat. Gagarin a középiskolában lett tagja egy szaratovi repülőklubnak, és a repülés teljesen lenyűgözte: a hétvégéket, amikor csak lehetett, a levegőben töltötte. Bevonult a hadseregbe, ahol képesítése miatt a légierőhöz vezényelték, és 1957-ben letette a pilótavizsgát MiG–15-ös vadászrepülőgépen. Időközben feleségül vette a repülésirányítási központ egészségügyi osztályán dolgozó Valentyina Gorjacsevát, akitől két lánya született.

1960-ban a szovjet űrprogram eljutott az első emberi űrrepülés tervének előkészítéséhez, és a Központi Bizottság parancsára a légierőtől húsz pilótát toboroztak potenciális űrhajósnak. A kiválasztottaknak harmincévesnél fiatalabbnak és 170 centinél alacsonyabbnak kellett lenniük. A 26 éves és mindössze 157 centis Gagarin mindkét követelménynek megfelelt, és be is került a hat, tényleges űrhajósképzésben részesülő szerencsés közé. A kozmonautajelölteket kemény fizikai és pszichológiai felkészítésnek vetették alá: ejtőernyős ugrások tucatjait kellett végrehajtaniuk, oxigénszegény környezetnek tették ki őket és huzamosabb időket kellett izolációs kamrában tölteniük.

Gagarin mind fizikai teljesítőképességével, mind lelkierejével kitűnt társai közül, így végül övé lehetett a megtiszteltetés, hogy első emberi lényként eljuthat az űrbe. Társai visszaemlékezései szerint karizmatikus és megnyerő személyiség volt, rendkívüli pozitív kisugárzással, és állandóan mosolygott. Valószínűleg ezért is esett épp őrá a választás: a szovjet vezetés jól tudta, hogy a leendő hősnek nemcsak a küldetést kell teljesítenie, de jól is kell mutatnia a fényképezőgépek és a kamerák előtt.

A kozmosz Kolumbusza

1961. április 12-én a Bajkonurról startolt Vosztok–1 űrhajó fedélzetén a parasztfiúból lett kozmonauta, Jurij Gagarin új korszakot nyitott az emberiség történelmében. Mivel akkoriban még senki sem tudta igazán, milyen hatással van a világűr az emberi szervezetre, a küldetés megtervezői és végrehajtói nagy kockázatot vállaltak. Miközben az űrprogram vezető mérnöke, Szergej Koroljov a vezérlőben nyugtatókkal tartotta magában a lelket, Gagarin nyugodtan, félelem nélkül „unatkozott” a kapszulában, jól viselte a felszállást, és kitűnően érezte magát a súlytalanság állapotában. A Vosztok–1 egyszer kerülte meg a Földet, 108 percet töltött az űrben és 327 kilométeres magasságban repült. Az űrben töltött rövid idő során Gagarin ételt és italt vett magához, a fedélzeti rendszereket figyelte – irányítani azonban nem ő irányította az űrhajót. Habár beépítettek számára a kapszulába egy vészirányító-rendszert, mellyel kezébe vehette volna az irányítást, ezzel végül nem kellett élnie. Miután a Vosztok–1 visszatért a légkörbe, Gagarin katapultált a kabinból és ejtőernyővel ért földet, igazán drámai módját választva a hazaérkezésnek.

A szovjet propagandagépezet azonnal világgá kürtölte a sikeres űrutazás tényét, Gagarint pedig állami hősnek kiáltották ki. Az űrhajós Nyikita Hruscsovtól megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést, a sajtóban „a kozmosz Kolumbuszaként” éljenezték. A következő négy hónapban Gagarin beutazta a világot, hogy mindenütt hírét vigye a Szovjetunió dicsőségének és saját úttörő szerepének – többek között Magyarországra is ellátogatott. Az Egyesült Államokba azonban nem tehette be a lábát, John F. Kennedy elnök ugyanis zokon vette, hogy a szovjetek legyőzték az amerikaiakat a világűr meghódításáért folytatott küzdelemben, és nem tetszett neki Gagarin népszerűsége.

Kínos lett volna beismerni a hibát?

A világ körüli turné végeztével Gagarin hazatért és beiratkozott a légierő mérnöki akadémiájára. Felettesei többször is előléptették, kinevezték a kozmonautaképzési központ vezetőjévé és az űrhajós-különítmény parancsnokává. Mindent megtettek, hogy eltérítsék a repüléstől és a földön tartsák – nem szerették volna, hogy az ország legnagyobb hőse esetleg fiatalon egy végzetes légi balesetben veszítse életét. A hírnév és az azzal járó megpróbáltatások azonban hamar kikezdték Gagarint: egyre többet ivott, ami aggasztotta feletteseit. Végül mégis visszatért az űrhajózáshoz: kijelölték a Szojuz–1 tartalék űrhajósává az új űrhajótípus első repüléséhez, de végül nem volt szükség rá, a Szojuz berepülését az első számú jelölt, Vlagyimir Komarov végezte. A küldetés tragédiával végződött: az űrhajó sima leszállás helyett a földbe csapódott, Komarov pedig szörnyethalt.

A következő évben Gagarin letette az italt, újra elkezdett vadászgépen repülni és bekapcsolódott egy újszerű, többszöri útra alkalmas űrhajó kifejlesztésének mérnöki munkáiba. 1968. március 27-én kiképzőjével, Vlagyimir Szerjoginnal rutin gyakorlórepülésre indult egy MiG–15-ös fedélzetén. Nem sokkal felszállás után a vadászgép Kirzsacs város mellett lezuhant, és a balesetben mindkét utas életét veszítette. A szovjet hatóságok azonnal ködösítésbe kezdtek a repülőgép-szerencsétlenség részleteivel kapcsolatban, ezért szinte rögtön napvilágot láttak a különböző összeesküvés-elméletek és más teóriák, melyek megpróbáltak magyarázatot találni rá, miért végződött tragédiával egy egyszerű gyakorlat.

A legtöbb hasonló elmélet megmaradt a találgatás szintjén, 2013-ban azonban Gagarin kollégája, Alekszej Leonov űrhajós (aki tavaly októberben hunyt el) hosszas kutatómunka után képes volt bizonyítékokat találni, melyek magyarázatot adhatnak a légi baleset valódi okára. A Leonov által feltárt (hivatalosan meg nem erősített) információk szerint a balesetet egy másik repülő hibája okozta. Gagarin repülésével egy időben zajlott ugyanis a MiG-nél jóval nagyobb méretű Szu–15 vadászgép tesztje, amelynek során a kísérleti repülő meghibásodott, és az előírt magasság helyett sokkal alacsonyabbra süllyedt, vészesen közel kerülve Gagarinék gépéhez. A keletkezett légörvény miatt Gagarin elvesztette az irányítást a gépe fölött, és a MiG alig egy perccel később lezuhant. Az incidens – egy csúcstechnológiájú kísérleti vadászrepülő meghibásodása, mely egy nemzeti hős halálához vezetett – valószínűleg rendkívül kínos volt a szovjet vezetés számára, ezért nem hozták nyilvánosságra a részleteket, és igyekeztek minél jobban elködösíteni a történteket.