A kérdés megválaszolásához először is szükséges bemutatni azt, hogy mi, ateisták, hogyan gondolkodunk, és milyen alapelvek mentén éljük az életünket. Az ateisták egyszerűen nem hisznek egyik istenben sem. Gyakran halljuk, elsősorban azoktól, akik nem rokonszenveznek az ateizmussal, hogy „az ateizmus is csak egy hit”, ez azonban természetesen nem igaz. Például egy olyan isten létezését, amelyikről sohasem hallottunk, nem tudjuk expliciten, aktívan tagadni. Egyszerűen nem hiszünk benne.
Megszólalónkról
Waldmann Tamás a Magyar Ateista Társaság elnöke. A Magyar Ateista Társaság (röviden MATT) az ateisták és nem hívők érdekeit védő nonprofit civil szervezet, amely céljának tekinti az ateista közösség szervezését, az ateista filozófia, szekuláris értékek megismertetését, a racionális, kritikus, tudományosan alátámasztott tényekre alapozó gondolkodás népszerűsítését, az egyetemes emberi értékek, a szekuláris humanista etika és az ezeket vallók érdekeinek védelmét.
Ahogy a fasisztától a kommunistáig bármilyen politikai, erkölcsi rendszert képviselő ember hihet istenben, úgy az ateisták is megtalálhatóak a teljes politikai spektrumon. Az ateizmus csak a felsőbb erőkbe vetett hit hiányával jár, nem pedig egységes erkölcsi rendszer elfogadásával. Mindenféle ateista van, mint ahogy mindenféle keresztény is. Valójában hiába állítják, a kereszténység sem jelenti egy kőbe vésett morális kódex elfogadását, elég, ha megnézzük, hogy hány hívő vét rendszeresen a tízparancsolat ellen. Vagy egy aktuálisabb példával élve, hogy milyen válaszokat adnak a magyar keresztények arra a kérdésre, hogy hagyhatunk-e a háború elől menekülő gyerekeket ezrével a tengerbe fulladni.
Létezik ugyanakkor egy olyan erkölcsi „alapállás”, amit sok (de nem minden) ateista magáénak vall, ez pedig a világi (vagy szekuláris) humanizmus. A szekuláris humanizmus egy a tudományra és filozófiára, a racionális és kritikus gondolkodásra alapozott naturalista, materialista erkölcsi rendszer. A humanisták számára maga az ember és az ember méltósága a legfőbb érték. Ennek megfelelően fontosnak tartják az emberek jogát a sorsuk alakítására; az igazság, a boldogság keresésére. A humanisták egy olyan társadalom megteremtésére törekszenek, mely az egyén és a közösség számára is a lehető legtöbb boldogságot nyújtja, és a legkevesebb szenvedést okozza; ugyanakkor nem nézik tétlenül más értelmes vagy szenvedésre képes lények kínjait sem.
Az ateizmus és a humanizmus rövid bemutatása után térjünk át a kérdés vizsgálatára, hogy mit gondol egy ateista humanista az öngyilkosságról, illetve konkrétan az eutanáziáról.
A történelem folyamán a legtöbb társadalom bűnnek tekintette az öngyilkosságot, elég arra gondolni, hogy például az öngyilkosok a keresztény világban nem kaphattak egyházi temetést, és nem temették megszentelt földbe őket. Bűnösnek gondolták őket azért, mert eldobták az istentől kapott ajándékukat, az életüket. Érthető, hogy ez miért alakult így, hiszen például egy olyan vallás, amelyik támogatja vagy egyenesen előírja az öngyilkosságot, versenyhátrányba kerül az azt tabunak tekintő vallással szemben. Nem csodálkozhatunk azon, hogy nem az öngyilkos szekták váltak világvallásokká.
A humanista ateisták nem tekintik bűnnek az öngyilkosságot, sem az asszisztált öngyilkosságot, azaz az eutanáziát, mivel nem hisznek abban, hogy létezne olyan transzcendens lény, aki jogosult megítélni a cselekedeteinket. A tetteink helyes vagy helytelen voltát kizárólag mi magunk és a társadalom ítélheti meg.
Vizsgáljuk meg, hogy ha egy katasztrófa következtében egyetlen embert leszámítva kihalna az emberiség, akkor kötelessége lenne-e az utolsó embernek ragaszkodnia az élethez, helyes vagy helytelen lenne-e, ha az öngyilkosságot választaná? Humanistaként azt gondoljuk, hogy mindenkinek joga van a saját sorsának az alakítására. Az utolsó ember szabadon hozhatja meg a döntést, hogy nem kíván tovább élni, hiszen nem tartozik elszámolással senkinek – feltéve, hogy teljesen biztos abban, hogy senki sem maradt életben a világon rajta kívül.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
Mi azonban egy társadalomban élünk, nem izolált emberként. Vannak rokonaink, gyerekeink, szüleink, barátaink, tagjai vagyunk különböző csoportoknak, közösségeknek. Bár a fő elv, hogy mindenkinek joga van a saját sorsa alakítására, eközben tekintettel kell lennünk másokra. Egy szülőnek erkölcsi felelőssége, hogy gondoskodjon a gyermekéről, ami korlátozza azt, hogy mit kezdhet az életével. De azt is figyelembe kell venni, hogy rokonaink, barátaink, közeli vagy távoli ismerőseink szeretnek minket, számítanak ránk, hiányoznánk nekik, ha eldobnánk magunktól az életet.
Az öngyilkossággal próbálkozók nagy része csak jelzésnek szánja cselekedetét, nem akar igazából meghalni. Mivel az evolúció során azok az állatok maradtak életben, amelyekben erős volt az egyedfenntartási ösztön, ez érthető is. Az emberek túlnyomó része még idősen, fájdalmak közepette is szeretne tovább élni.
De mi a helyzet a kegyes halállal, az eutanáziával? A passzív eutanázia azt jelenti, hogy egy beteg lemond arról, hogy kezeljék, újjáélesszék. Az aktív eutanázia vagy asszisztált öngyilkosság esetében viszont az orvosi tevékenység okozza a meghalni kívánó beteg halálát. Mindkét eutanáziamód terjedőben van a fejlett világban.
Humanistaként támogatandónak tartjuk, hogy a beteg dönthessen arról, hogy kívánja-e, hogy orvosi kezeléssel hosszabbítsák meg az életét és a szenvedését, vagy úgy dönt, hogy lemond erről. Erkölcsi dilemmát jelenthet, ha fiatalkorú gyermeket hagy maga után, de ez csak ritkán fordul elő. A másik probléma az lehet, hogy ha például egy baleset során esett kómába a beteg, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy lemond ilyen esetben az orvosi kezelésről, újjáélesztésről, vajon az adott szituációban is így döntene-e? Hiszen már nincs lehetőség még egyszer megkérdezni.
Az aktív eutanázia már nehezebb kérdés. Ebben az esetben az ezt kérő személy magától nem halna meg belátható időn belül, mivel nincs az élettel összeegyeztethetetlen állapotban. Főként nagy fájdalommal járó vagy az életminőséget lerontó betegségek, illetve mentális betegségek, poszttraumás stressz esetében merülhet fel az aktív eutanázia. Minden ilyen esetben fontos, saját akaratából, szellemi képességeinek teljes birtokában, többször megismételve kérhesse csak az eutanáziát az ember.
Vajon egy nemi erőszak túlélője, aki nem gyógyult meg, évek, évtizedek óta szenved, valójában képes saját akaratából, „objektíven” meghozni a döntést, vagy a trauma olyan mértékben rátelepszik, torzítja a személyiségét, hogy nem tekinthető ebben a kérdésben teljes mértékben beszámíthatónak? Ugyanakkor ha valaki már feladta a gyógyulásra tett kísérletet, és nem akarja újra és újra felidézni azt, ami történt vele, akkor ki mondhatja azt neki, hogy nem választhatja a megváltó halált?
Nehéz kérdések ezek, nem is lehet egyértelmű határt szabni. Mindenesetre fontos, hogy ne évezredes vallási tradíciók, hanem a tudomány, a filozófia és a bioetika alapján, racionálisan beszélgessünk, vitatkozzunk, gondolkodjunk és döntsünk ezekről a morális kérdésekről.
Az ember méltósága, szabadsága fontosabb, mint a hagyományok.
Azt is remélhetjük, hogy az orvostudomány és a pszichológia fejlődésével egyre kevesebb ember kényszerül majd arra, hogy ilyen döntést hozzon. Azonban éppen az orvostudomány fejlődése, az életkorunk több száz, ezer vagy az örökkévalóságig történő növelése egy újabb problémát is elhozhat. Mi van akkor, ha nanorobotok segítségével képesek leszünk megfiatalítani a testünket, de mégis belefáradunk az életbe? Mire vágyhatunk már, ha már mindent kipróbáltunk, mindent felfedeztünk, minden örömben és bánatban volt már részünk?
Azok az emberek, akik a technikának köszönhetően örökké fognak majd élni, már feltehetőleg megszülettek. Bízhatunk abban, hogy senki nem akar majd meghalni, ha bármeddig élhet bőségben, egészségesen, és még attól sem kell tartania, hogy a szerettei meghalnak körülötte?
