A táncosnő Josephine Baker korának igazi sztárja volt, státuszához illő allűrökkel. 1928-as budapesti fellépése is megosztotta a közönséget. A vita arról folyt: illik-e fellépnie a művésznőnek a Royal Orfeum színpadán, és eltáncolhatja-e lenge ruhában a banántáncot.
1928-ban különleges esemény borzolta a budapesti úri közönség kedélyeit. Újságcikkek sora írt arról, hogy Budapestre érkezik a híres táncosnő, Josephine Baker, és egyben számos dilemmát is megosztottak az olvasókkal, első helyen azt, hogy felléphet-e Baker egyáltalán a Royal Orfeum színpadán, és eltáncolhatja-e lenge ruhában a saját márkájának számító, de sokak számára erkölcstelen banántáncot. Gróf Batthyány Gyula, akit a női nem nagy ismerőjének tartottak, Ében Vénusz című festményével tisztelgett Baker előtt, de a konzervatív erkölcsbe a táncosnő lenge ruhája nem fért bele, és fellépése Budapesten botrányba fulladt. Baker afroamerikai származását sokan idegenkedve és gyűlölettel fogadták, és a Royal Orfeumban rasszista támadás érte.
Josephine Baker nagyszerű francia táncos-énekes volt, aki nem riadt vissza egy kis polgárpukkasztástól sem. Az egész világ látni akarta, és 1928-ban meghívást kapott Budapestre is, de fellépése itt is botrányt kavart. Bűne az volt, hogy charlestont és shimmyt táncolt, és mindezt lenge öltözetben, barna bőrrel. A budapesti konzervatív katolikus közönségnél ez a két tulajdonság elég volt ahhoz, hogy a budapesti szereplés botrányba fulladjon. Pedig azt akkor még nem is lehet tudni, hogy Baker mindkét nemhez vonzódik. Négy férje mellett szerelmi viszonyt folytatott többek között a mexikói festőnővel, Frida Kahlóval is.
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa.
Két könyve jelent meg a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, amelyet a Gólem Színház állított színpadra. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
Baker botrányos fogadtatása
A táncosnő budapesti szereplése 1928-ban a Parlamentben is téma volt, ahol az akkori belügyminiszterhez a következő interpelláció érkezett: „Arra kérem a belügyminiszter urat és ez interpellációm célja, hogy elsősorban általánosságban méltóztassék utasítani a budapesti államrendőrséget, hogy ennek a tervezett fellépésnek megbotránkoztató része elmaradjon. Én azt szeretném, ha ennek megakadályozását a belügyminiszter úr a rendőrségen keresztül elvégezné, és nem kényszerítené Budapest keresztény közönségét arra, hogy maga legyen az, aki ezt a produkciót megakadályozza. Mert én mély tisztelettel bejelentem, hogy az összes Mária-kongregációk, a Zrínyi-gárda, a keresztény katolikus egyházközösségek, a Keresztény Női Tábor bejelenti és a keresztény pártszervezetek is bejelentik, hogy nem az egyetemi ifjúsággal, hanem a maguk személyében felvonulnak oda és lehetetlenné teszik ezt a produkciót.”
Baker fellépését a Zerkovitz Béla vezette Royal Orfeumba tervezték. Ez még pluszolaj volt a tűzre, hiszen Zerkovitz zsidó származású volt. Magyarország ekkor már túl volt az első, 1920-as zsidótörvényen, és a közhangulat egyre inkább antiszemita és rasszista felhangokat kapott. Ez nem segítette Baker érkezését.
A belügyminiszer azonban megengedőbb volt, és azt javasolta, hogy Baker a próbaelőadáson az összes produkcióját mutassa be, és utána döntenek a nyilvános szereplésről. „Amennyiben ezek ellen erkölcsi vagy más szempontból kifogás emelhető, azokkal szemben a rendőrhatóság a megfelelő intézkedéseket meg fogja tenni” – szólt a rendelet. Erre azonban nem volt szükség.
Gyere, Josephine!
Baker Párizsból az Orient Expresszel érkezett Budapestre, ahol „öltözködési és erkölcsi vizsgára” kényszerítették. A sötét nézőtéren rendőrtisztek, maga a főkapitány-helyettes, a főkapitány, a helyettes államtitkár, valamint a honvédelmi miniszter helyettese ült. Nő nem volt az ítéletet hozó bizottságban.
Műsorának erkölcsi és művészi színvonala ellen nem emeltek kifogást a jelen levő rendőri szervek, sőt óriási taps követte a produkciót. A világon egyedülálló rendőrhatósági bemutató vizsga után engedélyezték Josephine Baker fellépését. Természetesen minden jegy elkelt a májusi bemutatóra, amelyen Márkus Alfréd karmester vezényelte a zenekart. A bevezető zeneszám Az én babám egy fekete nő című dal volt. A színpad egzotikus tájat ábrázolt: banánfák, elöl kis folyó, a csónakban egy katonatiszt énekelt. A magasban, a fák között megjelent Baker, banánszoknyával a derekán. Óvatosan lépdelt a fadíszletek között, majd leérkezve körültáncolta a katonatisztet. A nézőtéren feszült csend volt. Hatalmas érdeklődéssel figyelték a táncot.
Az Orfeum akkori igazgatója, Zerkovitz Béla dalt írt Baker tiszteletére, Gyere, Josephine címmel, ami hatalmas világsláger lett. Sorai pikánsak voltak, Budapesten mégis mindenki ezt dalolta: „Gyere Josephine, gyere Josephine, Eszem a zúzádat. Gyere Josephine, gyere Josephine, Majszolom a szádat.”
A Pesti Hírlap beszámoló helyett egy rajzot és egy versikét közölt Baker műsoráról: „Bakerológiai jelentés a fekete táncosnő hivatalos cenzur-előadásáról. Feketén bólingat a Baker bubikopfja, Zúg még a Petrovácz, nekimegy a fajnak, Nagyot horkan, de aztán ő is csak elballag.”
Kosztolányi Dezső a Pesti Hírlap 1928-as májusi számában közzétett glosszájában így írt Josephine-ről: „Mulatságos, bájos tehetség. Mindez azonban nem magyarázza hírét, dicsőségét. Ahhoz, hogy érette egyszerre több világrész megbomoljon, más egyéb is kell. Európa fáradt, nem hisz magában. Gázzal, gépfegyverrel írtja a négereket, a gyarmatokon állati sorba taszítja őket. Közben szükségét érzi, hogy azokat, akiket levert karddal, kicsit föl is emelje szellemileg. Baker is ezért olyan »nagy«. A fehérek, akik nem mindig és mindenütt fognak kezet feketékkel, előtte térdre borulnak: vezekelnek.”
Bűzbombával Baker ellen
Josephine Baker egy hónapon át lépett fel Budapesten, estéről estére hatalmas sikerrel. A beígért tüntetések teljesen elmaradtak, azonban váratlanul viharos és zajos botrány zavarta meg az egyik előadást. A szünet utáni második részben alig szólalt meg a zene, és a táncosnő alig tett egy-két táncmozdulatot, amikor a karzatról váratlanul egy ammóniákkal telt kis üvegfiolát dobtak a nézőtérre. Az üvegfiola az első sorok közé esett, és pillanatok alatt kellemetlen, fojtó bűz kezdett terjengett azon a helyen, ahol az üveg összetörött. A csöndes tüntetésnek azonban ez a módja is éppen elegendő volt ahhoz, hogy nagy izgalmat okozzon a nézők között. A földszinti nézőtér különböző pontjain leesett bűzbombák pánikot okoztak. Az emberek könnyezve, szemük elé tartott zsebkendővel igyekeztek kifelé a nézőtérről. Előkelő úri dámák és urak fejvesztve menekültek a Royal Orfeum első soraiból. Baker azonban egy pillanatra sem ingott meg a színpadon, és folytatta a műsort.
Elutazása előtt a táncosnő interjút adott, és a következőket nyilatkozta: „Én nem mondom, hogy gulasch és nem mondom, hogy viszontlátásra és azt se, hogy az én imádott budapesti közönségem. De azt el kell mondani, hogy sohase felejtem el ezt a várost, és hogy ha öreg leszek és pihenni akarok valahol, ide jövök majd vissza. Nem lehet elfelejteni a magyarok szemét. Nagyon-nagyon jó volt itt. Ettem fogast és paprikás halat. Josephine-t nem bántották. Majd visszajövök. Budán szeretnék lakni, olyan csöndben. Pestet nem lehet elfelejteni. Soha. De maguk se felejtsék el Josephine-t.”
Baker, a polgárjogi aktivista
A táncosnő egész élete a rasszizmus elleni küzdelméről szólt. Igazi polgárjogi aktivista volt. Gyermeke nem lehetett, többször elvetélt, ezért 1947-ben elhatározta, hogy gyerekeket fogad örökbe, és igazi szivárványcsaládot alapított. Összesen 12 gyereket nevelt fel a világ minden részéről, akik között volt európai, ázsiai, afrikai, indiai, arab és zsidó származású is.
Josephine Baker éppen 30 évvel később, 1958-ban lépett fel ismét Budapesten az Erkel Színházban, óriási sikerrel, akkor már ünnepelt sztárként. A szocializmus időszakában Budapestre visszatért Bakert pedig nem mint szexszimbólumot, hanem mint kiváló sanzonénekest ünnepelte a budapesti közönség.
Czingel Szilvia új könyve A női test alakváltozatai 1880–1945 címmel nemrégen jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában.
