A hónap dilemmája: Bűn-e az abortusz? A filozófus válasza

0508 cov

Bűn-e az abortusz? Így szól cikksorozatunk augusztusi kérdése, melyre a mai fejezetben dr. Hell Judit filozófiaprofesszor válaszol.

A kérdésre történeti és jelenkori vonatkozásban is különféle válaszalternatívák léteznek. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy senkinek sincs egyedüli birtokában a bölcsek köve. A filozófiai, az etikai, a vallási, de a természet- és társadalomtudományi problémák is különféle értelmezési, megközelítési módban tárgyalhatók: tudományos iskolák, elméleti irányzatok, felfogásmódok, hitek, meggyőződések versengenek, olykor harcolnak, háborúznak egymással. Számos ismeretterületen és életviszonyainkat illetően is a problémák évezredeket átívelően fennállnak, míg a megoldási javaslatok változékonyak: elévülnek, megújulnak, összecsapnak, vagy éppen kizárólagosságra és örökérvényűségre tartanak igényt.  

Megszólalónkról 

Dr. Hell Judit a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének professzora, az Egyetem Esélyegyenlőségi Bizottságának elnöke. Kutatási területei a magyarországi filozófia története, a feminista filozófia és az etika.

A filozófia, és különösképpen az etika, így a bioetika kérdéseit illetően is a viták bizonnyal soha sem jutnak majd nyugvópontra. Az álláspontokat értékválasztások, értékütközések és -preferenciák, világnézeti elköteleződések alapozzák meg. Nemcsak a tudomány emberei képviselnek egy-egy szakterületen belül egymással gyakran homlokegyenest ellentétes fölfogást, hanem a mindennapi életüket élő emberek is. Sőt, individuális szinten is igen gyakran erkölcsi dilemmákkal szembesülhetünk. Életünk cselekvési helyzetek láncolata, amelyben folytonosan döntésekre kényszerülünk. Minden szituáció több (legalább kettő) alternatívát kínál fel számunkra. Azt kérdezzük magunktól: Mit tegyek (itt és most)? Mit kell tennem, mi a helyes, mi a jó, mit szabad tennem, mi a még megengedett, mi a rossz, mi a bűn, mit ne tegyek, mit nem szabad tennem, mi az erkölcsileg tűrhető...? Vannak élethelyzetek, amikor nem adatik meg jó és rossz, hanem csakis rossz alternatívák közül választhatunk. 

Döntéseinket jó esetben erkölcsi normák által vezérelten, racionálisan, szabadon és felelősen hozzuk meg, olykor nem kevés, szinte egész személyiségünket próbára tevő belső értelmi-érzelmi vívódás eredményeként, máskor – és sajnos nemritkán – külső befolyás, mások elvárásai, különféle ráhatások: győzködések, presszió, érzelmi zsarolás, fenyegetés, kényszerek és kényszerítések következtében.

Az ember biológiai életét közvetlenül érintő erkölcsi kérdések, így a reprodukciós eljárások etikai kérdései mindig is heves viták kereszttüzében álltak és állnak ma is. Köztudottan az abortusz vonatkozásában is igen összetett problémakörről van szó, amely komplex, több, egymással szorosan összefüggő tudományterületet érintő megközelítést igényel. Ilyenek például a morálteológia, a jog, az orvostudományok, az etika – értéktudományok, bioetika, orvosi/hivatásetika, a demográfia – népesedéstudomány(ok), szociológia-családszociológia –, a szociálpolitika, a pszichológia, a társadalmi nemek tudománya, a politikatudományok, politikai ideológiák, nemzetkoncepciók, nacionalizmusok, konzervativizmus vs. liberalizmus; jogállamiság, alkotmányos szabadságjogok. A téma bemutatására teljes szélességében és mélységében a terjedelmi korlátok miatt sem tehetünk kísérletet.

A probléma középpontjában a magzati élet védelme, illetve az állam általános életvédelmi kötelezettsége áll (amelyből egyes nézetek szerint nem következik automatikusan minden egyes magzat megszületési jogának a garantálása). A legalapvetőbb kérdések, amelyek a terhességmegszakítás kapcsán megfogalmazódnak, a következők: Ki dönthet az abortuszról, és mely indokok alapján fogadható el a döntés?

A vonatkozó szabályozás lehet vallási-valláserkölcsi jellegű, törvényi (jogi), valamint erkölcsi (világi etikai) alapozású.

Szorosan kötődik mindezekhez az élet, pontosabban az emberi élet kezdetéről folytatott vita, másképpen fogalmazva személynek tekinthető-e a magzat, rendelkezik-e jogalanyisággal, van-e teljes morális státusza, amely révén életének védelme elsőrangú erkölcsi kötelezettségünk?

A kultúránkat igen jelentős részben meghatározó zsidó és keresztény vallás alapvetően abortuszellenes, erkölcsileg tiltja, súlyos bűnnek minősíti a terhesség megszakítását. Az ilyen cselekedet alanya és elkövetője nem engedelmeskedik az Istentől származtatott V. parancsolatnak. A Ne ölj!, azaz ne olts ki emberi életet a magzati élet elvételének tilalmára is vonatkozik. E hitbéli tanítás szerint az emberi élet már a fogantatástól kezdődik. Az új lény test és lélek, szellem (történetileg a legkorábbi felfogás szerint az animáció csak a 40. napon történik), tehát Isten alkotta, egyedi sajátosságokkal bíró emberi személyként kell rá tekintenünk és vele úgy bánnunk. Életének kioltása (az abban való közreműködés, az orvosé is) a magzati élet bármely pillanatától számítva – bűn. A magzati fejlődést ugyanis a megtermékenyüléstől kezdve mindvégig egységes, nem szakaszolható fejlődési folyamatként tekinti. Méhen belüli élete tiszteletre és külső védelemre szorul. A (katolikus) egyház például elítéli a születés előtti diagnózist is, amennyiben az az eredménytől függően terhességmegszakítás előidézését célozza (szelektív abortusz). Minden emberi élet ugyanis (a fogyatékossággal fejlődő is) egyformán értékes. A keresztény felfogás szerint semmilyen más érték nincs, aminek döntésünk során az életet mint az isteni teremtés által alkotott legnagyobb értéket igazoltan alávethetnénk! Mélységes bűnbánat esetén korábban csak a püspökök, utóbbi években minden pap a bűn alól feloldozást adhat. Normaként fogalmazódik meg a katolikus egyház részéről az is, hogy minden ártatlan emberi lénynek az élethez való elidegeníthetetlen joga a polgári társadalomnak és törvényalkotásnak is alkotó eleme kell legyen. Amennyiben valamely állam mégis megengedőbb (pl. közepesen szigorú) törvény útján szabályoz, a hívő ember számára azzal ellentétben a valláserkölcsi norma kell, hogy irányadó legyen.

Kiket kérdezünk? 

A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.

A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:

A törvényi szabályozás az emberi civilizációnk történetében nagyjából két és fél ezer éves múltra tekint vissza. Az antikvitástól napjainkig a tartalmi és erősségi fokok szerinti sokféleség jellemzi. Meglepő módon a Római Birodalom fennállása idejének bizonyos szakaszán az abortusz a nagyobbik rossznak számított, semmint a nem kívánt vagy nem egészséges újszülöttnek az apa általi jogszerű megölése. A kereszténység terjedésének hatására a jogi szabályozás az abortusz elutasításával teljességgel megváltozott. A nyugati modernitás korától az állam és az egyház szétválasztásával az állami törvénykezés elvileg nem alapozódik vallási-morálteológiai tételekre (szemben az iszlám államokkal, amelyekben a Korán a jogalkotás és -alkalmazás alapja). Mégis, szinte egészen napjainkig a hagyományosan katolikus európai országokban dermesztően szigorú abortusztörvények vannak (voltak) érvényben. Alig egynéhány éve enyhült a helyzet pl. Írországban, Észak-Írországban, ahol korábban teljes tilalom volt érvényben, az anya egészségének vagy életének komoly és belátható veszélyeztetése, nemkülönben a súlyos károsodással fejlődő magzat (pl. nagymértékben hiányos koponyatest) esetén. Itt történt megrázó esetek, szinte horrorisztikus történetek olvashatók, például olyan várandós nőről, aki számára az anyai testben fokozatosan elhaló magzat utolsó szívdobbanásáig kötelező volt kihordani a terhességet, minek következtében szeptikus fertőzésben az anya végül elhunyt.

Néhány hónapja Lengyelországban történtek kísérletek – magzatvédő szervezetek indítványozásával és szervezésével – a legszigorúbb abortusztörvény elfogadtatására a parlamentben. Egyelőre sikertelenül. Máltán ma is teljes tilalom van érvényben. A magzatvédelem gyakran a politikai kampányok, szavazatszerző akciók eszközévé silányul. Az Egyesült Államokban például olyan kardinális kérdéssé vált (erős civil szervezetek, harcos tömegmozgalmak – Pro-Life vs. Pro-Choice – és különböző lobbik átlagon felüli aktivitásának köszönhetően), hogy minden republikánus, illetve demokrata elnökjelölt fontosnak tartja „üzenni” a maga potenciális választóinak e kérdésben.

Nemcsak a konzervatív, hanem a liberális szélsőségesség is egyenesen viszolygással töltheti el a jogalkotási folyamat szemlélőit. New York Államban nemrégiben fogadták el (több más tagállamban már van ilyen) a konzervatív visszarendeződéstől tartó demokraták által benyújtott törvényjavaslatot: a terhességmegszakítás időkorlátozás nélkül, akár a 9. hónapban is végrehajtható – ugyan csak különleges esetekben, módon és eljárás során. Diktatórikus hatalomgyakorlás esetén (pl. Románia: Ceausescu-éra, Magyarország: Ratkó-korszak) szigorú abortusztilalom a jellemző – akkor is, ha a nyomorúságos állapotok közötti állami árvaházak telve vannak. Úgymond: Nagy népesség, nagy ország, nagy nemzet... Más verzióban: „Aki teleszüli, azé a Kárpát-medence." Nem vitás, hogy az államnak – egyrészt – a közjót, a népesség egészséges biológiai reprodukcióját és megfelelő korfáját is szem előtt kell tartania és támogatnia. Ugyanakkor – másfelől – állampolgárainak egyéni javát is szolgálnia kell. Egy demokratikus berendezkedésű országban fontos a személy önrendelkezési jogainak biztosítása, és azon, az állam által alakítható feltételek biztosítása is, amelyek ösztönzik, támogatják, segítik a gyermekvállalási hajlandóságot. Magyarországon, ahol a fiatalok többsége egyébként család- és gyermekcentrikus a kezdeti életterveiket illetően, jelenleg közepesen megengedő törvény van érvényben, alapesetben 12. heti időkorláttal, lényeges és fontos indikációkkal (a nő élete, egészsége veszélyben forog, károsodás a magzat fejlődésében, szexuális erőszak, vérfertőzés után történt fogantatás, a nő súlyos anyagi, testi, lelki válsághelyzete stb.), a női önrendelkezés figyelembe vételével, egyébként kétszeri kötelező tanácsadással és anyagi műtéti térítési teher mellett). A törvényi szabályok be nem tartása jogi értelemben vett bűncselekmény.

A törvénykezés alapelvei az alábbi kérdés mentén fogalmazhatók meg:

Mi képez elsőbbséget: a magzat élethez való joga, vagy a nő önrendelkezési joga, azaz szabad döntési joga önmaga élete, sorsa, valamint a tőle függő másik lény élete fölött?

Utóbbit a modern liberális jogfilozófia a személyt annak szabadsága révén megillető erkölcsi jogok egyikeként tételezi. A magzati életet pártolók döntően, de nem mindig a konzervatív politikai irányt képviselik.

Ki dönt a magzati élet sorsáról?

Az állam alkotmányos életvédelmi kötelessége olykor szemben állhat a terhes nő (szintén alkotmányos) egyéni önrendelkezési jogával. Ilyenkor az abszolút törvényi tiltás (a demokratikus értékek felől tekintve) nem helyes, és nem is adekvát eszköz, a nők máshol, más országban, vagy nemzetközi vizeken úszó abortuszhajókon legálisan, vagy más helyeken illegálisan, akár egészségüket, életüket kockáztatva vetik alá magukat (az esetenként brutális) beavatkozásnak. Nem adekvát abban a tekintetben sem, hogy valójában a terhességmegszakítás mögött húzódó okokat nem tárja fel, és nem azokat orvosolja. 

Vita tárgyát képezi – mint föntebb már utaltunk rá –, hogy mikortól számít az élet emberi életnek.

Itt az élet fogalmának gyakran és hibásan egybecsúsztatott biológiai és morális tartalmú jelentését tartják elkülönítendőnek. Biológiai értelemben a megtermékenyüléssel indul el egy fejlődésre, gyarapodásra képes lény élete. Ez egy potenciálisan emberi lény kifejlődésének kezdete. Az ember azonban nem redukálható pusztán biológiai folyamatainak összességére. Az emberi élet indulását különböző korok filozófusai (még nem szaktudományos alapon) különböző jelenségekhez, fejlődési szakaszokhoz kötötték: a magzat szívverésének kezdetéhez, a magzat megmozdulásához az anyaméhben és így tovább. Felfogásuk szerint nem esett tehát automatikusan egybe a biológiai és az emberi élet kezdete. Jelen korunkban a tudományokra alapozva az emberi élet kezdetét leginkább az agyi folyamatok (mérhető agyi elektromos hullámok) indulásához kötik, ahogyan a halált is az agyhalál beálltához. Ez a kezdet legkorábban a terhesség 3. hónapjának végére tehető (12. hét).

Ha az emberi életet feltétlen jogi védelem illeti meg, és ha ez a védelem az agyműködés (és nem a test működése) leálltával már nem feltétlen, akkor az agyműködés kezdete előtt sem lehet az. 

Kis János filozófus írja: Hogy egy létezőről elmondhassuk, megilleti az élethez való jog, ehhez nem elegendő kimutatni róla, hogy biológiai életműködéseket végez. ... Másszóval: az élethez való jog alanya nem maga az élet mint biológiai működések így vagy úgy meghatározott együttese, hanem az élő emberi egyed. ... A magzat potenciális erkölcsi személy, potenciális (a jövőben keletkező) érdekeket védő feltételes jogok illetik meg, szemben az aktuális (jelenbeli) érdekeket védő valóságos jogokkal. A magzat potenciális személy...., ez azt jelenti, hogy minden állapotában van valamennyi – a fejlődéssel egyre növekvő – esélye arra, hogy egy meghatározott személlyé váljék... Így kimondható, hogy: A magzat potenciális személy voltából nem következik, hogy a magzatnak joga van a megszületésre.” 

„Az első három hónapban a magzat nem rendelkezik érzőképességgel. Nem képes a legegyszerűbb kellemes és kellemetlen érzetek megkülönböztetésére, nem érez fájdalmat, nincsenek vágyai, kívánságai. Nincs tapasztalata sem a környezetéről, sem saját állapotáról. ... Az érzőképesség megjelenése az agy fejlődéséhez kötődik. Az agy főbb területei a 12. hét táján már jól azonosíthatók. ... Csak érzőképes lénynek lehet aktuális, erkölcsileg védett érdekeket és azokat védő jogokat tulajdonítani. ... Az első három hónapban tehát nem áll a terhességmegszakítás érdekével, vagyis az anya önrendelkezési jogával szemben magzati érdek." (Uő)

Ha a magzatot az első trimeszterben megengedhetetlenül mégis érdekek alanyának tekintenénk, azzal a valóságos személy (az állapotos nő) legalapvetőbb alkotmányos súlyú jogait (élete és sorsa feletti döntés szabadságát) korlátoznánk.

Ezeket kollektív érdekek sem korlátozhatják, e szakaszban az államnak nincs joga az abortusz tilalmazására. Mindemellett a magzat ekkor is rendelkezik minimális erkölcsi védettséggel, azaz nem szabad öncélúan megölni." (Uő)

A további trimeszterben az érzőképesség és az életképesség kezdete adja a határt (7. hónap), innentől az anya önrendelkezése már nem korlátlan, innentől fogva indokolt törvényileg tiltani a magzat megölését, noha még nem rendelkezik az élethez való emberi jog birtoklásához szükséges feltétellel (nem jogalany), csak genetikai értelemben tekinthető embernek.

Morális értelemben az az egyed ember és illeti meg az élethez való jog, aki részévé válik az emberek morális közösségének, aktívan bekapcsolódik annak működésébe és megkezdi önnön személyének felépítését." (Uő)

Leginkább problematikus a terhesség megszakítása az utolsó trimeszterben, amikor az emberi lény már igen hasonlít az újszülötthöz. Ekkor csak legvégső esetben, például az anya életének közvetlen veszélybe kerülése miatt kerülhet sor a művi vetélésre. (Megjegyzendő, hogy a jogtudományok művelői közül nem mindenki osztja azt a felfogást, hogy a méhmagzat nem jogalany, s még nincsenek emberi jogai.)

Gyakran előfordulhat, hogy a törvényi szabályozás és az egyéni és/vagy a társadalmi erkölcsi meggyőződések nincsenek összhangban. Túlságosan szigorú (rideg, embertelen) törvények liberalizálásáért léphetnek föl egyének, civil szervezetek emberi jogi, erkölcsi jogi alapon (vagy fordítva: túlságosan is megengedő törvények helyett szigorúbb erkölcsi meggyőződéseinket követjük, nem élünk a törvény adta jogokkal, lehetőségekkel). Szabad, autonóm lényként vannak erkölcsi jogaim, így az életem és sorsom, valamint a tőlem függő másik élet fölötti rendelkezés joga. A biztonságos és legális abortuszhoz való jog egyike az emberi-női jogok halmazának. Ezen joggal szabadon élhetek, de nem biztos, hogy általa egyben az erkölcsi jót valósítom meg.

Mikor beszélünk erkölcsi értelemben bűnről?

Akkor, ha valaki cselekedettel, mulasztással vagy szándékkal, tudatosan és szabad döntéssel lelkiismerete és az erkölcsi normák ellen vét. Nem tekinthetjük morális vétségnek az olyan cselekedetet, amelyet erőszak, lelki terror vagy zsarolás hatása alatt, félelemből (megfélemlítés következtében) vagy életünk megmentése érdekében viszünk véghez.

Bűn-e az abortusz? Igen, a fenti definíció szerint, világi etikai nézőpontból is vannak, lehetnek olyan döntéseink és cselekvéseink bizonyos szituációkban, amelyek a bűn fogalmával minősíthetők. Noha egyet tudok érteni azon állásponttal is, hogy a terhességmegszakítás inkább tragédia, olyan, ami minden érintettnek rossz, és bizonyos okok fennállása miatt sokkalta inkább egy elkerülhetetlen következmény. Értékütközések esetén bármely fontos értéket választom is, egy másik meg nem valósítása vétkes mulasztásnak számíthat. Másképpen: konfliktusos helyzetekben az egyik normát követjük, a másikat ezáltal szükségképpen sértjük. Autonóm választásaink egyes lehetőségek megvalósítását, más értékes lehetőségek, esélyek kizárását hozzák, a bűnösség tehát valamiképpen hozzátartozik önmegvalósító életünkhöz. Az abortuszra vonatkozó konkrét példák megválasztását a föntebb leírtak alapján az olvasóra bízzuk.

Végezetül még egy gondolat: a terhesség megszakítása miatt szokás a nőt és egyedül a nőt morálisan negatív tartalmú ítélettel minősíteni. A bűn, a szégyen, a stigma, a felelősség egészében véve a közvélekedés szerint az övé. Bizonyosan csakis az övé?

Múlt havi kérdésünk így hangzott: Milyen lenne a világ vallás nélkül? Dr. Hell Judit válaszát itt olvashatod:

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.