Kezdjük például Derrickkel, a precíz némettel. A főszereplő Stephan Derrick, azaz Horst Tappert színész se fiatal, se túl sármos nem volt, a nők nem rogytak epizódonként a lába elé, és a társa, Harry Klein rendőrfelügyelő sem volt egy Adonisz. A sorozat, amit hazánkban 1978-tól sugározták, mégis sikert aratott. Talán azért, mert így láthattuk, hogy az elérhetetlennek tűnő nyugaton is történnek bűnügyek? Aligha. A sikerhez kellett Korda György, ahogy a Ha bűn, hogy várok rád című főcímzenét énekli, a német vaslogika, a jól öltözött, napszemüveget viselő, BMW-vel furikázó, mindent megoldó rendőrök példamutatása. Minden más volt, mint amit itthon megszokhattunk, de a jó végül mindig elnyerte jutalmát, a gonosz pedig a büntetését – és Derrick felügyelő mindezt rendszeresen és lelkesen el is magyarázta nekünk. A színész 14 éven át bírta játszani őt, aztán nyugdíjba vonult, nekünk pedig maradt olasz társa, Petrocelli.
Petrocelli, akinek a háza sosem készült el
Az 1974 és 1976 között forgatott amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat a nyolcvanas évek elején jutott el Magyarországra. A nők rögtön a szívükbe zárták a házát folyamatosan építtető férjet, Tony Petrocellit, aki hű maradt a feleségéhez, rendőri hivatásához, és mindig megvédte a szinte reménytelen helyzetbe került ártatlanokat. Az ügyvéd sosem félt kinyomozni az igazságot, miközben védence is csak a tárgyalóteremben tudta meg, hogyan is mentették meg az igazságtalan büntetéstől. A sorozatot Petrocelli apró kis szokásai tették sikeressé – például állandó harca a parkolóórákkal –, no és a bűnügyek újszerű, több nézőpontból történő ábrázolása. A valóságban komoly tragédia árnyékolta be a szereplők életét: a Petrocelli társát alakító színész, Albert Salmi súlyos depresszióval küzdött, és 1990-ben megölte a feleségét, majd magával is végzett. Az 1938-as születésű Barry Newman viszont még mindig él. A Petrocelli sikere után Sylvester Stallone oldalán is filmezett, és nem panaszkodhat karrierje alakulására.
Picinyem, Kojak
Kevés olyan nő élt a hetvenes-nyolcvanas években, aki ne lett volna oda az állandóan nyalókázó görög színészért, Telly Savalasért. Hiába volt tarkopasz, a sármos, öltönyös, lezser, sőt cinikus amerikai nyomozó és az ötletes cselekményalakítás szinte minden nézőt mágnesként vonzott a tévé elé. Élvezet volt nézni, hogy Kojak mindig mindenkit ismer, mindenkivel megtalálja a közös hangot, nem retten meg semmilyen rázós helyzetben, és akkor is átlátja a cselekmény szálait, amikor egyik értetlenkedő kollégája sem – ráadásul mindezt Koncz Gábor magyar hangján teszi. A sorozatban nem véletlenül görög Kojak keresztneve: a Theocratest rövidítették le Theóra. Aristotelis Savalas valójában görög, és sokáig küzdött azzal, hogy egyáltalán megtanulja az angol nyelvet. A befektetett munka viszont sokszorosan megtérült: az 1922-es születésű színészt a hatvanas években Oscar-díjra is jelölték Az alcatrazi ember című filmben nyújtott alakításáért. Ezek után jött A piszkos tizenkettő, majd a Kojak hatalmas sikere. Ez utóbbi forgatásánál a nyalóka ötlete egyébként onnan jött, hogy Savalas akkor akart leszokni a cigarettáról, és mindenféle eszközzel próbálta elterelni a figyelmét nikotinéhségéről. A vicc az, hogy neki még ez is jól állt. Még a keresztlánya is vonzó és híres, úgy hívják, Jennifer Aniston. Ha már a rokonoknál tartunk: kevesen tudják, hogy a színész öccse, George Savalas Stavros, azaz „Fürtös” néven szintén szerepelt a sorozatban.
A kis szürke agysejtek legbüszkébb birtokosa, Poirot
Agatha Christie krimijeit sokan és sokféleképpen dolgozták fel az évek során. Hercule Poirot szerepe David Suchet színésznek állt a legjobban, ő hozta ki a karakterből a legtöbbet. Az 1989 és 2013 között forgatott sorozatnak mind a hetven része remekmű. Suchet aprólékos gonddal hozza a hiú, öntelt, pingvinszerűen közlekedő piperkőcöt, aki annyira büszke a kis szürke agysejtjeire és az éleslátására. A színész nem tudott hibázni, már csak azért sem, mert mire a szerepet megkapta, már hosszú éveken át bizonyított a Királyi Shakespeare Társulat tagjaként. Suchet egyébként igazából tősgyökeres londoni angol, semmi köze a belgákhoz vagy épp a franciákhoz. Egyszerűen minden egyes szerepére addig készült, amíg igazán hitelessé nem vált. II. Erzsébet ezért is avatta a színészt oly lelkesen a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé. Azok, akik kicsit részletesebben kíváncsiak Suchet élményeire, Poirot és én című könyvéből még többet megtudhatnak a forgatásokról.
Az örök feledékeny: Columbo
Ha sorozat és nyomozás, akkor Peter Falk és Columbo hadnagy. Az 1971 és 1978 között forgatott részek elképesztő hatást gyakoroltak a világra és minden nyomozós sorozatra. A csupán egy szemével látó, emiatt különös tekintetű, gyűrött ballonkabátban közlekedő rendőrben nyoma sincs Kojak stílusának, Poirot gőgjének vagy Derrick alaposságának. Ha valakihez, akkor inkább Petrocellihez hasonlít, ám Columbónak még teátrális tárgyalótermi jelenetek sem jutottak. Ő csak jön-megy, kérdez, felejt, visszafordul, szerencsétlenkedik, amíg a végén tekintetét és hangját elmélyítve el nem meséli, hogy is történt a gyilkosság pontosan. Mert ahogy mi, nézők az első pillanattól fogva láttuk, ő ugyanilyen bizonyossággal tudta, kinek és mi állt érdekében. Szabó Gyula magyar hangja csak még kellemesebb élménnyé tette az alapvetően nagyon szerethető karaktert. Peter Falk pedig ugyanolyan szerény, mint az általa megformált nyomozó: ötször nyert Emmy-díjat, egyszer Golden Globe-ot, és kétszer is jelölték Oscar-díjra. Még jó, hogy annak idején nem vették fel a CIA-hez (cserébe örökbefogadott lányából tényleg magánnyomozó vált), és ennyi filmmel örvendeztetett meg minket.
Zeusz és Apolló ellensége: Magnum
1980 és 1988 között már egy másik férfi tartotta lázban a nézőket: a magas, sármos és bajuszos Tom Selleck, azaz Magnum magánnyomozó. A sportkocsival száguldozó, nőket szédítő, Higginsszel állandó vitában álló karakter már jóval modernebb, mint elődjei, de a sorozat képes volt a régi varázzsal vonzani a közönséget. Ehhez kellett a rendszerváltás előtti látszólagos nyugalom, amiben volt lehetőségünk egy ennyire amerikai, napfényben fürdő szórakoztató műsort nézni – a nőknek pedig a bajusz mellett sok-sok képkocka jutott Selleckről indokolatlanul rövid nadrágokban. A sorozat végül nyolc évadot ért meg, s egyből egy másik ligába repítette az addig sikertelen színészként dolgozgató Sellecket – aki egyébként valóban szolgált az amerikai hadseregben.
Két szépfiú a bűn ellen: Miami Vice
Don Johnson és Philip Michael Thomas örökre beírták a nevüket a sorozattörténelembe. A két dögös zsaru addig rohangált Miami utcáin, amíg minden bűnt fel nem derítettek. A többi nyomozótól eltérően nagyon sok drogfogyasztással összekapcsolódó ügyet kaptak, és nem féltek a korrupt rendőröket sem letartóztatni. Az 1984 és 1989 között forgatott, forradalmi módon térhatású hanggal sugárzott sorozatot sokan a mai napig szívesen nézik. Azt viszont kevesen tudják, hogy eredetileg Nick Nolte-t választották főszereplőnek, de számára visszalépést jelentett volna egy sorozatban szerepelni (mennyire más világ volt még!), a zenei betéteket pedig a nyolcvanas évek legnagyobb sztárjai szolgáltatták.
Ő hozta divatba a német juhászokat: Rex felügyelő
Az 1994 és 2004 között forgatott sorozat már messze nem futott akkora nemzetközi sikert, mint a fentebb említettek, de mi, magyarok akkor is imádjuk. Főszereplője elméletben Moser hadnagy, igazából azonban a párizsis zsemlék imádója, Rex, a német juhászkutya. A Bécsben és Rómában forgatott sorozat a szokásos nyomozó sémára épül, de Rex miatt eltér minden elődjétől. Az őt játszó színészkutyát egyébként sokkal előkelőbb névvel illették gazdái: a Reginald von Ravenhorst névre hallgatott, és több dublőre is volt, nehogy megsérüljön az akciójeleneteknél. A sorozat vetítésétől kezdve pedig hazánkban is elszaporodtak a Rex névre hallgató német juhászkutyák.
Tényleg flúgos: Monk nyomozó
Magnum és Moser felügyelő után illik bemutatnunk a harmadik M-et, Monkot is, aki szintén egy teljesen egyedi hangulatú sorozattal lopta be magát a szívünkbe. Tony Shalhoubnak sikerült hitelesen megformálnia egy fóbiák sokaságától szenvedő, félénk, ugyanakkor zseniális nyomozót, akinek ugyan állandó segítségre van szüksége a mindennapi élethez, de cserébe olyan apróságokat vesz észre, amiket más nyomozók sosem. Pszichiáteréhez éppúgy ragaszkodik, mint mániás szokásaihoz, de ezt a műsor készítői extra adag szeretettel és humorral tálalták. A 2002 és 2009 között forgatott sorozat minden része érdekes tudott maradni, imádta a közönség és a szakma is. Tony Shalhoub rengeteg díjat kapott, nyolc Emmy-díj-jelölésből pedig hármat el is hozott.
A nyomozós sorozatokért a mai napig képesek vagyunk rajongani, de a modern verziók már egészen máshová helyezik a hangsúlyt, és közben a tévé előtt nem melengeti szívünket a jó öreg nosztalgia sem.
