A Holt-tenger már most is majdnem tízszer annyi sót tartalmaz, mint a világ óceánjai, és egyre sósabbá válik. Ez leginkább az emberi beavatkozás miatt történik, mert a Holt-tengert tápláló Jordán folyó vizét újabban mezőgazdasági és bányászati célokra, valamint ivóvízként használják fel – írja a Science Alert.
Emiatt édesvíz már nem kerül a Holt-tengerbe (ami valójában tó), a benne lévő víz pedig szépen lassan elpárolog, és magas sótartalmának köszönhetően rengeteg sókristályt hagy maga után. Van azonban valami ezekben a kristályokban, ami évtizedeken keresztül nem hagyta nyugodni a tudósokat. Miután a tó édesvíz-utánpótlása csökkenni kezdett, a sókristályok kicsapódtak a víz felszínén, és elkezdtek lefelé hullani, mint a hópelyhek – márpedig ilyen környezetben soha nem láttak még hasonlót.
„Eleinte ezek az apró képződmények túl kicsik ahhoz, hogy megfigyelhessük őket, de miközben lefelé mozognak, gyorsan összekapcsolódnak, egyre nagyobb struktúrákat alkotva” – magyarázza Raphael Ouillon, a Santa Barbara-i Kalifornia Egyetem kutatója, aki csapatával addig tanulmányozta a sókristályokat, amíg sikerült megérteniük a folyamatot.
Amikor a napfény a tenger felszínét éri, a víz felső rétege melegebb lesz, mint a mélyebben lévő területek, a meleg rétegről pedig elpárolog a víz, így a felszínen megnő a só koncentrációja. De hogy ezek a sókristályok mitől kezdenek el lefelé szállingózni, az elég titokzatosnak tűnt, hiszen a hideg és a meleg víz nem keveredik egymással. Ouillonnak és csapatának most sikerült szimulálnia azt az elképzelést, miszerint a mozgás (hullámzás) következtében hogy tud ez mégis megtörténni. Ekkor a meleg víz lehűl, és a kicsapódó só elkezd lefelé szállingózni. Íme a szimuláció:
„Az eredmény egy erős, lefelé irányuló áramlás, amely a felső réteg alultelítettségéhez és az alsó, hűvösebb réteg túltelítettségéhez vezet, mely által kicsapódik a só” – magyarázzák a kutatók. Tudjuk, hogy a világban számos helyen vannak sólerakódások a földkéregben, amelyek akár több kilométer vastagságúak is lehetnek. És bár a Holt-tenger szépségét már nem élvezhetjük sokáig, ezek az eredmények közelebb visznek ahhoz, hogy megértsük a sókristályok kialakulásának folyamatát.
