Ezt az agresszivitásbeli különbséget támasztják alá a statisztikák is, amik szerint a gyilkosságok elkövetőinek nagy többsége (de ugyanígy az áldozatok többsége is egyébként) a férfiak közül kerül ki mindenhol a világon. Egyesek szerint ez a jelenség kizárólag a berögzült társadalmi szokások rendszerére vezethető vissza, amely alapvetően erőszakosabb szerepre kondicionálja a férfiakat. A szakemberek többsége szerint azonban kérdés nem ennyire egyszerű. Steve Stewart-Williams pszichológus is körbejárta a kérdést.
Fizikumunk determinálja társadalmi szerepünket?
Az egyik elmélet szerint, melyet Alice Eagly és Wendy Wood pszichológusok képviselnek egy 2012-ben megjelent tanulmányukban, a jelenség valójában a férfiak és a nők közötti alapvető, a törzsfejlődés során létrejött biológiai különbségekre vezethető vissza, és ebből erednek az ősidők óta átöröklött és berögzült társadalmi konvenciók is. A férfiak alapvetően erősebb fizikummal rendelkeznek, nagyobb termetűek és gyorsabbak is, mint a nők. Az emberi társadalmak ennek következtében úgy alakultak ki, hogy a férfiakra hárult a vadászó, védelmező szerepkör, míg a nők az utódok nevelésében és a családi háttér megteremtésében játszottak fontosabb szerepet.
És ezek a szerepkülönbségek voltak azok, amelyek idővel alapvető pszichológiai különbségekké alakultak: a férfiak agresszívebbé, a nők pedig gondoskodóbbá váltak. Ezért sem véletlen a szerzők szerint, hogy a jelenség minden emberi kultúrában fellelhető, hiszen a két nem közötti fiziológiai különbségek az emberi faj egészére jellemzőek, származástól és kultúrától függetlenül.
Eagly és Wood ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a társadalmakban berögzült nemi szerepkörök újradefiniálásával a férfiak és a nők alapmentalitása közötti vázolt eltérések megszüntethetők lennének.
Nem lehet mindent a szocializációra fogni
A két pszichológus elméletét azonban többen is támadták, nem véletlenül. Az ellenük felhozott egyik legfontosabb érv az, hogy Eagly és Wood mindent kizárólag a testi jellemzőkre vezetnek vissza, és elhanyagolják a két nem közötti esetleges mentális-pszichológiai különbségeket. A bírálók felteszik a kérdést: ha az evolúció során a férfiak alapvetően egy agresszívebb szerepkör betöltésére lettek felvértezve fizikailag, ugyanez a trend nem figyelhető-e meg elméjük kifejlődésével kapcsolatban? Ha pusztán a fiziológiai jellemzőkön múlna egy adott viselkedés, az nagyjából olyan helyzet lenne, mint ha rendelkeznénk fogakkal és emésztőrendszerrel, mégsem éreznénk ingert arra, hogy együnk.
Továbbá, ha Eagly és Wood elmélete igaz, abból az következik, hogy azokban a társadalmakban, amelyekben jelentősebbek a nemek közti egyenlőtlenségek, és amelyek a hagyományosabb nemi szerepeket részesítik előnyben, nagyobb eltérés lenne megfigyelhető a férfiak és a nők agressziójának mértéke között. Ezzel szemben a legtöbb statisztika, többek közt egy nemrégiben végzett átfogó kutatás éppen fordított összefüggésre bukkant: érdekes módon azokban az országokban, ahol a nemek közötti egyenlőség kevésbé valósult meg, kevésbé hajlamosak a férfiak erőszakosabban viselkedni, mint a nők.
Bár a társadalom bizonyos mértékben valóban motiválja a férfiakat arra, hogy kevésbé legyenek empatikusak („a fiúk nem sírnak”), sok esetben éppen fékezni próbálja a bennük rejlő agressziót. A kutatások azt mutatják, hogy a fiúgyerekeket sokkal gyakrabban csitítják a szüleik, mint a lányokat, a férfi bűnelkövetők pedig ugyanazért a tettért gyakran súlyosabb büntetést kapnak, mint a nők. Az is pszichológusok tapasztalata, hogy bizonyos erőszakos viselkedéseket gyakran elfogadhatóbbnak tartunk nők részéről, mint a férfiak esetében. Mindennek az oka, hogy úgy gondoljuk, a férfiak eredendően agresszívabbak.
Már a járókában is többet nyüzsögnek
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szociális tényezők és a társadalmi konvenciók egyáltalán nem befolyásolják a két nem közötti eltéréseket. De nem is okolhatjuk kizárólag ezeket. John Archer evolúciókutató úgy véli, ha valóban pusztán a szocializáción múlna a dolog, az azt jelentené, hogy ahogy idősödünk, a jelenség úgy válna egyre kirívóbbá. Hiszen kisgyerekként még igen keveset fogunk fel a körülöttünk lévő világból, majd fokozatosan ismerjük meg környezetünket és vesszük át annak szokásait.
A kutatások ellenben azt mutatják, hogy a különbségek már egészen korán jelentkeznek: a kisfiúk már tipegő korukban is szeretnek veszélyesebb játékokat űzni, mint a lányok, ami egyébként az emberszabású majmok kölykeinél is megfigyelhető. Tudósok szerint ennek oka, hogy a tesztoszteron már az anyaméhben hatással van a fiú magzatok agyának fejlődésére. Ez pedig túlmutat bármilyen társadalmi-környezeti hatáson, hiszen már jóval a születés előtt meghatározza a potenciális viselkedésünket. Nem véletlen, hogy a szülők gyakran hiába próbálják lecsillapítani hisztis gyereküket, semmilyen módszer nem válik be.
Kamaszkorban túlteng az agresszió
Egy másik figyelemre méltó tény, hogy az agresszió szintjében tapasztalt, nemek közti eltérés radikálisan megugrik kamaszkorban. A felmérések szerint egyértelműen a tizenéves fiúk és a fiatal férfiak hajlamosabbak leginkább az erőszakos viselkedésre és a meggondolatlanságból fakadó bűncselekmények elkövetésére. Ez a fajta kamaszkori bezsongás számtalan emlősfajnál megfigyelhető, a férfiak esetében pedig a világ minden részén ugyanabban az életkorban jelentkezik.
Az olyan kulturális tényezők tehát, amelyek meghatározzák, hogy egy adott társadalom milyen viselkedésmintákat nevel a fiatal fiúkba-férfiakba, semmilyen különbséget nem jelentenek ezen a téren. A fiatalkor elmúltával aztán hirtelen meredeken csappanni kezd az erőszakos hajlam, és ahogy idősödünk, úgy válunk egyre kevésbé agresszívvé. A szakemberek szerint mindez egybevág azzal, hogy az évek során fokozatosan csökken a férfiak tesztoszteronszintje.
A főemlősöknél is megfigyelhető
Szintén a biológiai determináltságot támasztja alá, hogy ugyanez a különbség a hím és a nőstény egyedek között több más fajnál is megfigyelhető, legjellemzőbb módon az emberszabású majmok esetében. A statisztikák szerint az emberölések elkövetőinek 95 százaléka férfi, és a csimpánzoknál is 92 százalékban a hímek ölik meg fajtársaikat. Az áldozatok aránya a két fajnál 79, illetve 73 százalék a férfiak javára.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy semmit sem tehetünk erőszakos ösztöneink legyőzése ellen. Rengeteget számít a neveltetés, illetve a különböző kulturális, szociális tényezők, társadalmi normák, amelyek arra hivatottak, hogy megakadályozzák a mélyben megbúvó agresszív hajlamok felszínre törését, valamint elősegítsék az emberek közötti békés együttélést. A képesség, hogy úrrá legyünk eredendő erőszakos hajlamainkon a kulcs, amely megkülönbözteti a civilizált embert a barbártól.
