Napjainkban annyira kézenfekvőnek tűnik számunkra az angolvécé és a vécépapír használata, hogy bele sem gondolunk, milyen különböző módszerekkel kísérleteztek nagydolguk elvégzéséhez a különböző népek a történelem során, mielőtt megtalálták volna a mai megoldást. Stephen E. Nash tudománytörténész a Nautilus hasábjain vesézte ki a rómaiak ürítési szokásait.
Közösségi illemhelyek és botra tűzött szivacs
Az ókori római civilizáció ránk maradt emlékei, például Pompeii városának romjai, rengeteg dolgot elárulnak az egykori lakók hétköznapi szokásairól. A legtöbb nyilvános illemhely ekkoriban egyfajta közösségi térként funkcionált: falait freskók díszítették, a sarkokban pedig szobrokat helyeztek el a tulajdonosok. A polgárok egymás mellett, egy hosszú márványlapon ülve, mintegy kávéházi hangulatban végezhették a dolgukat. A végtermék a márványlapba vájt lyukon keresztül pottyant a lap alatti üregbe, ahol az esetek többségében a városi csatornahálózatból átvezetett, kis mennyiségű vízfolyam gondoskodott a dolog folyóba vagy tengerbe történő elszállításáról.
A mechanizmus hasonló – persze jóval kezdetlegesebb – a ma ismert angolvécékéhez, a vécépapír azonban még nem volt divatban ebben az időben. Helyette a római polgárok egy botra tűzött tengeri szivacsot, ún. tersoriumot használtak fenéktörlésre. Miután elvégezték a dolgukat, belemártották az eszköz szivacsos végét a lyuk alatt elfolyó vízbe, esetleg egy odakészített, sós vízzel vagy ecettel teli vödörbe, majd továbbadták azt soron következő társuknak.
Az első vécépapírt csupán 1857-ben dobta piacra egy Joseph Gayetty nevű New York-i üzletember, majd egészen 1890-ig kellett várni rá, hogy a találmány gurigára tekercselt változatban is kapható legyen. Kezdetben a hirdetések főként a vécépapír pozitív egészségi hatásait emelték ki, például az aranyér megelőzésének sikeres eszközeként emlegették.
A mosáshoz gyűjtötték a vizeletet
Más volt a helyzet, amikor a polgárok kisdolgukat végezték. A régészeti leletek alapján a rómaiak az otthonukban és a középületekben elhelyezett, apró cserépedényekbe vizeltek, amikor pedig ezek megteltek, tulajdonosaik az utcán kihelyezett, nagyméretű vizelettároló edényekbe ürítették ki őket. A vizelet elszállításáért felelős szolgák hetente körbejártak a városban, begyűjtötték az edények tartalmát, melyet – bármilyen hihetetlen – a mosodák részére tettek félre. A rómaiak ugyanis saját vizeletükben mosták a ruháikat azzal a meggyőződéssel, hogy a benne található ammóniának és egyéb vegyi anyagoknak köszönhetően a sárga lének erős fertőtlenítő hatása van.
