Szépsége és ritka előfordulása miatt az igazgyöngyöt az ókortól fogva használják ékkő gyanánt. Az apró, néhány milliméteres vagy akár diónyi méretű fehér vagy krémszínű gyöngyszemek egyaránt díszítettek uralkodói koronákat és nemesasszonyok ruházatát. De mi is tulajdonképpen az igazgyöngy, és miként lesz belőle ékszer? Ezekre a kérdésekre válaszol a How Products are Made írása.
A tengervizek kincse
Ellentétben az összes többi természetes drágakővel, melyek ásványi eredetűek, az igazgyöngy szerves alapú termék, melyet egyes tengeri puhatestűek, kagylók, csigák és osztrigák állítanak elő a sérülések, illetve a szervezetükbe bekerült paraziták és idegen anyagok elleni védekezés gyanánt. A gyöngy úgy jön létre, hogy az állatok köpenyének nyálkahártyája meszes anyagot választ ki, megpróbálván egyfajta héjat létrehozni a betolakodó körül, szó szerint „befalazva” azt. Az igazgyöngy nem csupán ritka – nagyjából minden harminc-negyven kagylóból egy tartalmaz csupán gyöngyöt –, de beszerzése is nehéz.
Mielőtt elkezdték volna mesterségesen tenyészteni őket, a gyöngykagylók felkutatásához nagy kitartás és még nagyobb elszántság kellett. A gyöngyhalászat az ókor óta ismert foglalkozás, melynek művelői különleges képességekkel (például hatalmas tüdőkapacitással) és emberfeletti bátorsággal rendelkeznek. Csónakjaikról a vízbe ugorva, a mélybe merülnek, és addig kutatnak gyöngykagylók után, amíg csak bírják levegővel. Nem véletlen, hogy számos művészeti alkotás örökítette meg könnyűnek és hétköznapinak nem mondható életüket (a legismertebb talán Georges Bizet operája, a Gyöngyhalászok). Az igazgyöngy napjainkig legnagyobb lelőhelye a világon Srí Lanka északnyugati partjainál található Mannar-öböl, emellett India partvidékein, a Perzsa-öbölben, a Vörös-tenger egyes részein, az Indiai-óceán bizonyos szigetcsoportjain, Japán, illetve a Hawaii-szigetek csendes-óceáni partvidékén, és Nyugat-Ausztráliában is nagyobb mennyiségben bukkanhatunk gyöngykagylókra.
Nem véletlen tehát, hogy az igazgyöngy az egyik legrégebbi ékszernek számít, melyet az ókortól kezdve nagy tisztelet övezett. Az ismert anekdota szerint Kleopátra például egy vacsora alkalmával ecetbe dobott egy igazgyöngyöt, majd a feloldott maradványokat megitta, így demonstrálva Antonius számára hihetetlen gazdagságát. A feljegyzések tanúsága szerint a legnagyobb ismert igazgyöngy 454 karátos volt, méretben pedig egy diónak felelt meg. A történelem egyik legismertebb igazgyöngye, az Indiában kifogott „La Peregrina” egy időben Tudor Mária tulajdona volt, majd Moszkvában őrizték, az 1960-as években pedig Richard Burton vásárolta meg ajándékként felesége, Elizabeth Taylor számára.
Nem kell kutatni a gyöngy után, mi magunk is tenyészthetjük
Leleményes vállalkozók egészen a középkor óta próbálták más anyagokkal utánozni az igazgyöngyöt – az üveggyöngy manapság is kedvelt bizsunak számít. A 20. század elejétől kezdődően azonban megindult az ipari szintű mesterséges gyöngytenyésztés, mely hirtelen jóval elérhetőbbé tette a közönség számára a csodált féldrágakövet. Habár egy francia tudós, René Antoine Ferchault de Réaumur már a 18. században kísérletezett mesterséges gyöngy előállításával, a valódi úttörő a japán Mikimoto Kókicsi volt, aki 1893-ban különböző anyagokat kezdett beültetni a gyöngykagylókba, melyek hatására megindult a kagyló belsejében a gyöngy termelődése. Mikimoto – akinek vállalata a mai napig a világ egyik vezető gyöngykitermelőjének számít – végül 1920-ban mutatta be a nagyközönségnek az általa kifejlesztett módszerrel mesterségesen tenyésztett igazgyöngyöt, mely hatalmas sikert aratott világszerte. Egyedül a hagyományos gyöngykitermelők csóválták a fejüket, illetve próbálták lejáratni az olcsó „utánzatot”.
De pontosan hogyan is történik a gyöngy kitermelése és feldolgozása? A bonyolult és aprólékosságot igénylő folyamat első lépése, hogy a kagylók köpenye alá mesterségesen ültetnek be egy „magot”, más néven „nucleus”-t, mely leutánozza a köpenybe bekerülő kórokozók tulajdonságait, vagyis arra késztetik az állatot, hogy megindítsa a gyöngyképződést. Ezek a „magok” a legtöbb esetben más kagylók héjából kinyert hámszövetekből származnak.
A beültetésre váró kagylók különleges tenyészetekben jönnek világra, majd hat hónapos korukat követően tengervízben fejlődnek egészen három évig, mikor is elég nagyok már ahhoz, hogy kibírják a mesterséges felnyitást és a „nucleus” beültetését. A kagylókat ezután egy különleges „műtőbe” szállítják, ahol elvégzik a beavatkozást. Mikor a kagyló héja kinyílik, a szakemberek egy éket tesznek bele, mely nem engedi, hogy az újra lecsukódjon, ezután helyezik be a mesterséges „fertőzést”. A beültetést követően a kagylókat visszateszik a tengerbe, ahol műanyag füzérekről lógatják, vagy hajókról, kosarakban eresztik be őket a vízbe, amíg be nem fejeződik a gyöngy kialakulása.
A tenyésztés általában télen történik, mivel a hideg víz lassítja a gyöngyház kialakulását, ami szebb színeket, illetve erősebb csillogást kölcsönöz a végterméknek. A gyöngy kialakulása évekig eltart, és mesterségesen nem gyorsítható. Attól függően, hogy mekkora nagyságú gyöngyöt szeretnének kitermelni, általában egy, két vagy három évig hagyják a kagylókat dolgukat végezni, mialatt röntgenes vizsgálatok segítségével folyamatosan nyomon követik a gyöngy fejlődését. A kész gyöngyöt óvatos sebészeti eljárással a kagyló húsából vágják ki. Az egyes kagylók többször is felhasználhatóak gyöngy előállítására, ezért amint eltávolították belőlük a kész „terméket”, a folyamat általában elölről kezdődik a számukra.
Máshogy is hasznosítjuk a gyöngykagylókat
A kagylók számára azonban a halál után is van „élet”, ugyanis az elpusztult állatok héjából például különböző ékszereket, használati tárgyakat vagy akár bútordarabokat is előállítanak. Azokat a kagylókat, melyekről kiderül, hogy nem képesek gyöngyöt termelni, az élelmiszeriparnak adják el, húsukat ugyanis ízletes csemegeként fogyasztják világszerte. A hibás gyöngyökből – melyeket a termékek átvizsgálását követően kidobnak, nehogy piacra kerülhessenek – kivonják a különböző ásványi anyagokat, melyeket aztán fogkrémben vagy kozmetikumokban használnak fel – ez különösen Kínában és Japánban divat.
Egyes esetekben különleges eljárásokkal más színeket adnak az igazgyöngynek, vagy növelik csillogásukat, megváltoztatják alakjukat. Japánban például mesterségesen világosítják a rózsaszín, kék vagy zöldes színű gyöngyöket, illetve eltávolítanak minden foltot azok külsejéről. Máshol festékanyagot fecskendeznek be a gyöngybe, így alakítván ki különleges színárnyalatokat. Ausztráliában és a déli tengereken például igencsak kapós portéka a mesterségesen színezett „fekete gyöngy”. Nem csupán a gyöngy színét, de a formáját is képesek vagyunk befolyásolni, mégpedig rögtön a tenyésztés során. Annak érdekében, hogy különböző formájú termékek jöjjenek létre, a kagylóba más-más alakú és tulajdonságokkal bíró implantátumokat ültetnek be, melyeket így egy adott formára nő körül a keletkező gyöngy.
Eltűnőben az igazgyöngy?
A gyöngyhalászat és tenyésztés szigorúan ellenőrzött tevékenységek, melyek űzéséhez a helyi kormány engedélye szükséges. Napjainkban az óceánok és az édesvizek szennyezettsége következtében megcsappant a gyöngykagylók példányszáma, éppen ezért minden példányt gondosan őriznek a gazdák, és védik őket a fertőzésektől vagy balesetektől. Egy jó gyöngytermő kagyló hasonlóan nagy érték, mint egy kiváló versenyló. Különböző génkezelések révén manapság már képesek a szakemberek a tenyésztés során új színvariációkban pompázó gyöngyöket előállítani, vagy olyan kagylókat létrehozni, melyek gyöngyházának falai vastagabbak az átlagosnál. Ez azért fontos, mert a gyöngyfal puha anyagból épül fel, ami könnyen megsérülhet, ha például gyakran fújunk rá parfümöt, vagy sokszor érintkezik testünk verítékével.
Lehetséges, hogy a fentebb vázolt környezeti okok miatt a jövőben igencsak csökkenni fog az igazgyöngy halászata és tenyésztése, egyelőre viszont még mindig az egyik legnépszerűbb ékszernek számít a tisztaságot sugárzó, színpompásan ragyogó igazgyöngy.
