Több száz kutyafajta van a világon, melyeket eredetileg valamilyen feladatra tenyésztettek ki. A többségnél az volt az elsődleges, hogy képes legyen megfelelően ellátni a funkcióját, ám sok fajtánál a külső megjelenés is nagy hangsúlyt kapott. Sok fajta azóta munkanélkülivé vált (hiszen nem kell lovaskocsit kísérni vagy épp marhákat a vágóhídra terelni), így aztán napjainkra a küllem még fontosabb lett, és a munkakutyák egy része családi kedvenccé vedlett át.
Amikor egy fajtára gondolunk, akkor – elsősorban a médiának köszönhetően – megjelenik bennünk egy kép, például hogy egy retriever mennyire könnyen kezelhető, vagy hogy egy vizslának milyen hatalmas mozgásigénye van. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a fajtának minden egyedére ugyanazok a tulajdonságok jellemzőek, és ha egy olyan kutyát viszünk haza, akkor biztos olyan is lesz.
Egy közelmúltban publikált amerikai vizsgálat egyenesen azt mondja, hogy a kutyafajtáknak eltérő személyiségük van. A kutatók több mint tízezer viselkedési kérdőívet töltettek ki, és az eredményeket összevetették a fajták DNS-ével. Ezek alapján olyan helyeket azonosítottak a DNS-en, amelyek szerintük fontos személyiségjegyeket határoznak meg.
Egy fajtának nem minden egyede ugyanolyan
Ezek az eredmények ugyanakkor megtévesztőek – írja a neves etológus, Marc Bekoff a Psychology Today blogjában. Az, hogy látszólag van összefüggés, nem jelenti azt, hogy ez ok-okozati viszony lenne. Személyisége ugyanis az egyes egyedeknek van, nem pedig a fajtáknak. Még az alomtestvérek viselkedése között is nagyon nagy különbségek lehetnek.
„A személyiség kifejezésnek sokféle köznapi használata van, a viselkedéstudományban azonban pontos definíciója van, és az egyedekre vonatkozik. Azaz csak egyednek, legyen az kutya vagy cserebogár lehet személyisége. Az egyed személyisége alatt olyan személyiségvonások összességét értjük, amelyek térben és időben állandóak, és ezért jellemzők az egyedre” – mondja dr. Miklósi Ádám, az ELTE Etológia Tanszékének vezetője, illetve annak a kutyaetológiai könyvnek a szerzője, melyet blogjában Bekoff is idéz. „Kutyafajtákra gondolva az a helyes megfogalmazás, hogy vannak olyan viselkedési jellegek, amelyek esetében ezek a fajták különböznek. Így például vannak jellemzően aktívabb és kevésbé aktív fajták, de itt is előfordulhat, hogy az aktívabb fajta egyes egyedei kevésbé aktívak, mint a kevésbé aktív fajta aktívabb egyedei. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a kinézetbeli hasonlóság ellenére (ami a legfontosabb szempont a tenyésztésben), az egyazon fajtához tartozó kutyák viselkedésében nagy eltérések lehetnek. Ezért nem szerencsés a gazdáknak azt sugallni, hogy egy fajta egyenlő egy típussal.”
Válasszunk tudatosan!
Akinek kutyája van, és gyakran találkozik más kutyásokkal, az valószínűleg pontosan tudja, hogy milyen nagy eltérések lehetnek az azonos fajtába tartozó kutyák viselkedése között. Nekem például egy francia juhászkutyám van (beauceron), amelyikre alapvetően az a jellemző, hogy idegenekkel szemben tartózkodóan viselkedik. Ehhez képest mindig nagy meglepetést okoz, amikor Nathan gond nélkül elkezd barátkozni másokkal, hamarabb, mint a golden retrieverem.
Amikor tehát kutyát szeretnénk, akkor ne csak a fajtát vegyük figyelembe, hanem a konkrét (kis)kutya tulajdonságait, mondjuk el a tenyésztőnek vagy az örökbe adó szervezetnek, hogy milyen céllal szeretnénk kutyát (például partnert a sportoláshoz vagy egy nyugodt társat a gyerekek mellé), és ő ezek alapján ki tudja választani, hogy melyik az, amelyik a leginkább hozzánk való. Ezzel lényegesen megkönnyíthetjük az életünket, és elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket – például azt, amikor a könnyen kezelhető fajtájúnak gondolt kutyuskánk a valóságban meglepően önfejűnek bizonyul.
